Augusztus elsejétől Priskin Zoltán az érsekújvári Czuczor Gergely Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola új igazgatója.
A Felvidéken először a Csallóközben, a Dunaszerdahelyi Városi Sportcsarnokban mutatják be Szarka Gyula és Szálinger Balázs alkotását, a zentai csatának emléket állító rockoperát.
Azt mondja, optimista és hisz abban, hogy a fogyásra ítélt magyar közösségek képesek újra megerősödni, s akár növekedni is.
A Híd által megrendelt Focus-felmérést manipulatívnak tartja, és azt mondja, ha ez csak azért született meg, hogy indoka legyen a körvonalazódó magyar összefogásból való kiugrási kísérletnek, az minimum tisztességtelen.
A Híd parlamenti képviselője a ma7.sk-nak adott interjúban elismeri, pártjában van egy csoport, amely határozottan ellenzi az összefogást, ő azonban nem tartozik közéjük.
Világi Oszkár sablonos válaszok helyett nyíltan felelt kérdéseinkre: legyen szó nemzeti sorskérdésekről, a visegrádi együttműködésről, a szlovák-magyar együttélésről vagy éppen a sárga-kékekről.
A DAC tulajdonosa és a Slovnaft vezérigazgatója a SzóBeszéd vendége volt.
Profánul szólva, a magyar közösségi rendezvények sztárja. Pedig nem tesz semmi különöset, csak jelen van a tömegben. Jelenlétét a gyönyörű népviselet teszi impozánssá.
"A lényeg, hogy a kisebbségek által lakott területeken egyenlő legyen az államnyelv és kisebbségek nyelve, tehát, hogy érvényesüljön az egyenjogúság és az egyenrangúság elve!"
Exkluzív interjú a DAC egykori játékosával, Kocsis Gergővel!
Berta Tündével, a Selye János Egyetem Matematika és Informatika Tanszékének oktatójával beszélgettünk.
Az interjú tavaly készült, de most, hogy Orbán Viktor melegebb égtájakra küldte Webert, talán még aktuálisabb, mint 2018 nyarán.
Hektikus időben, két választás közti időszakban és egy botrányos törvénymódosítás után beszéltünk Őry Péterrel, a Magyar Közösség Pártja Országos Tanácsának elnökével.
Javában zajlanak az iskolai beíratások. Ilyenkor derül ki, hogy a felvidéki magyar szülők milyen jövőt szánnak a gyermekeiknek, s azzal együtt közösségünknek.
A Rákóczi Szövetség és az Esterházy János Emlékbizottság Esterházy-díjjal tüntette ki Ďurčo Zoltánt, a Nyitrai Egyházmegye magyar püspöki helynökét, aki sokat tett az Esterházy-kultusz ápolásáért.
Tejfehér köd című novellájáért legutóbb elnyerte a Szlovákiai Magyar Írók Társasága Arany Opus díját. Z. Németh István költővel, íróval, szerkesztővel, pedagógussal beszélgettünk.
Nem szeretem a bosszú politikáját címmel közölt interjút Orbán Viktor miniszterelnökkel a Welt am Sonntag című konzervatív vasárnapi német lap.
Bárdos Gyulával, a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség – Csemadok országos elnökével múltról, jelenről, jövőről.
Két cikluson keresztül, tizenkilenc évig volt alkotmánybíró. Ez idő alatt számtalanszor fogalmazott meg különvéleményt, de példája mutatja, kitartó munkával nem egy esetben a többség támogatását is meg lehet szerezni.
Mindenki elnöknője szeretne lenni.