2019. október 29., 11:43

Önmérséklet nélkül nehezen lesz összefogás

Nem az az ember érzése, hogy az ötpárti tárgyalások második, hétfői fordulója után előbbre tartanánk a lehetséges összefogás részleteinek megbeszélésében, a fehér füst felszállását egyelőre hiába lessük. Pedig a vészjósló óraketyegést a tárgyaló feleken kívül jól hallja talán az egész Felvidék.

Bugár Béla és Menyhárt József, MKP és Most-Híd

Túl van lihegve ez az összefogásos feltételrendszer-szabás, és már csak pár nap van hátra abból, amíg még lehetséges a megegyezés. Ha egyáltalán meg akarnak egyezni. Félő, hogy átesünk a ló túlsó oldalára, mivel annyira kötik az ebet a karóhoz, hogy meghiúsulhat emiatt az összefogás, és hoppon marad Felvidék. 

Két forduló után már mindenki kiteregette a kártyáit, nagyon jól tudják, mit akar a másik. Engem személy szerint nagyon idegesítene, ha végig kellene hallgatnom a tárgyalóteremben egy olyan semmihez se vezető huzavonát, hogy ki az elvhűbb, ki a karakánabb, ki a magyarabb, kire számíthat leginkább a felvidéki magyarság az öt politikai erő közül. Ez olyan önmutogatás összefogás helyett!

Ha nem lesz közös indulás, ez senkit se fog érdekelni, mert a legkarakánabb, legelvhűbb, legmagyarabb ugyanúgy nem fog bekerülni a parlamentbe, mint a kevésbé az. A választókat már sokkal inkább az érdekli, melyikük a kompromisszumkészebb, ki hajlandó engedni a másiknak. 

Többek között ott van az a sokat hangoztatott dolog, hogy transzparens módon ki kell mondani: a Smerrel és a Szlovák Nemzeti Párttal a jövőben tilos az együttműködés minden formája. Soha se mondj sohát a politikában! Esetleg Kotlebáékra... Miért nem elég kijelenteni azt, hogy a kormányváltó erők oldalán állunk, és ez magába foglalja azt is, hogy nem kell nekünk egyik se?  És mi van például akkor, ha a választások után elegen lesznek a szlovák pártok a kormányváltásra, és fütyültek a fejünkre, mert nélkülünk is tudnak új kormányt alakítani? Még azt is meg tudnák ideologizálni, hogy ott vannak a magyarok is a Progresszív Szlovákia magyar platformjában elbújva. És a nehezen megszületett magyar Összefogás nagy hirtelen a parlamentben az ellenzéki oldalon találná magát a Smerrel és a SNS-vel együtt! Akkor hogyan tovább? A ki a tökösebb hozzáállás utólag könnyen tökölődés színezetűvé válhat. Maximum csendestársként kívülről támogathatnánk az új kormányt, de az ugyanolyan élvezet lenne, mint a bordélyház a folyosóról nézve...

Aztán itt van a megegyezésnek a másik rengeteget hangoztatott feltétele – a személyi önreflexió. Hogy az eddigi politizálásból le kell vonniuk pártoknak a személyi konzekvenciákat. Például azt, hogy Bugár Béla még véletlenül se legyen a közös lista vezetője, mert megérdemli. Ez egyértelmű és világos dolog! Elrettentő is lenne!

Mint ahogy a himnusztörvény megszavazásában elhíresült hidas frakcióvezető se kerüljön befutó helyre az ukrán történelmi diplomással együtt. Meg hogy Simon mennyire volt kevésbé Júdás, mint a többiek. A többiekről pedig majd a választók karikáikkal elmondják a véleményüket. Bízzanak bennük a politikusok, csupa nagyfiúk és nagylányok fognak választani február utolsó napján, egy szökőnapon.

Mi lehet még vitás kérdés? Szűk a cipzár a listán? Ez érdekli legkevésbé a magyar választót! Az, hogy kiből mennyi kerül befutó helyre, amikor maga a befutás van nagy veszélyben. Hogy a két nagy magyar párt jobban szét tudná osztani egymás között a listát? Lehet, de a parlamentbe jutás elmaradása esetében ez teljesen okafogyottá válna. Hogy a kicsik többet szeretnének megszerezni a helyekből? Szeressenek, de szintén felesleges igyekezet, ha ez akadályozza meg a közös indulást. 

Esetleg a kampánypénz kérdéses? Miből fedezni az egészet? Összedobjuk, ne féljetek, csak legyen összefogás! Egyébként párthitelből is le lehet vezényelni egy kampányt. Nem beszélve arról, hogy sokkal olcsóbb lenne, mint két külön kampány. 

Esetleg a pártnév okozza a vita tárgyát? Lehetne akár Önmérséklet is a párt neve! De sietni kell ezzel is, mert ezen a héten van már csak lehetőség a pártnévváltoztatásra! Hétfőn ugyanis Danko bejelenti a parlamenti választás időpontját...

Megosztás
Címkék