Kevesen kapták fel a fejüket, pedig a Magyar Fórum mérhetetlenül súlyos csapata kürtölte bele a szlovák világba a fenti mondatot a gömöri tó partján.
Villáminterjú a Magyar Fórum elnökével.
Az MKP, a Magyar Fórum és az Összefogás aláírta a parlamenti választás előtti együttműködésre vonatkozó megállapodást. A szövetséges pártok a Magyar Közösségi Összefogás nevű választási párt listáján mérettetik meg magukat.
Mutatjuk az első húsz jelöltet.
Az MKP és a Magyar Fórum (MF) parlamenten kívüli pártok, valamint az Összefogás mozgalom várhatóan e hét végén döntenek a közös jelöltlistáról és a közös indulásról.
A három formáció képviselői hamarosan ismét találkoznak, hogy minél korábban lezárhassák a közös listáról szóló megbeszéléseket.
Megint lesz egy MKDH? Magyar Kereszténydemokrata Híd? Vagy nem is lesz választási párt a túloldalon, és egyszerűen eltűnik a kis csatlós a Híd árnyékában?
Az ötpárti helyett végül hárompárti egyezség született, a felek bejelentették, hogy mi lesz annak a választási pártnak és listának a neve, amellyel közösen indulnak a jövő évi parlamenti választáson.
Nem lesz ötpárti együttműködés.
A parlamenti képviselet csak eszköz, a célok máshol vannak, amiket a körülbelül félmilliós magyarságnak kellene meghatároznia politikai, kulturális, iskolaügyi és más civil szervezetek szintjén.
Nem az az ember érzése, hogy az ötpárti tárgyalások második, hétfői fordulója után előbbre tartanánk a lehetséges összefogás részleteinek megbeszélésében, a fehér füst felszállását egyelőre hiába lessük.
Múlt péntek után hétfőn újra tárgyalóasztalhoz ült az öt magyar párt küldöttsége az MKP pozsonyi székházában.
Az MKP meghívására a párt pozsonyi székházában egyeztettek a felvidéki magyar pártok küldöttségei.
Simon szeretné tudni, hogy Marian Kočner honnan tudta előre, hogy a Most-Híd hogyan fog dönteni.
A Híd szerint az MKP elnöksége történelmi lehetőséget szalasztott el, a Magyar Fórum üdvözli a döntést.
Intenzív párbeszéd zajlott és tovább tárgyalásokon fogják keresni a megegyezés lehetőségét.
A Magyar Fórum elnöke - utalva a Híd napokban tett ajánlatára - kijelentette, pártja határozottan kiáll az egységes magyar lista mellett, akár csatlakozik ehhez az MKP, akár nem.
A PS, a Magyar Fórum, az Összefogás, a Híd és az MKP képviselőinek részvételével tartottak kerekasztal-beszélgetést október 3-án, a Fórum Kisebbségkutató Intézetben.
Lemondani már megtanultunk, az elmúlt 30 évünk erről szólt. Ideje lenne újra erőre kapni, önmagunkat megfogalmazni, s céljaink mögé egyként felsorakozni.
A közös programalkotás szükségességén és egy meg nem támadási egyezményen kívül egyelőre nem sok mindent árultak el a felek.