A Csallóközt sújtó aszály okairól és a folyamat visszafordításának lehetőségéről beszélgettünk Tóth Lászlóval, a somorjai bejegyzésű Dunavit – Dunamenti Tájvédelmi Társulás elnökével.
A Szlovák Horgászszövetség szeptember elején elindította az elektronikus horgászfiókot, amely hosszabb távon alapjaiban változtathatja meg az ügyintézést.
Az agrártárca 68 farkas kilövésére adott engedélyt.
Már korábban is volt törekvés a ragadozó madarak gyérítésére, a tavalyi vadászidényben azonban mindössze 66 egyedet sikerült kilőni.