Az ebzabáló meg az Elemér
Nem kamuhír, felkapta a világsajtó: Szicília egyik falujában egy afrikai migráns (valószínűleg sebészprofesszor, vagy a holdrakéta rükvercének feltalálásán dolgozó mérnök) elkapott egy házi kedvencet, és azon mód, ott, az utcán feldarabolta. Ne gondoljunk kórboncnokra, az illető nemes egyszerűséggel el akarta fogyasztani a család kutyusát. Egyes népeknél így szokás, ami négylábú és szembejön, az táplálék, nem kell vele sokat lacafacázni. Ha a „nemsahib” kiengedi a kutyát az utcára, magára vessen. Nem egyedi eset arrafelé, nincs is mit csodálkozni rajta.
Ami azonban meglepő, hogy a Maliból jött jóembert, miután begyűjtötték az olasz csendőrök, egy klinikára vitték, hogy megvizsgálják az elmeállapotát. Holott nyilvánvaló, hogy nincs mit turkálni emberünk kevéssé barázdált agytekervényeiben, ő csak nincs tisztában a helyi szokásjoggal, és az otthoni életmódot akarta Európában is folytatni. (Az eredendő kérdés persze az, hogy mit keres civilizált európai országban egy ilyen vadember? Ki engedte – ne adj´ isten hívta – be Dante és Michelangelo fényes Itáliájába?)
Van azonban az elcsépelt, unalomig szajkózott migránstémán túl sokkal izgalmasabb kérdés is minálunk. Nevezetesen: ki a fene ez a Márton A. Elemér? A neve alapján ő nyilván nem Maliból érkezett Pozsonyba, hogy az (részben már a mesterséges intelligencia által írt) ott székelő magyar napilap szerkesztőségéből ossza a nagy igazságokat a felvidéki magyarság politikai, társadalmi mentalitásáról. Irományának már a címe is sokatmondó: Van-e jövője a Magyar Szövetségnek?
Hogy Elemért honnan szalajtották, rejtély. Lehet, hogy valami ős-eszdéeszes, Budapest-belvárosi szökevény lappang a név mögött, vagy a mesterséges intelligencia szörnyszülötte. Az interneten mindenesetre nem leltem a nyomát, ezek szerint csak a magyar napilap szerzőjeként létezik, ott is valószínűleg csak névleg. Ám a név kötelez (Nomen est omen), és aki a felvidéki magyar napilap uszályába kerül, annak kötelező nem ismerni a felvidéki magyarságot, illetve sajátságosan kell magyaráznia a magyar szavazók eltántorításának, félrevezetésének okait. Amely okok egyike ő maga is.
Persze, hamar kibújik a rozsdás szög a zsákból, amikor Elemér azon filózik, mi lenne a párttal, ha Magyarországon „beütne a rendszerváltás”? Ó, szent naivitás! Nyugtassuk meg Elemér háborgó lelkét: Magyarországon nem lesz „rendszervisszaváltás”, mert a magyar népnek egy életre elege lett a liberálbolsevik társaság(ok) vegzálásából, kilátástalan országvezetéséből. De hagyjuk meg Elemért – alias Új Szót – a bugyuta reményben, hogy visszaváltódik a rendszer, és újra eljön a merjünk kicsik lenni és a nem-lesz-gáz-ár-eme-lés csodálatos időszaka, s az új vezetők időnként gumilövedékkel nyugtatják meg a háborgó lelkeket. Bizonyára bekövetkezik a gazdagok megadóztatása, ami minden időben hálás téma, sőt még az is előfordulhat, hogy a majmoknak titulált magyar gazdák megokosodnak, és leszoknak a területalapú uniós támogatásról. Ahogyan azt az új Messiás és szakértői csapata ígéri Budapestről (alias Brüsszelből).
Mert bizony az ilyen „kérdéseknél” kilóg a lóláb, kiknek szólnak az ilyen és ehhez hasonló nemzetféltő cikkek. Íme a válasz: „A Fidesz szavazói bázisa az elmúlt 16 évben erősen támaszkodott a végtelenül szervilis határon túli magyar szavazókra – mármint azokra, akik az egyszerűsített honosítással a fű alatt beleszólást nyertek Magyarország belügyeibe, szavazás által.”
A lényeg valahol ott ütközik ki, pontosabban ott húzható meg a párhuzam a kutyazabáló migráns és az „aggódó” liberálbolsevik, álnév mögött bujkáló scribler között, hogy mindketten eltévesztették a házszámot. Előbbit dőreség lenne azért elítélni, hogy önmagát adja és népe kultúráját képviseli, utóbbi azonban tudatosan rombol, és azon a még bizalommal bíró, általa szervilisnek tartott felvidéki szavazótáboron kéri számon a bizalmat és a jövőt, amely nem a gáncsoskodást keresi, és nem ellendrukker.
