Keménykedik a hatalom
Aki ütni akar, botot is talál – tartja a mondás. A Fico-kormány rendőrsége büntetőüggyé változtatta Orosz Örs eredetileg szabálysértésként kezelt ügyét. Mint ismeretes, a Magyar Szövetség politikusa a „szájzártörvény” elleni pozsonyi tüntetésen sárga mellényt viselt, az alábbi felirattal: „Megkérdőjelezem a Beneš-dekrétumokat! Spochybňujem Benešove dekréty!”
Mivel a rendőrség az államhatalom egyik erőszakszervezete, nem tudunk elvonatkoztatni a kemény döntéstől, amelynek – tetszik, nem tetszik, már csak a témája miatt is – politikai töltete van. A döntés, bármilyen bornírt, és bár lepkekönnyűnek is tűnhetne, mégis otromba. A téma meg a fegyvernem valahogy nem passzol egymáshoz.
A hatalom üzenete két dolgot leplez le. Egyrészt vélhetően burkolt célzás a felvidéki magyar politikumnak, mert Gubík László kerek-perec bejelentette, a Smerrel és a Republikával nem fognak együttműködni. Sem választások előtt, sem egyébként. Ráadásul a Magyar Szövetség vezetője a napokban tárgyalt Michal Šimečkával, a legnagyobb ellenzéki párt, a Progresszív Szlovákia vezetőjével, és több pontban folytatják az egyeztetést, hogyan lehetne jogállamilag rendbe tenni a kisebbségi ügyeket, aminek a Fico-kormány a kerékkötője. Nem tudok önfeledten tapsolni, de ez esetben is igaz, hogy tárgyalni mindenkivel kell. Az együttműködés vagy a megegyezés más tészta.
A másik üzenetnek külpolitikai töltete lehet. Magyar Péter újdonsült magyar kormányfő egyik első kijelentése az volt, hogy Szlovákiával akkor lesz újra baráti a viszony, ha a szlovák kormány és a törvényhozás rendezi a „lex Benešt”, és felhagy a szlovákiai magyarok vegzálásával.
A harmadik üzenet zsigeri. Annak az arroganciának a megnyilvánulása, amely a nemzetállami álmok megzavaróit próbálja megrendszabályozni. Annak a gyakorlatnak a kendőzetlen folytatása, amit a Malina Hedvig-ügyben és a magyar szurkolók dunaszerdahelyi megveretése ügyében megszokhattunk (inkább megtapasztalhattunk) a Fico–Kaliňák kettőstől. Továbbmenve, annak a politikai gyakorlatnak a pátyolgatása, amelyet a történészek a kis nemzetek imperializmusaként fogalmaznak meg. Szlovákia pedig európai léptékkel mérve is kis nemzetnek tekinthető, ráadásul fiatalka is, ezért duplán nehezedik a vállára a „dicső” csehszlovák demokrácia nehéz és hazug terhének továbbéltetése. Akárhonnan is nézzük, száz évet kellene demokratikus körpecséttel ellátni, csak éppen antidemokratikus pecsétnyomóval hadonászva.
De elképzelhető, hogy van ennek a botlengetésnek személyi vonatkozása is, olyan értelemben, hogy maga Orosz Örs nagyon bánthatja a hatalom csőrét. Orosz ugyanis nem tegnap kezdte a polgári engedetlenséget.
2011-ben az általa alapított Sine Metu mozgalom állította fel Dunaszerdahelyen Szlovákia első kétnyelvű irányjelző tábláját, egy évvel később az ekeli vasúti megállóhelyet látták el kétnyelvű feliratokkal. 2013-ban táblaállítással álltak ki Pered névváltoztatási kezdeményezése mellett. 2014-ben az igazságügyi minisztérium előtt Malina Hedvig jogi meghurcolása ellen tartott többezres tüntetés egyik fő szervezője volt. Nem csoda, hogy Ficóéknak tüske a körmük alatt, és Orosz Örsöt szívesen látnák a vádlottak padján. Napjaink Szlovákiájában amúgy is elég nagy a kínálat (bár kereslet is van rá) nacionalizmusból, s ebben a versenyben a kormánypártok mindig előnyt élveznek, hiszen kezükben van a bot.
A 21. század Közép-Európájában azonban járhatatlan út a kisebbségek megfélemlítése és szájba verése. Ráadásul, látva, merre halad Európa, nem akkor leszünk egyenrangúak a „nagyokkal” és szabadok, ha egymást vegzáljuk, és nem a közös hangot keressük azok között, akik évszázadokon keresztül tudtak békésen együtt (vagy akár egymás mellett) élni.
Ez lenne a túlélésünk esélye, nem az egymás elleni uszítás és a fóbia, a kisebbrendűségi reflexek mindent megelőző éltetése. Verbális erőfitogtatás és nevetséges keménykedés helyett több empátiát várhatnánk el a szlovák politikumtól is.
Megjelent a Magyar7 2026/23. számában.
