Akarunk?
A kérdés: akarunk-e még magyar érdekképviseletet vagy sem? Ezzel az egyszerű, mégis lényegi mondattal zárta a napokban közzétett, a jövőre vonatkozó, 10 pontba szedett irányadó írását Gubík László. És igaza van: erre az egyetlen kérdésre kellene mindenkinek magában választ adnia.
Főleg azoknak lenne kívánatos ezen legalább egy hosszú pillanatig elmélázni, akik a közösségi médiában hergelő üzemmódban „féltik” a magyar jövőt. Természetesen a legtöbb hangoskodót nem a Magyar Szövetség, de még csak nem is a felvidéki magyarság sorsa érdekli. Hangulatot keltenek, hergelnek, manipulálnak – mindegy is, hogy ezt fizetett feladatként, megveszekedett ellenérdekeltként, vagy csak merő unalomból teszik, a magyarok érdeke ellen cselekszenek.
Több hete már, hogy Gubík László bejelentette, pártja kizár mindenféle együttműködést a Smerrel és az SNS-szel, s ezzel párhuzamosan tárgyalásokat is kezdtek, tegyük hozzá, nem csak a PS-szel, a KDH-val és a Hlas-szal is volt találkozójuk, ennek ellenére nem csillapodnak az indulatok.
Áruló, szégyen, eladod a magyarokat – ezt acsarogja a közösségi média elszabadult hadereje, annak ellenére, hogy a pártelnök már csak a Duna jegén nem tette le a nagyesküt, hogy a Magyar Szövetség nem lép frigyre a PS-szel, mindössze tárgyalnak a kisebbségi jogrendezés lehetőségeiről és a gazdasági kérdésekről.
A liberálisokkal való együttműködés miatt a hangoskodók – de nevezhetnénk őket álkonzervatívoknak is – azt mondják, kongatni kell a vészharangot, csakhogy ezek a szerencsétlenek csak bádogdobot kalapálnak. Valóban az ellen kell tiltakozni, hogy egy parlamenten kívüli párt elnöke tárgyalóképes a parlamenti pártok vezetőivel? Tényleg azért van a habverés, mert a Magyar Szövetség elnöke a bennünket ért jogsérelmekről tárgyal, és keresi a megoldást ügyeink rendezésére? Az a gond, hogy tévéktől a rádiókon át, hírportáloktól podcastműsorokig megy és próbálja elmagyarázni a többségi nemzetnek a magyar álláspontot?
És ezen a ponton lóg ki a lóláb. Az álnok hangadók nem a konzervatív értékeket féltik, amit látunk, nem ideológiai sáncháború, hanem Gubík karaktergyilkolása és ezzel párhuzamosan a csendes többség elbizonytalanítása. Mert nem érdekük, hogy kis magyar világunknak bármi sikere is legyen.
Minden józan ember, még az is, aki a közügyeket nem tankönyvi szinten fogyasztja, tudja, hogy a politikában is természetes rendjük van a dolgoknak. Egy politikusnak tárgyalni kell, az ügyei mellé szövetségeseket találni, és ha kell, okos kompromisszumokat is kell tudni kötni. A pártelnök most ennek alapoz.
Többször leírtam már, tanulhatnánk az erdélyi politikától, az RMDSZ sem lett attól áruló, hogy rendre helyzetbe hozta magát, és testidegen környezetben, ha kellett, bizarr koalíciókba is belépett, mert a kormányzati pozíció a közösség hasznára vált. Gubík László pontosan ezt a sormintát követi, ami nem megalkuvás, árulás, hanem pragmatikus érdekérvényesítés.
A másfél évtizedes megosztottságtól terhelt, sérelempolitikától szenvedő közösségünkből a jelek szerint teljesen eltűnt az egészséges érdekfelfogás, eluralkodott a bizalmatlanság és bizonytalanság, holott elég lenne csak két-két és fél évtizedre visszatekinteni.
1998-ban ki rótta fel az akkori MKP-nak, hogy Migašokkal, Hamžíkokkal és Kňažkokkal tárgyalt, pedig a nagyon baltól a szélnáciig, volt ott minden. Az MKP azonban élt a helyzettel, és ügyeink kormányzati szintre emelkedtek. Lett egyetemünk, törvényi keretet kaptak a nyelvhasználati jogaink, helyhatósági kézbe kerültek az iskoláink és az önkormányzatoknak sem csak az asztalról lesöpört morzsa jutott. S most, ahelyett, hogy minden erőnkkel támogatnánk azt a stratégiai alapvetést, hogy a döntéseknél ott kell lenni, inkább megpróbáljuk a lehető legextrémebb módon félreértelmezni az érdekképviselet törekvéseit. Hogy ezt rosszindulat, ártó pesszimizmus, vagy csak a józan lényeglátás hiánya vezérli, teljesen mindegy, ellene megy a magyar érdeknek.
Nem nehéz intellektuális munka végigzongorázni a helyzetünket, hogy lássuk, rosszul állunk. A Fico-kormány a gazdasági válságot sarcpolitikával oldja, ami a dilettantizmusát mutatja, a rossz megoldások a szegény déli régiókat még jobban sújtják, az elvándorlás beláthatatlan következményekkel jár.
Kiéheztették az önkormányzatokat, ellehetetlenült az agrárium, iskoláinkat optimalizáció címszóval szántanák be, jogállási kérdésekben nincs előrelépés, kaptunk helyette lex Benešt meg nemzetiségi alapú földelkobzásokat, és több, történetileg nagyon rossz ízű, dehonesztáló mondatot, miközben a magyar–szlovák viszony is kritikusba fordult… Ennyi rossznak a fele is sok lenne. Ilyen helyzetben egy acélos közösségnek már bekapcsol az ellenálló képessége, de ne ámítsuk magunkat, rég távol kerültünk attól, hogy a hatalom túlkapásaira válaszként erőt mutassunk. Inkább alibista módon áthárítjuk a felelősséget a politikára.
Gubík László az adott helyzethez 10 pontban szabott irányvonalat, ami kiindulásnak nem rossz, de ehhez párton belül is rendezni kell a sorokat. Őry Péter alelnök lemondása szakmailag is komoly veszteség, ahogy a megyei jelölőlisták állítása sem zökkenőmentes.
Az elnöknek okos kompromisszumokat és nehéz döntéseket is meg kell hoznia, csak így lehet nekifutni az őszi választásoknak. Az idő kevés, az ellenérdekelt sok. Innen lesz szép nyerni!
Megjelent a Magyar7 2026/24. számában.
