A tizenhat százalékos illúzió
A szlovákiai közvetlen demokrácia történetének tizedik felvonása is pontosan úgy végződött, ahogy az eddigi kilencből nyolc: érvénytelenül és érdektelenségbe fulladva. A szombati népszavazás alig 16,13 százalékos részvétele papíron egyértelmű kudarc, a politikai tértérben azonban mind a kormány, mind az ellenzék igyekszik a saját narratívájának megfelelően győzelemként, vagy legalábbis az ellenfél megsemmisüléseként eladni a történteket. Ha azonban levakarjuk a felszíni kommunikációs mázat, egy rendkívül cinikus és költséges politikai színjáték képe rajzolódik ki, amelyben mindenki a saját pecsenyéjét sütögette, miközben a számlát az adófizetők állják.
Kezdjük az ellenzékkel, pontosabban a parlamenten kívül rekedt Demokrati pártjával, amely ezt az egész akciót tető alá hozta. Jaroslav Naď pártelnök részéről a több mint 700 ezer mozgósított választóra hivatkozva elégedettségről beszélni nem más, mint a politikai valóság teljes eltagadása. Egy 16 százalékos részvétellel záruló népszavazás egyetlen demokratikus berendezkedésben sem siker. A Demokrati számára ez a kezdeményezés sosem a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) vagy a Különleges Ügyészi Hivatal megmentéséről szólt, pláne nem Robert Fico életjáradékának elvételéről – hiszen tudták, hogy az 50 százalékos érvényességi küszöb megugorhatatlan. Ez a referendum egy tisztán pártpolitikai gyakorlat volt, egy kétségbeesett PR-kampány, amelynek célja az volt, hogy a pártot visszatornássza a parlamenti küszöb közelébe, és tematizálja a közbeszédet.
A több mint négymillió jogosult szavazó mintegy 84 százaléka azonban otthon maradt, amivel világos üzenetet küldött: a társadalom többsége nem vevő erre a fajta pótcselekvésre, és nem hajlandó statisztálni egy marginális párt önfényezéséhez.
A kormánypártok reakciója azonban legalább ennyire álságos, és tökéletesen rávilágít a szlovák politikai elit kettős mércéjére. Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter, a Hlas elnöke hangzatosan követeli, hogy az ellenzék fizesse ki a népszavazás költségeit. Ez a populista szólam remekül hangzik a kormánypárti szavazótábor fülében, csakhogy a történelmi emlékezet ennél kicsit tovább ér. Hol volt ez a felháborodás és a költségek megtérítésének követelése akkor, amikor a Smer ellenzékből, tisztán politikai tőkekovácsolás céljából generált hasonlóan esélytelen referendumokat?
Robert Fico miniszterelnök hozzáállása pedig a politikai cinizmus csúcsa. Úgy bojkottálta a szavazást, hogy közben a közvetlen demokrácia legmagasabb formájaként hivatkozott az intézményre. A kormánypártok most hátradőlve, kárörvendve figyelik az ellenzék fiaskóját, de a nevetésük könnyen az arcukra fagyhat.
Az a több mint 705 ezer ember, aki a kánikula és a nyári szabadságolások ellenére elment, és 90 százalék feletti arányban a kormány számára kellemetlen válaszokat ikszelt, egy rendkívül motivált, dühös és elkötelezett választói réteget jelent. Ezt a tömeget pusztán a részvételi arány alacsony mivolta miatt ignorálni súlyos politikai vakságra vallana a hatalom részéről.
Peter Pellegrini államfőnek abban igaza van, hogy az emberek alkotmányos jogát tiszteletben kell tartani, és a szükséges aláírások megléte esetén a referendumot ki kell írni. A probléma nem a jogintézménnyel van, hanem azzal, ahogyan a politikai osztály használja azt. A szombati népszavazás tökéletes látlelete a jelenlegi szlovák belpolitikának.
Az ellenzék egy része illúziókat kergetve, a saját fontosságát túlértékelve rángatja az urnákhoz a leglojálisabb magot egy megnyerhetetlen csatában, miközben a kormánypártok arrogáns fölénnyel, a saját korábbi tetteiket kényelmesen elfelejtve gúnyolódnak rajtuk.
Kinek volt jó tehát ez a népszavazás? A Demokrati kapott egy drága, állami pénzből finanszírozott országos kampányt, amivel demonstrálhatta, hogy létezik. A koalíció pedig kapott egy magas labdát, amivel hetekig bizonygathatja az ellenzék tehetetlenségét és támogatottságának hiányát. Az egyetlen valódi vesztes az állampolgár, akinek a pénzéből ismét kifizettek egy sokmilliós politikai tesztüzemet, miközben maga a népszavazás intézménye újabb súlyos presztízsveszteséget szenvedett el.
