A kétállami megoldáshoz kellene egy Palesztin Állam is
Hogy lesz-e valaha palesztin állam, s ha lesz, hol is lesz, mekkora kiterjedéssel, 1947 óta – más történészek, kutatók és elemzők szerint még száz évvel hosszabb ideje – eldöntetlen kérdés. Szuverén Palesztin Állam soha nem létezett. Az Oszmán Birodalom szétesése után a terület brit felügyelet alatt állt. Két államot – a zsidók és az arabok külön-külön országát – az ENSZ 1947-es tervezete képzelt el. 1948-ban a britek kivonultak a térségből, az ENSZ-tervezetnek megfelelő területen Izrael állam 1948-ban alakult meg.
Ezt a tényt és az ENSZ tervezetét az arab országok elutasították és hadat üzentek Izraelnek. A palesztin terület ezt követően jordániai és egyiptomi ellenőrzés alá került anélkül, hogy az önálló Palesztin Állam megalakult volna. 1949-ben az arab–zsidó háborút tűzszüneti egyezmény zárta le.
Izrael területeket szerzett, de lakosainak 1 százaléka meghalt a harcokban. Sok arab menekült az ekkor elveszett területekről a környező országokba és a megmaradt palesztin területekre. Az arab országokban évszázadok óta élő zsidók nagy részét kiutasították, Izrael fogadta be őket, állampolgárságot és megélhetést adva nekik. Ekkor hozzávetőleg egymillió zsidó menekült érkezett az országba.
Az arab menekülteket ellenben befogadóik menekülttáborokban tartották és gyakran civil terroristákként használták fel. Nasszer egyiptomi elnök 1964-ben hozta tető alá a Palesztin Felszabadítási Szervezetet Ahmed Shukeiri elnökletével, az akkor jordániai fennhatóság alatt álló Kelet-Jeruzsálemben. Amolyan palesztin ernyőszervezetnek szánta összefogva a különböző arab csoportosulásokat; pár hónapon belül megalakult a szervezet katonai szárnya is. És bár a PFSZ hosszú évtizedeken át elhitette a világgal, hogy nemzeti felszabadító mozgalom, számítva Európa támogatására, az arabok/palesztinok valódi egyesítő ereje az iszlám, tehát a vallás maradt. Ezt láthatjuk napjainkban Nyugaton, a palesztinbarát, zsidóellenes tömegtüntetéseken, ahol a szülőföldjükön egyébként örökös ellenségeskedésben élő etnikumok egy emberként vonulnak fel, jó iszlamistákként. Ezt ismerte fel a Muszlim Testvériség mozgalom, amiből 1987-ben megalakult a Hamász, amelynek alapokmányában szó sincs nemzetállamról, helyette azt mondja, azért kell a zsidókat innen elüldözni, kiirtani, mert ez a terület Vakf (az iszlám jog szerint elidegeníthetetlen föld, mely csak muszlim tulajdon lehet).
A palesztin területen ma két konkurens hatalmi alakulat uralkodik, Ramallahban a palesztin autonómia hatósága a Fatah vezetésével, a Gázai övezetben pedig az iszlamista Hamász.
A 2003-ban a közel-keleti kvartett – USA, EU, ENSZ, Oroszország – és Izrael által aláírt egyezmény megfogalmazta a kétállami rendezés feltételeit, a biztonsági és jogi garanciákat, az erőszakról való kölcsönös lemondást és a legitim palesztin államvezetés létrehozását. Ezt azonban sem a palesztin autonómiai hatóság, sem a Hamász nem tudta megvalósítani. Történelmileg és de facto olyan, hogy Palesztin Állam eddig még soha nem létezett. Nem segített, hogy Izrael 2005-ben kivonult Gázából. Mahmud Abbász, az autonóm hatóság elnöke 2005 óta illegitim vezető, mert a mandátuma ekkor lejárt, új választásokat pedig képtelen volt nyerni. Gázát a Hamász uralja, egy terrorszervezet, amely képtelen egy állam megszervezésére. S még nem esett szó a dél-libanoni palesztinokról és fegyveres vezetőjükről, a Hezbollahról.
Ilyen körülmények között a kétállami megoldás (zsidó és palesztin) tető alá hozása előtt talán a palesztinokat kellene egy tető alá hozni, egy elképzelés mögé felsorakoztatni, amely nem lehetne „a folyótól a tengerig”, melynek az izraeli politikában is vannak támogatói, csak éppen fordított előjellel. Míg ez a helyzet, addig háború van, hosszabb-rövidebb tűzszünetekkel. S amíg ez a helyzet nem változik, nemzetközi jogi és geopolitikai nonszensz a kétállamiság.
Donald Trump első elnöksége során jó irányba indult, amikor tető alá hozta az Ábrahám-egyezményeket, mert béke a térségben csak arab–izraeli valós partnerséggel teremthető. Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein már elindultak ezen az úton, s nekik is lenne feladatuk abban, hogy egy normális palesztin állam létrejöhessen. Ahogy a többi környező arab országnak is. Elvégre az arab mentalitást legjobban az arabok ismerik.
A nemzetközi szervezeteknek, az ENSZ-nek és a Palesztin Állam elismerését bejelentő Franciaországnak, Nagy-Britanniának pedig jó lenne átlátnia, hogy a saját migrációs hátterű belső problémáikat egy nyilatkozattal nem lehet rendezni. Tudatosítaniuk kellene, hogy nem kétes terrorszervezetek piedesztálra emelésével lehet megoldást találni a Közel-Kelet legnagyobb problémájára, hanem a korábbi kedvező (arab-izraeli) fordulat kiteljesítésével.
Megjelent a Magyar7 2025/33. számában.
