Interjú Furik Csabával: Növeli, ki elfödi a bajt

Zsebik Ildikó 2019. október 12., 20:33

A felvidéki magyarság történelmi pillanat előtt áll. A 30 évnyi parlamenti képviseletet követően mára kétségessé vált, hogy felaprózott kisebbségünk képes lesz-e 2020-ban újra összefogni, és magyar listán, magyar embereket a szlovák parlamentbe juttatni.

Fotó: Zsebik Ildikó

Furik Csabát, Kisgéres polgármesterét, az MKP Országos Elnökségének tagját arról kérdeztük, hogyan látja a magyar közösség helyzetét. (Az interjú az MKP OT mai ülése előtt készült - szerk. megj.)

"Jó egy éve lehet már érzékelni: ha nem történik változás a szlovákiai magyar politika színterén, akkor nagy baj lesz.

Sok a hitehagyott ember, aki kétségbe vonja, létezik-e olyan erő, amely képes az itteni magyarság parlamenti képviseletét biztosítani.

"Cselekednünk kell, olyan döntéseket hoznunk, amelyek közép- és hosszú távon is segítik a jelenlegi, egyesek számára kilátástalannak tűnő helyzet megoldását. Ezért három dolgot kell tudatosítanunk: józan döntéseket hozni, kívülről látni önmagunkat, ugyanakkor az alázatról sem feledkezhetünk meg. Önvédelmi reflexünk már többször átsegített bennünket a nehéz helyzeteken, ezért most is bízom, sőt hiszek benne, hogy valós magyar összefogás esetén a felvidéki magyarok megteszik, amit meg kell tenniük."

Miért van az, hogy a közvélemény-kutatások eredményeivel riogatjuk egymást, amelyek rendre alábecsülik az erőnket, vagy nem tudnak, vagy nem akarnak reálisan mérni?

Elég, ha csak az EU-s választásokat említjük, ahol a kutatási eredmények és a valóság teljesen ellentmondtak egymásnak. Számunkra fontos egy egységes magyar lista, hogy átmenthessük a jövő számára az MKP értékeit. Azt, hogy a párt etnikai alapon politizál, és hogy 9 éven át összetartott egy száz-  ezres választói bázist. Az MKP mindig a megmaradásunk érdekében tevékenykedett, van közigazgatási programja, kiépített struktúrája, szervezettsége, és magyar embereket tömörít.

Tudatosítanunk kell, hogy egyedül indulnunk a parlamenti választásokon öngyilkosság lenne, de egyáltalán nem mindegy, hogy kivel fogunk össze. A kerületi tanácsban egyértelműen azt tapasztaltam, hogy a szlovák párttal történő koalíciót az itt élő magyarok túlnyomó többsége elutasítja.

Akad olyan ember, aki a nevét sem adná egy ilyen listához, vagy elhagyná a sorainkat. Az elutasítás valószínűleg az elmúlt 30 év tapasztalatának szól. Tőlünk az emberek programot várnak, amelyben a tabunak számító dolgokról is szó esik. Arról, hogy a kisebbségünk nagy része a leszakadó régiókban él, hogy a falvaink elnéptelenednek, közösségeink elöregednek. Szólnunk kell a népesség megtartásának mikéntjéről, a munkahelyek hiányáról, az iskoláinkkal kapcsolatos problémákról, arról, hogy fiataljaink jó része nem itthon, hanem külföldön – jobb esetben Magyarországon – alapít családot. A hiábavalóság és a reménytelenség érzése hatalmasodik el sok helyen.

A legfontosabb: ne hagyjuk, hogy mások döntsenek rólunk.

Pozsony számára mi csak statisztikai adatok vagyunk. Különösebben nem aggódnak a gondjaink miatt. Nemcsak a politikának, magunknak is esélyt kell adnunk arra, hogy saját sorsunkról mi dönthessünk. Az oktatás és a kultúra csak akkor működhet, ha kezünkbe vesszük annak irányítását. El tudná képzelni, milyen törvények születnének nélkülünk? Elég csak a himnusztörvényre gondolnunk! A többségi nemzet a lojalitásunkat kéri számon folyamatosan, s tegyük hozzá, jogtalanul, hiszen az ország adófizető, törvénytisztelő polgárai vagyunk. Kérdezhetnénk, hogy mit kaptunk ezért cserébe.

Érdemes lenne megkérdezni azt is, vajon a szlovák értelmiség miért hallgat a 110 ezres fogyásunkról? Készült bármilyen tanulmány arról, mi az oka a felvidéki magyarság fogyásának? Adtak erre valamilyen elfogadható magyarázatot?

Nagy a csend, a hallgatás, mint amikor az Isten azt kérdezi, hogy Ádám, hol vagy? És tényleg, mi lett velünk, és ők miért hallgatnak erről? Hiányolom a másik oldal őszinteségét! Ha valamiről azt állítják, hogy nekünk átlagon felül van, akkor miért fogyunk és tűnünk el Szlovákiából?

Nem hallgathatunk tovább, tudnunk kell, mi a céljuk velünk! Az, hogy fogyjunk el teljesen, tehát folytatódjék mindaz, ami eddig szép csendben és alattomosan történt, vagy elégedett, gyarapodó, pozitív szemléletű kisebbséget szeretnének látni az országukban? A kérdésre adott válasz ismerete azért is nagyon fontos, mert csak annak tudatában lehet közösségünk további stratégiáját felépíteni. De ezt a kérdést eddig senki nem tette fel. Vajon miért?

Említettük már, örvendetes lenne, ha a kultúra és az oktatás irányítása a mi kezünkben lenne.

Fontos lenne a nyelvtörvény átértékelése is. A kétnyelvűség evidencia kell, hogy legyen. Csak akkor érezhetjük otthon magunkat, ha a nyelvünk egyenrangú a többség nyelvével, az általunk lakott régiókban mindenre kiterjedő kétnyelvűség kell. Hivatalokban, boltokban, kórházakban, közterületeken, utak menti feliratokon, mindenütt! A negyedik tényező a legfontosabb: a gazdasági fejlesztés. Hogy ne legyenek leszakadó, elnéptelenedő régiók, amelyek felemeléséért az állam az elmúlt harminc évben nem tett semmit. A világban vannak sikeres modellek, hogyan kell ezt csinálni, nem kell a megvalósítás mikéntjén töprengeni, csak át kell azokat venni. Az eddigi többségi politika ebben nem tud felmutatni semmilyen eredményt. Vagy nem akart, vagy tehetségtelen volt hozzá. Nekünk meg nem maradt újabb 30 évünk, hogy ezt megtanulja. Adja a kezünkbe sorsunk irányítását!

Nyugat-Európa számtalan ilyen modellel rendelkezik, és azok mind az adott kisebbség felemelkedését, jólétét és megmaradását szolgálták. A hollandiai 40 ezer németnek parlamentje és kormánya van!

Mi még több mint 400 ezren vagyunk, ez miért nem elég? Kinek nem elég ahhoz, hogy továbblépjünk innen, ahol most vagyunk? Sikerre lenne szükségünk, de nem engedik, hogy sikeresek legyünk! Márpedig ha a lényeges kérdéseket nem tesszük fel, a tabutémákat nem vetjük fel, halálra vagyunk ítélve!

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2019/41. számában)

0 HOZZÁSZÓLÁS