Mi legyen az aprófalvakkal?
Van-e létjogosultsága egy olyan község önállóságának, amelyet senki sem akar vezetni? Szlovákiában jelenleg 11 olyan község van, ahol érdeklődés hiányában nem tartják meg az időközi választást.
Szeptember 6. az első hétvége az iskolakezdés után. A legtöbb család még megpróbál beszuszakolni ide valamilyen közös programot, mielőtt még az oktatási rendszer felvenné a teljes fordulatszámot. Nem úgy 33 hazai településen, ahol ezen a hétvégén időközi önkormányzati választásokat tartanak, polgármestert vagy képviselőket választva, általában haláleset vagy lemondás okán. A választás kapcsán Michal Kaliňák belügyi államtitkár, önkormányzatokért felelős kormánymegbízott érdekes, egyébként nem új keletű jelenségre hívta fel a figyelmet. 11 községben nem írják ki az időközi választást, mivel teremtett lélek nem jelentkezett önkormányzati tisztségbe, a kutya sem akar polgármester lenni két faluban, kilencben meg képviselőnek valót nem lelni. Ezúttal nincs magyar érintettségű falu a 11 között, azonban a jelenség további vonatkozásait érdemes továbbgondolni.
A legutóbbi népszámlálás adatai szerint Szlovákiában 415 településnek van 200-nál kevesebb lakosa, 200 és 499 közötti lakosságszámmal pedig 703 település bír. Az országban összesen 2890 település van, az aprófalvak – ahol a fenti probléma a leggyakrabban jelentkezik – tehát az össztelepülésszám több mint harmadát teszik ki. (De még az ezerfős település sem egy világváros, 500 és 999 közötti lakosságszámú faluból 732 van, azaz kimondható, hogy a településszerkezetben túlnyomó többségben vannak a kisebb falvak.) Azokat a falvakat, ahol két egymást követő cikluson keresztül nem sikerült polgármestert és képviselőket választani, nem működő településnek nyilvánítják, és összevonhatják a járásbeli szomszédos településsel.
A kis falvak működtetése nem mindig gazdaságos. A polgármester fizetése az 500 fő alatti településeken a nemzetgazdasági átlagbér 1,65-szöröse. Egy-egy kis faluban már ezt is probléma lehet kigazdálkodni, nem még a település működtetésével együttjáró további költségeket. Így időről időre – legutóbb például Ódor Lajos hivatalnokkormányának közigazgatási reformtervezetében – megjelennek a központosításra irányuló törekvések. Maga Ódor például "intenzív pénznyelőnek" nevezte a kistelepüléseket.
Felvidéki magyarként azonban alkalmanként a gazdasági mellett egyéb nézőpontot is érvényesítenünk kell. A magyar lakosságú dél-szlovákiai kistelepülések önkormányzatisága nem csupán egy adminisztratív struktúra kérdése – ez a közösségi identitás egyik legerősebb pillére. A települések saját polgármestere és képviselő-testülete az a helyi hatalmi centrum, amely képes a magyar nyelvű ügyintézés, a kulturális élet és az identitásmegőrzés gyakorlati garanciáit biztosítani. A kisebbségi nyelvhasználati jogokat Szlovákiában a törvény ugyan rögzíti, de ezek gyakorlati érvényesítése döntően a helyi önkormányzat hozzáállásától függ. Ha a települést egy szlovák többségű faluba vagy városba olvasztják be, a magyar nyelvű űrlapok, hirdetmények, sőt a hétköznapi ügyintézés nyelve is könnyen háttérbe szorulhat.
A valódi kiút nem a kistelepülések (adminisztratív) térképéről való letörlése. Egy nagy, központosított hivatal sosem fogja pótolni azt a személyes kötődést és felelősségérzetet, amit egy helyben élő polgármester képvisel. Ha a helyi önkormányzatiság csorbul, a települések közigazgatásilag látszólag jogot, valójában azonban lelket veszítenek.
