Hogyan gátolható meg a Csallóköz kiszáradása?
Az idei nyár végérvényesen bebizonyította, hogy Dél-Szlovákiában is meg kell tanulnunk együtt élni az aszállyal, ami immár nemcsak azt jelenti, hogy a klímás autóink ablakából egyre nagyobb területet látunk a folyómedrekből, hanem azt is, hogy az eddig bárhol és szinte korlátlan mennyiségben szabadon hozzáférhetőnek hitt víz jelenléte természeti környezetünkben nem is annyira természetes. Pontosabban sokat tett érte a civilizáció, hogy ne legyen az. Az okokról és arról beszélgettünk Tóth Lászlóval, a somorjai bejegyzésű Dunavit – Dunamenti Tájvédelmi Társulás elnökével, hogy mit kell és mit lehet tenni ezeknek a folyamatoknak a megállításáért és visszafordításáért?
Először azonban ismerjük meg közelebbről a civil természetbarátból lett tájvédőt, Tóth Lászlót, akit már fiatalkora óta foglalkoztat a természet és a táj védelme, hiszen megtapasztalta Somorja és környéke durva természeti átalakulását.
Elég, ha csak a bősi vízerőmű munkálataira gondolunk, amely során 1992-ben elterelték a Dunát oda, Csölösztő és Körtvélyes térségébe, ahol nagy kiterjedésű ártéri erdő volt. Mintegy 1200 hektárt elárasztottak. Eltűnt az erdő, ahol gyerekként még kajakoztam és hobbiornitológusként a madarakat figyeltem. Ez nemcsak engem, hanem a város és a környék lakosságát is sokkolta
– emlékezik vissza, hiszen Somorja erdői egykor a terület majdnem egyharmadát tették ki, ma pedig kevesebb mint két százalékot. Ez még az egyébként is kevésbé erdős Csallóközben is az átlag alatt van, míg a mezőgazdasági területek aránya 70-80%. Az utóbbi nem is lenne baj, ha nem nagy, egybefüggő, intenzíven művelt területekről lenne szó, ahol megváltozik a talaj vízáteresztő képessége.
– Főleg 2006 után vált az intenzív, egybefüggő művelés dominánssá, de annyira, hogy még a mezei utak, dűlők és mezsgyék legtöbbjét is beszántották. Ráadásul az állattenyésztés gyors visszaszorulásával sok kultúrnövény termesztése is csökkent. Somorja környékén változások álltak be az ökoszisztémában, korábban elterjedt madárfajok, foglyok, fürjek, mezei pacsirták száma megritkult. Emellett pedig itt volt a már említett bősi vízerőmű, a maga vízkiszárító hatásával. Ez engem zavart, amit csak fokozott, hogy a hivatalok részéről is tétlenséget tapasztaltam, ezért 2020-ban két barátommal, Fodor Péterrel és Mészáros Csabával megalapítottuk a társulásunkat.
Az alapítókat erősen inspirálta az egykori felső-csallóközi árvédelmi szakember, Földes Gyula 19. században kiadott munkája, amelyben már akkor figyelmeztetett, hogy az erdőirtás következménye a kevesebb eső lesz, emellett az alapítók igyekeztek a magyarlakta vidéken is megismertetni a pozsonyi regionális környezetvédő társulás petícióját, amellyel a Duna régi árterébe juttatott víz mennyiségének növelését akarták elérni.
Lépések a zöld tájért
Ez a címe aktuális projektjüknek, amelynek célja egy csallóközi túraútvonal létrehozása, hogy Nyékvárkonytól Somorjáig közelebb hozzák a látogatókhoz a környezet, főképp a víz védelmének a kérdését.
– Somorja környékén sikerült létrehoznunk 3 kilométernyi, újtelepítésű fákkal szegélyezett mezei utat. A faültetés során is feltűnt, hogy korábban 1-2 évig, ma már 5-6 évig kell öntözni a fákat, annyira száraz a talaj. Tehát lokálisan is látjuk, hogy nagy a baj a vízzel, amelynek két fő okát említhetem. Globálisan a klímaváltozás eredményeképpen hosszabbá váltak a száraz, forró időszakok, illetve idén a Duna vízszintje is nagyot csökkent, s nyáron a vízhozam minden korábbi rekordot megdöntve a harmadára esett vissza.
Ezzel ismét elérkeztünk a bősi vízerőműhöz, mivel nálunk a talajvízszintet nem a lehullott csapadék, hanem a Duna vízszintje befolyásolja leginkább. Megjegyzem, az ország csapadékban legszegényebb területéről van szó, és nemcsak idén, de például 2022-ben is megtapasztalhattuk, hogy szavannává változott a táj. Akkor nem vettük komolyan ezt a figyelmeztetés, épphogy elmúlt a Covid, így az emberek a visszanyert szabadságban nem akartak az aszálykárokkal foglalkozni
– mondta Tóth László, a Dunavit elnöke.
Az idén viszont ehhez még hozzájött a Duna vízállásának rendkívüli csökkenése, amely következtében annyira csökkent a talajvízszint, hogy nemcsak egyes fák, hanem teljes erdők kiszáradásáról beszélhetünk.
– A Duna régi medrébe az amúgy is alacsony vízhozam 25%-a kerül csak, a többi megy a bősi erőműbe, az erőműhöz vezető felvízcsatorna medre azonban alulról szigetelve van, a víz tehát nem szivárog a földbe. Ezek együttesen okozzák a kritikusan alacsony vízszintet. A Felső-Csallóközben nagyon durván, akár 2,5 méterrel is csökkent a felszín alatti vizek szintje – hangsúlyozza a tájvédelmi szakember hozzáfűzve, hogy a Dunát egyébként korábban sem kímélték. A sok kotrás következtében a folyó vízszintje megsüllyedt, ráadásul 1992 óta megváltozott a régi Duna-meder által befolyásolt talajvíz-áramlás is.
Insula Magna projekt
Vannak persze beavatkozások az ágrendszer vízszintjének az emelésére, keresztgátakkal, fenékküszöbbel, ennek viszont gyakran az ártéri vizek eltavasodása a következménye. Mint mondja Tóth László, a lényeg, hogy szárad ki a táj, miközben szinte a fejünk felett van egy több méter magas vízoszlop. Lehetne persze ezt másképpen is működtetni, de nincs rá akarat, mert akik a vízerőművet működtetik, elsősorban energetikai beruházók, akiket a befektetés megtérülése érdekel.
– Amennyi vizet csak képesek, ráengednek a turbinákra, hogy áramot termeljenek. Ezért nem támogatják a természetvédők, az állami környezetvédelem, vagy a vízügyi kutatóintézet kérését, hogy juttassanak több vizet az ártérbe. Lenne persze erre is megoldás, hiszen Doborgaznál egy kiskapacitású vízerőműn keresztül is jut a csatorna vize a régi mederbe.
Ez az erőmű viszont csak minimális mennyiségre van tervezve, ha több víz jut át rajta, automatikusan leáll a termeléssel. Tehát a befektetők ellenérdekeltek abban, hogy több víz kerüljön Doborgaznál az ágrendszerbe.
A Dunavit elnöke egy következő problémára is felhívja a figyelmet, ez pedig a folyó hordalékhiányos állapota Bős alatt.
A felvízen a hordalék lerakódik, ami aztán hiányzik az alvízen, ez pedig az erőmű alatt a meder mélyüléséhez és a talajvíz csökkenéséhez vezet. Születnek persze tervek, amelyek közül Tóth László az észak-magyarországi vízügy által kidolgozott Insula Magna projektet tartja szóra érdemesnek, amely különböző műszaki megoldásokkal megemelné és egy szintre hozná a Duna és a régi ártér különböző vízszintjeit. Hozzáteszi, hogy ennek is vannak ellenzői, például a szlovák állami természetvédelem szakértői, akik inkább a Duna egykori meanderezését, vagyis kanyargását állítanák vissza. Egyelőre azonban tervek, tanulmányok erről még nem készültek. (Az Insula Magnáról a MAGYAR7 2024/2. számában írtunk.)
A Dunavit a Lépések a zöld tájért projekt egyik fő gondolatává szeretné tenni, hogy a lakosság közelebbről ismerje ezeket a kérdéseket.
– Minden érdekelt és érintett számára világossá kell tenni, hogy egyrészt ki kell alakítaniuk a tájhoz a viszonyukat, másrészt meg kell érteniük, minél több nedvességet megtartó zöld elemnek kell lennie a környezetben, hogy kellőképpen felkészüljünk a globális felmelegedés negatívumaira, és hogy a bősi erőművel betetőződött mintegy 200 éves kiszárítási folyamatot ne csak megállítsuk, hanem a visszájára tudjuk fordítani.
Ez volt a fő témája a projekt keretében szeptember második hetében a dunaszerdahelyi Thermalpark szállodában megvalósult nemzetközi konferenciának is. Szó volt arról is, hogy a csallóközi tájba direkt módon is tudjunk több vizet juttatni a felvízcsatornából kiemelve. Új, kettős funkciójú csatornahálózatot kell építeni a Felső-Csallóközben, s ezzel a csapadékban gazdagabb őszi és téli hónapokban be kell tárolni a vizet.
Abban biztos vagyok, mondja Tóth, hogy egy olyan tájban, ahol már nincsenek szabadon kanyargó, kiszámíthatatlan folyók, az elsivatagosodás jobban veszélyeztet minket, mint az árvíz. A lényeg tehát a víz megtartása a környező laposokban a csatornarendszer felduzzasztott vízszintjével. Ez az elképzelés igazi lényege. Emeljük meg a vízszintet és vezessük ki a tájba – mondja meggyőződéssel és hozzáteszi, hogy becslése szerint tervezéssel, engedélyeztetéssel négy-öt éven belül ki lehetne egy új csatornarendszert alakítani. A víz akárcsak az autóút, stratégiai érdek – mondta zárásképpen Tóth László, a Dunavit – Dunamenti Tájvédelmi Társulás elnöke.
Dunavit konferencia
Nemzetközi részvétellel, jó hangulatban folyt le a Lépések a zöld tájért konferencia szeptember második péntekén a dunaszerdahelyi Thermalpark szállodában. Szlovákiai, magyarországi és csehországi előadók ismertették saját környezetük állapotát, illetve a pozitív változások eléréséért tett eddigi erőfeszítéseiket, valamint azt, hogy a közeljövő milyen elengedhetetlen feladatokat ró már most is a táj- és környezetvédelemmel, illetve a víz- és energiagazdálkodással foglalkozó hivatalokra és önkéntes szerveződésekre; kezdve a felvilágosító munkától egészen a politika szintjén zajló kompromisszumkeresésre.
Nemcsak a szakmai szervezetek, hanem a politikum is képviseltette magát a Dunavit tájvédelmi társulás által szervezett konferencián. Jelen volt Berényi József és Jozef Viskupič, Nagyszombat megye önkormányzatának két vezetője, s a közönség soraiban láthattuk a közelgő önkormányzati választásra készülő regionális politikusokat is.
Berényi József nyitóbeszédében elmondta, hogy a Dunavit munkásságát szinte annak megalakulása óta figyelemmel követi, s kitűnő ötletnek tartja, hogy a mostani közös Interreg projektjükkel Csehország felé is nyitottak. Megjegyezte azt is, hogy bízik benne, hogy a jobbára a digitális világban aktív legfiatalabb nemzedék is érez majd inspirációt a környezet védelmével kapcsolatban és ha szükséges, felállnak a számítógépeik mellől, s tevékenyen kiveszik a részüket a feladatokból.
Nagyon érdekes volt K. Szomolai Valéria beszámolója, aki arról beszélt, hogy a Dunavit által kezdeményezett tanösvények a síkvidéken is tudnak figyelemfelkeltőek lenni, annak ellenére, hogy ezek az ösvények nagykiterjedésű, monokultúrás mezőgazdasági földek mellett vezetnek, hiszen éppen erre szeretnének az alapítók rámutatni, hogy ez a fajta mező- és földgazdálkodás milyen következményekkel jár a helyi klímát és aszályveszélyt illetően; s így gyakran nem csodálkozhatunk, ha az ilyen óriásparcellák kapcsán a zöld sivatag kifejezést halljuk.
Fodor Péter a Dunavit egyik alapítója elsősorban a biológia és az ökológia szempontjait figyelembe véve szemléli a természetet, amelyet mostani előadásában az ártéri erdők és a Duna csallóközi ágrendszerének vizsgálatára alapozott, illetve ismertette azokat a közvetlen tapasztalatait, amelyeket a Csallóköz kisszámú parkerdeivel kapcsolatosan gyűjtött a közelmúltban.
Mindezen témakörök közös nevezője az ökológia rendszerekben lezajló, legtöbbször negatív irányú változások felismerése, illetve azok elhárítására tett javaslatok. Külön kiemelte a Duna régi medrének vízigényét, amelyet összefüggésbe hozott az bősi vízerőmű energiatermelésre és a hajózás biztosítására szükséges vízmennyiség aránytalanul nagy volumenével. Ennél a pontnál egy véleménykülönbség is megfogalmazódott a hallgatóság soraiban jelen lévő Peter Varga, a Vízgazdálkodási Vállalat jelen lévő munkatársa részéről, aki arról beszélt, hogy például szeptember első felében a Dévénynél mért dunai vízmennyisség két harmada a régi mederbe kerül és csak mintegy egy harmada jut a bősi vízerőműhöz, illetve a hajózás biztosítására.
Nagyon tanulságos volt Tóth László előadása is, aki részletesen szemléltette a mostani cikkünkben is tárgyalt, Csallóközt érintő aszály okait és körülményeit, illetve a megoldás lehetőségeit. Beszámolt a régió ökológiai stabilitását megbontó hatásokról, a föld alatti vizek szintjének csökkenéséről és azok áramlásának megváltozott irányáról, a klímaváltozás következményeiről, illetve hangsúlyozta a cikkünkben is kiemelten kezelt bősi vízerőmű kiszárító hatását.
A konferencián érdekfeszítő előadás hangzott el Nagyapáti Oszkártól, a magyarországi Vízőrzők társulás vezetőjétől, továbbá csehországi és szlovákiai előadóktól. Nagyszombat megye vezetése részéről szót kért a Jozef Viskupič is, aki hangsúlyozta, hogy a megye az ország egyik fő energetikai szolgáltatója, hiszen a bősi vízerőmű, illetve a jászapátszentmihályi (Jaslovské Bohunice) atomerőmű Szlovákia energiafogyasztásának domináns részét biztosítja. Elmondta, hogy az atomenergia-termelés bővítésének óriási léptékű tervei a megye számára is új helyzetet teremtenek, hiszen a tervezett bővítésekért mintegy cserébe a megyének olyan támogatásokat is meg kell kapnia, amelyek a környezet- és tájvédelemnek a mostani konferencián elhangzott egyes problémáira is megoldást nyújtanak.
A cikk a Magyar7 2026/37. számában megjelent írás szerkesztett változata.
