2026. június 11., 12:31

Akarunk? Patokraták kora? Ahogy az élet s a történelem haladt… – megjelent a MAGYAR7 24. száma

A szokásos gazdag tartalommal megjelent hetilapunk legfrissebb száma. 

Magyar7 - 2026/24. szám
Fotó: ma7

A kérdés: akarunk-e még magyar érdekképviseletet vagy sem? Ezzel az egyszerű, mégis lényegi mondattal zárta a napokban közzétett, a jövőre vonatkozó, 10 pontba szedett irányadó írását Gubík László. És igaza van: erre az egyetlen kérdésre kellene mindenkinek magában választ adnia. Főleg azoknak lenne kívánatos ezen legalább egy hosszú pillanatig elmélázni, akik a közösségi médiában hergelő üzemmódban „féltik” a magyar jövőt, írja Akarunk? című vezércikkében Molnár Judit főszerkesztő.

Magyar7 - 2026/24. szám
Fotó:  ma7

„Amikor az új vezetés meghirdette a korszakváltás programját, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy új fejezetet nyisson a felvidéki politikában, és megtalálja a visszautat a pozsonyi törvényhozásba, az is sejthető volt, hogy a korszakváltás tartalmi elemei köré még csak-csak összhang teremthető, a legnagyobb kihívást a személyi kérdések megoldása, egy új politikusi generáció bevonása jelenti majd”. Kolek Zsolt: Gubík pontjai és a magyar érdek.

Sullivan Ferenc: Patokraták kora? A 2007-ben elhunyt lengyel–amerikai pszichológus, Andrew M. Łobaczewski vezette be a politológiai és a pszichopatológiai szakirodalomba a patokrácia fogalmát. Ez az a helyzet, amikor a vezető hatalmi pozíciókba kóros személyiségjegyekkel, például antiszociális vagy pszichopátiás, nárcisztikus vagy paranoid vonásokkal rendelkező emberek kerülnek, majd eme jegyek fokozatosan a politikai rendszer egészének működését meghatározó normává alakítják.

Magyar7 - 2026/24. szám
Fotó:  ma7

Rakonczay Gábor neve egyet jelent a határok feszegetésével. Többszörös óceánátevező, ultramaratonista, aki gyalogosan érte el a Déli-sarkot, és kelt át Grönland fagyos jégmezőin. Legutóbb Szófiában diadalmaskodott, egy tíz napig tartó ultramaratonon. Amikor Komáromban járt, hogy a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége rendezvényén tartson előadást, Kocur László is leült vele beszélgetni. Az interjú címe: Soha nem érünk végleg célba.

Magyar7 - 2026/24. szám
Fotó:  ma7

Rajkovics Péter arról ír a Piac rovatban, Új játékszabályok a fiatalok és a befektetők számára című cikkében, hogy a most formálódó makrogazdasági és szabályozási környezet alapjaiban írja át a korábbi játékszabályokat a hazai ingatlanpiacon.

Különös látni, hogy április 12-e milyen mozgásokat váltott ki a Felvidéken is. Hirtelen vérszemet kapott a másik oldal, mintha a nemzeti kormány után egy parttalanul liberális kormánypárt vette volna át a hatalmat Magyarországon, és most revansot kellene venni azokon, akiket az előző magyar kormány eddig támogatott. Mintha az új magyar kormánynak szent kötelessége lenne beszántani mindent, ami nem az ő elképzeléseik szerint működik, írja lapunk főmunkatársa, Kövesdi Károly a Virágozzék minden virág! Vagy mégsem… című publicisztikájában.

Magyar7 - 2026/24. szám
Fotó:  ma7

Több település pénze lehet az erőmű alatt. Június ötödike, ha nem is válik ünnepnappá, de egy jelentős időszak kezdetét jelentheti a bősi vízerőmű szomszédságában elterülő kilenc csallóközi település életében, hiszen ezen a napon írták alá a „Somorjai Egyezményt”, pontos nevén a Bősi Vízerőmű Által Érintett Települések Társulása (Združenie obcí dotknutých vodným dielom Gabčíkovo) létrehozásáról szóló szerződést. Kilenc település szeretné immár szervezett formában folytatni azt a közös munkát, vagy pontosabban küzdelmet, amelynek lényege, hogy elérjék, ellentételezze a vízerőmű a települések földterületeinek kényszerűen diktált átadását és folyamatos használatát, írja Somogyi Szilárd.

Napközben buszt vezet Csíz és Rimaszombat között, munka után gyűlést tart, pályázatot ír, rendezvényt szervez. Homonnai László, a Csemadok csízi alapszervezetének elnöke, a település önkormányzati képviselője, a helyi horgászszervezet vezetője, férj és édesapa. Azok közé az emberek közé tartozik, akiknek a munkája nem mindig látványos, de akik nélkül a közösség sokkal szegényebb lenne. Kaszás Kornél: Buszt és közösséget is vezet – Homonnai László érti a CSÍZiót.

Az ismeretlen visszhang. Ez a címe az egykori kollégánk, Bokor Klára emlékére kiírt pályázat Legizgalmasabb történet díjjal jutalmazott munkájának, amelyet Maci jeligével küldött be Nágel Damian Szőgyénből.

Az érsekújvári 7-es számú Czuczor Gergely Cserkészcsapat napjainkban ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Erről ír Légy résen! címmel Száraz Dénes.

A nádorispán meghívója, avagy József nádor nagylelkűsége a témája Lacza Tihamérnak a Leporolt históriákban.

Dunajszky Géza, a (cseh)szlovákiai magyar szellemi és közélet sokoldalúságáról, hangyaszorgalommal végzett, fáradhatatlan munkájáról (is) ismert szereplője és alkotója idén is újabb könyvet tett le az asztalra, újabb alkalmat kínált fel az olvasóknak a múltunkkal való szembesülésre, a múlt elmélyültebb, pontosabb s mi tagadás, még fájdalmasabb megismerésére s természetesen a kötet általi személyes találkozásra. G. Kovács László ajánlja a könyvet Ahogy az élet s a történelem haladt… címmel.

Magyar7 - 2026/24. szám
Fotó:  ma7

A Tájaink rovat első cikkében Szomolai Andrea Víz, nyár, szabadság – Mátyusföldön című írásában annak járt utána, mit várnak az idei szezontól Galánta, Diószeg és Deáki fürdői, illetve ők mivel várják a látogatókat.

Virsinszky Tamástól megtudjuk, hogy végre Új köntösben a város kulturális központja, de a kultúrház belső felújítása még folytatódik.

Magyar7 - 2026/24. szám
Fotó:  ma7

Válságos az idősgyógyászatra szakosodott és a lábadozó, valamint a krónikus betegeket ellátó pozsonypüspöki szakkórház helyzete. Fenntartója, a pozsonyi Egyetemi Kórház már egy ideje a püspöki kórház bezárását mérlegeli. A helyi önkormányzat petíciót indított a kórház megmentésére, írja Dunajszky Éva a Petíció a püspöki kórházért című összefoglalójában.

Felvirágoztatná szeretett faluját. Sikeres karrierépítése közben, harminckét évesen a párjával és kisfiával Tanyon élő, ám Brüsszelben, az Európai Parlamentben szakpolitikai tanácsadóként dolgozó Kartai Gergő úgy döntött, független jelöltként harcba száll Tany polgármesteri posztjáért az őszi önkormányzati választásokon. Nagy-Miskó Ildikó beszélgetett vele.

Horváth Géza életútja elválaszthatatlanul összefonódott szülővárosával, Zselízzel, ahol pedagógusként és közösségszervezőként generációk szemléletét formálta. Kaszmán Zoltán Harmónia a számok és a szólamok között című interjújában egy olyan életpályát mutat be, amelyben a szakmai igényesség és a tanítványok iránti elkötelezettség valódi hivatássá nemesedett.

Magyar7 - 2026/24. szám
Fotó:  ma7

A felcsendülő dallam és az első verssor szinte azonnal magával ragadja a közönséget. Május végén és június elején ilyen pillanatokból született meg egy egész felvidéki turné: a Petőfi Kulturális Ügynökségnek köszönhetően az Apa olvas – Kortárs gyerekversek és mesék című antológia zenés könyvbemutatója több mint ezer gyermekhez vitte közelebb a kortárs magyar irodalom játékos világát. Kaszmán-Saróka Liliána: Élő irodalom gyerekhangra hangolva.

Jövőre százéves lesz a királyhelmeci futball. A helyi emlékezetben ez generációk vasárnapi programját, régi csapatokat, ismert játékosokat és emberekkel teli pályaszéleket jelent. Volt idő, amikor a hazai mérkőzéseket több száz, a régi játékosok emlékei szerint olykor ezernél is több szurkoló követte. Királyhelmecen a futballnak rangja volt, s most visszaadnák neki. Erről szó Hudák Katalin Újjáépítenék a királyhelmeci futballt című tudósítása.

Magyar7 - 2026/24. szám
Fotó:  ma7

Áll az Esterházy–Duray-kopjafa Gömörpéterfalán. Június 6-án ismét benépesült a gömörpéterfalai Magyar Közösségi Ház udvara. Az Őrzöm a lángot családi napon újabb Gömöri Vándorbölcsőt adtak át és felavatták az Esterházy–Duray-kopjafát. A rendezvény célja a családi értékek, a közösségi összetartozás és a hagyományok ápolása volt, írja Agócs Szvorák Emese.

Magyar7 - 2026/24. szám
Fotó:  ma7

Az idén is megrendezték az összetartozás táncát, Felvidék- és Kárpátalja-szerte ötezernél többen ropták együtt. A nemzeti összetartozás napján tartott rendezvény egyik központi helyszíne Rozsnyó volt, s ebből az alkalomból a repertoár a polgári társastáncok mellett gömöri néptáncelemekkel egészült ki. Nézzék meg Fábián Gergely Összetartozás, tánccal elmondva című képriportját.

Hosszú idő telt el azóta, hogy a nagymegyeri Kosár Egrecká Milada kudarcok és újrakezdések árán – mindezekből felállva és megerősödve –, elérte a célját. Nem kevesebb mint 17 éve dolgozik Bogyán élete álomkertjén. A barátok és ismerősök számára rendezett május végi találkozón pedig ünnepélyesen bejelentette, hogy kertjét a nyilvánosság előtt is megnyitja. Lacza Gergely: Közkinccsé tétetett.

Magyar7 - 2026/24. szám
Fotó:  ma7

Afrikában újabb ebolajárvány tört ki. Veszélyhelyzetet hirdettek miatta, ezért okkal merül fel a kérdés, hogy ránk nézve veszélyes lehet-e? A kérdésre Domonkos Andor kutatóorvos válaszol a Tudomány rovatban, Ebola, a halálos vírus szinonimája címmel.

Zarándi-sík – Kétkörösközi regék a címe a Hazajáró legújabb részének.

Magyar7 - 2026/24. szám
Fotó:  ma7

Barackos finomságok receptjeit találják az Íz-lelőben.

Magyar7 - 2026/24. szám
Fotó:  ma7

Hetilapunk megjelenésének a napja egybeesik a világbajnokság kezdetével, amely a Mexikó–Dél-Afrika mérkőzéssel rajtol. 48 ország válogatottja küzd meg, július 19-én azonban csupán egy csapat emelheti magasba a vb-trófeát a MetLife stadionban. Mátis Rudolf: Focilázban a világ, kezdődik a világbajnokság.

Felvidéki diadalok a fővárosban. Szintlépés volt a magyarországi kevert harcművészetek (MMA) történetében, hogy CombatX június 6-ai gáláját a Papp László Sportarénába sikerült bevinni. Van minek örülnünk, a ketrecbe lépő felvidéki harcosok nem bíztak semmit a bírókra. Csak azt sajnálhatjuk, hogy a meccsek így rövidre sikeredtek, írja a Szurklóban Kocur László.

A MAGYAR7 23. számának hátlapján Thököly Imre késmárki szarkofágja látható.

Keresse, olvassa hetilapunkat, de legjobb, ha megrendeli.

Megosztás
Címkék