A hazugságkreátorok Orbán-gyűlöletükben és hataloméhségüktől elvakulva átlépték a vörös vonalat, ami megbocsáthatatlan.
Hol vannak már azok az idők, amikor a vendég vagy a vásárló volt az úr?
A szeptemberi bágyadtság nemcsak a természetben, hanem a közéletben is érződik.
Robert Fico negyedik kormánya két hét alatt vitte keresztül a harmadik konszolidációs csomagot.
Megérkeztünk Ortega „tömegemberének” megvalósult világába, bár azt is mondhatnánk, hogy a tömegember évszázados „fejlődése” eredményeként napjaink vulgarizált szellemiségébe!
Az Európai Bizottságnak soha nem volt a szíve csücske az agrárium, de most átlépték a vörös vonalat.
Érsekújváron tovább húzódik a ferencesek körüli konfliktus: a magyar hívek Cirill atya visszatérését kérik, de a tartományfőnök hallgat, így a közösség lelki élete sorvad.
El sem tudjuk képzelni, hogy milyen apró dolgok is károsok lehetnek a környezetünkre nézve.
Kevesebb munkanélküli segély, drágább szolgáltatások, drágább édesség, drágább üdítő.
Ott húzható meg a párhuzam a kutyazabáló migráns és az „aggódó” liberálbolsevik, álnév mögött bujkáló scribler között, hogy mindketten eltévesztették a házszámot.
A kincstári optimizmust hagyjuk, Donald Trump egynapos béketeremtésével már ne is poénkodjunk, de diplomáciai szempontból 2022. február 24. óta talán most a legjobb a helyzet.
A hazugsággyár éppen az ellenfeleit vádolja hazugságokkal, és ragaszt rájuk bélyeget.
A kedves nemzetiek amint észrevették a pártpreferenciáik szabadesését, leporolták az oly sokszor bevált magyarkártyát: támadják a múzeumainkat, einstandolják a Kisebbségi Kulturális Alapot.
Gyerekként csodálkoztam, hogy a nagyapám miért mondja vasárnaponként, hogy megy a barátokhoz, amikor templomba ment. Hogyan tud a templomban beszélgetni a barátokkal?
Ilyen körülmények között a kétállami megoldás (zsidó és palesztin) tető alá hozása előtt talán a palesztinokat kellene egy tető alá hozni.
Augusztus 20. után búcsúzni kezd a nyár, szeptembertől aztán már az egész esztendő is készülődik a távozásra, mozgolódni kezd.
Nagyvárosnak lenni jó! – hiszen míg másutt a kicsiket támogatják az egyébként gazdaságilag is erős nagyok helyett, Szlovákiában ez pont fordítva megy.
A magyar lakosságú dél-szlovákiai kistelepülések önkormányzatisága nem csupán egy adminisztratív struktúra kérdése – ez a közösségi identitás egyik legerősebb pillére.
Az igazi intimitás nem kényelmes, nem gyors, nem egyszerű.
Pozsony már a második ciklusban nyögi a progresszív városvezetés „haladár” ötletmegvalósításainak következményeit.