Aki ütni akar, botot is talál – tartja a mondás. A Fico-kormány rendőrsége büntetőüggyé változtatta Orosz Örs eredetileg szabálysértésként kezelt ügyét.
Oly távol vagy tőlem, és mégis közel - ha a Magyar Szövetség és a felvidéki magyar választók kapcsolatáról gondolkodik az ember, szinte ösztönösen jut eszébe az István, a király című rockopera szállóigévé vált sora.
A fegyverbiznisz remek üzlet, hiszen az emberiség nem okul, bambán nézi, mit művelnek vele, és szükségszerűen a vesztébe rohan.
Fico ebben a játékban időt nyert, az államfő és a házelnök bevonásával a felelősséget szétterítette, most pedig nyugodtan hátradől, kér egy kávét, és megvárja, hogy a Danko–Taraba-csatában ki marad állva.
A felvidéki fiatalok helyzete még összetettebb.
A miniszterelnök politikai rutinja egyelőre elegendő ahhoz, hogy életben tartsa a rendszert, de egyre inkább látszik: a kényszerházasságból mára inkább csak a kényszer maradt.
Csak egy örök – szkeptikus – konzervatív optimista bizakodhat. De innen szép nyerni.
Magyar–magyar viszálykodás helyett inkább az együttmúködésben és a megbékélésben találhatna mindenki feladatot, amíg el nem sodornak bennünket a gonosz indulatok.
A szlovák(iai) közélet és a nyilvánosság gyakorlatilag ott folytatta, ahol a Ficóra leadott lövések előtt abbahagyta. A Juraj Cintula által elkövetett merénylet mégis korszakhatár, és nehezen elfeledhető mementó.
Sokak szerint megreformálták a labdarúgást, mások szerint azonban a magyar focinak előrébb kellene tartania.
A vörös szőnyeg alatt, amin a miniszterelnök úr vonulgat, ott lapul számtalan „kis, semmitmondó” probléma, amelyek a kisember számára nagyon is nagyok, szinte megoldhatatlanok.
A korszakváltás kiteljesedésére csakis akkor kerülhet sor, ha a magyar közösség ismét felfedezi a nemzeti minimumokat. Ha újra ugyanazt fogják jelenteni mindannyiunk számára a szavaink. Ha lesznek közösségi céljaink.
A transzatlanti kapcsolatok történetében ritkán adódik olyan pillanat, amely ennyire élesen és visszavonhatatlanul jelzi egy korszak végét.
Mi lehet az új irány a magyar párt szövetségi politikájában? Csakis az, amelyik azonosulni tud a Magyar Szövetség programjával, célkitűzéseivel, amelyik a magyar kártyát kizárólag kártyajátékra használja.
A kérdés már nem az, hogy népszerűek lesznek-e ezek az intézkedések, hanem az, hogy megmarad-e egyáltalán az állami postai szolgáltatás, vagy a magánszolgáltatók végleg átveszik a terepet.
Negyven évvel később.
Európa többi része jól teszi, ha figyel. Mert ami most Dublinban történt, az holnap bármelyik kontinentális fővárosban megismétlődhet.
A mézeshetek elmúltával kiderül, hogyan folytatható, folytatható-e egyáltalán az a népfrontos politika, amely a proteszthangulatra támaszkodva minden idők legnagyobb választói tömbjét sorakoztatta fel a Tisza mögött.
A magyarországi kormányváltás után egy külhoni magyart az foglalkoztatja leginkább, vajon a Fidesz kormány által kitűzött nemzetpolitikai irányvonal folytatója lesz-e az utód.
Ez a történet úgy kezdődött, hogy megjelent az OPUS 100. lapszáma, amelynek borítóján Kopócs Tibor festőművész Az angyal érintése című művének egy részlete szerepelt.