Kivel egy Szövetségben?
A felvidéki magyar politikai teret az elmúlt időszakban éles viták uralják, amelyek fókuszában Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke és az általa képviselt irányvonal áll. A leggyakoribb, sokszor indulatból megfogalmazott vád, amellyel a pártvezetőt illetik, a Progresszív Szlovákiával (PS) való állítólagos paktálás. Egy felelős és a jövőbe tekintő politikai elemzés azonban nem elégedhet meg a felszíni csatározásokkal és a hangulatkeltéssel. Sokkal inkább a politikai realitások szilárd talaján kell megvizsgálnia a helyzetet: van-e egyáltalán más, racionális mozgástere a független magyar érdekképviseletnek a jelenlegi szlovákiai hatalmi erőtérben?
A kérdés megválaszolásához mindenekelőtt a jelenlegi kormánypártokhoz fűződő viszonyt kell illúziók nélkül értékelni. A regnáló hatalom, amelytől bizonyos körök a kisebbségi jogok tiszteletben tartását vagy legalábbis egy csendes, kiszámítható status quo fenntartását remélték, tettekkel bizonyította be az ellenkezőjét. Bár az előzetes várakozások alapján úgy tűnt, a békés, konfliktusmentes időszak legalábbis megmarad, a valóság gyorsan rácáfolt erre. A Beneš-dekrétumok sérthetetlenségének újraerősítése, az ezekre hivatkozó, magyarokat érintő földelkobzások és a szerzett jogok folyamatos csorbítása nem elszigetelt adminisztratív esetek. Ezek egy rendszerszintű, a magyar közösséget is súlyosan érintő politikai akarat megnyilvánulásai. Tisztán látható, hogy bár ezen intézkedések a felszínen gyakran nem kifejezetten a magyarság ellen irányulnak, hanem a politikai ellenfelekkel vívott harc eszközei, a végeredmény számunkra ugyanaz.
A magyar közösség csupán addig tolerált tényező, amíg csendben van, de amint az érdek úgy kívánja, a hatalom habozás nélkül újra asztalra teszi a magyar kártyát a szavazatok maximalizálása érdekében. Egy ilyen nyíltan barátságtalan, a vagyon- és jogbiztonságunkat alapjaiban megkérdőjelező kormányoldallal szemben a közeledés, vagy az elvtelen igazodás nem stratégia, hanem színtiszta önfeladás.
Pontosan ebben a kontextusban kell értelmezni a pártvezetés nyitását a szlovák ellenzék, s azon belül a legerősebb formáció, a Progresszív Szlovákia irányába. Amikor a pártelnök úgy fogalmaz, hogy a magyarok nélkül nem lehet stabil kormányt alakítani Szlovákiában, egy olyan alapvető politikai axiómára hívja fel a figyelmet, amely a szlovákiai hatalmi egyensúly matematikai és társadalmi alapja. A felvidéki magyarság csak és kizárólag akkor maradhat releváns politikai tényező, ha nem engedi magát elszigetelni. A párbeszéd fenntartása egy olyan politikai erővel, amely a jelenlegi kormány legfőbb alternatíváját képezi, nem jelent ideológiai behódolást. Ez a kőkemény érdekérvényesítés alapfeltétele, a pragmatizmus diktálta kényszer. Ezt támasztja alá Gubík László azon világos állásfoglalása is, miszerint nem közös választási listában gondolkodik bármelyik párttal, hanem egyenrangú felek közötti együttműködésben. A nagy kérdés persze az, hogy kivel lehet egyáltalán hiteles és eredményes partnerséget építeni egy olyan közegben, ahol levitézlett korábbi kormányfő, miniszterek, valamint súlytalan, bázis nélküli szlovákiai magyar politikusok akarják kívülről megmondani, mit is ér valójában a Magyar Szövetség.
A tét jelenleg nem kevesebb, mint az önálló magyar politikai képviselet puszta léte és jövője. A közösségnek el kell döntenie a legfontosabb kérdést: akarunk-e még fajsúlyos magyar érdekképviseletet, vagy hajlandóak vagyunk némán asszisztálni a saját marginalizálódásunkhoz? A kommunikációs csatornák nyitva tartását árulásként támadni egy olyan időszakban, amikor a kormányoldal történelmi sérelmeket éleszt újra jogi köntösben, súlyos stratégiai hiba. Gubík László lépései egy hideg fejjel végiggondolt irányvonal elemei, amelyek azt a célt szolgálják, hogy a Magyar Szövetség ne csupán passzív elszenvedője, hanem aktív alakítója lehessen a hazai belpolitikának, megőrizve a közösség elkerülhetetlen súlyát.
Ahhoz azonban, hogy ez a stratégia a külvilág felé is erőt sugározzon, elengedhetetlen az otthoni feladatok elvégzése. Első körben a párton belüli feszültségeket és működési problémákat kell megnyugtatóan rendezni, mert már most látjuk, feszültség az bőven akad és túl sok egyéni érdek feszül egymásnak. Az idő sürget, hiszen már most tisztán látszik: a közelgő megyei választások rendkívül komoly próbatételt jelentenek majd. Ez a megmérettetés ad éles képet arról, hogy az egyetlen felvidéki magyar politikai formációt kik és milyen irányba vezetik, és hogy a választók hajlandóak-e bizalmat szavazni ennek a pragmatikus, a közösség megmaradását szem előtt tartó útnak.
