2019. november 24., 16:43

Ján Budaj: Duray már öltönyben, nyakkendőben várt a kinevezésére...

Ján Budaj, a ’89-es szlovák rendszerváltó generáció emblematikus alakja. A három vezető néptribun, Budaj, Gál és Kňažko közül az egyedüli, aki parlamenti képviselőként napjainkban is közjogi funkciót tölt be. A '89 novemberét levezénylő Nyilvánosság az Erőszak (VPN) egyik vezetőjeként szoros kapcsolatban állt az akkori szlovákiai magyar rendszerváltókkal.

Ján Budaj
Médialapozó
Fotó: Somogyi Szilárd

Budaj úr, voltak már önnek kapcsolatai a szlovákiai magyar kisebbséggel vagy esetleg az itteni magyar másként gondolkodókkal 1989 novembere előtt is?

Gyermekkoromat a vegyes lakosságú Szencen töltöttem, sőt a velem egykorú Bárdos Gyulával ugyanabba az iskolaépületbe jártunk gimnáziumi éveink alatt. Ő a magyarba, én a szlovákba. Tizenhat évesen itt éltük át a 68-as eseményeket, amely meghatározta generációnk gondolkodásmódját. Volt még néhány magyar kapcsolatom egyházi vonalon, Duray Miklósról pedig a Szabad Európa Rádióból tudtam. A szlovákiai magyar értelmiség központja mégis inkább Dunaszerdahely volt, az ott élő sorstársainkkal viszont csak a 89-es események során ismerkedtem meg. Ezekre a kapcsolatfelvételekre 89 december elseje után éppen itt, a mostani beszélgetésünk környékén, a pozsonyi Mozart-házban került sor.

Az ön neve olyan környezetvédelmi aktivistaként is ismert, aki kapcsolatban volt magyar környezetvédőkkel.

A Duna-körrel már korábban tartottuk a kapcsolatot, elsősorban a Bős-Nagymaros Vízerőmű megépítése elleni fellépésben. Amíg lehetett, próbáltuk ennek az erőműnek a teljes megépítését megakadályozni.  Ez nem sikerült teljes mértékben. A fenntarthatósággal kapcsolatos problémák mind a mai napig terhelik társadalmunkat. Több találkozó volt a Duna-kör aktivistái és a szlovák környezetvédők között itt, Pozsonyban. Ezek viszont főképpen magyarországi aktivisták voltak, bár nem zárom ki, hogy szlovákiai magyarok is lehettek közöttük. A vízerőmű elleni menetet biztosan tudom, hogy itteni, szlovákiai magyarok szervezték. Az egyik meghatározó élményem mégis egy másik szférából származik.

Fotó:  Somogyi Szilárd

Miről van szó?

A környezetvédők körein kívül bejáratos voltam a képzőművészek közé is, sőt magam is készítettem alkotásokat. Magyar barátom, néhai Strausz Tamás egy bemutatkozó estet is szervezett számomra Budapesten, még jóval 89 előtt. Az illegális akciók szokásos „földalatti” helyszínére számítottam, s ehelyett a diplomatanegyedben találtam magam. Szinte minden sarkon zord rendőrök álltak, és attól tartottam, hogy Tamás barátom elég könnyelmű volt a szervezésben, s félő volt, hogy rossz vége lesz az estnek. Az egyik nagy épület előtt fékeztünk le, s már indultam is, hogy valami félreeső helyen, például a kazánházban lesz a bemutató. Tomi viszont erősködött, hogy nem, a főbejáraton kell bemennünk. Hát, ott aztán nagy meglepetés ért. Az épület csarnokában estélyibe öltözött, csokornyakkendős, mintegy 200 fős társaság várt bennünket. Itt szabadon bemutathattam minden illegális, rendszer- és államellenes alkotásomat. Hozzáteszem, akkor én fűtőként dolgoztam, és a ruhatáram is ehhez a munkakörhöz igazodott.

Tehát kölcsönösen nagy benyomást tehettek egymásra ön és a közönsége.

A barátom szándékosan nem árulta el, hogy a művészek székházában lesz a bemutató, a legnevesebb művészettörténészek, esztéták és alkotók részvételével. Attól tartott, hogy mint rendes underground-ember, elutasítom, hogy ilyen helyen mutatkozzak be. Igazán nagy sikert arattam, bár a közönség annyira nagylelkű volt, hogy bármit is mutattam volna be, lelkesen megtapsolták volna. Nekem csak a jelen lévő Beke László neve mondott valamit, akit már akkor a művészettörténet pápájának tartottam. Ez az est rendkívül nagy benyomást gyakorolt rám, nálunk ilyen körülmények között elképzelhetetlen lett volna. Az egész előadás alatt az ajtót figyeltem, hogy mikor tör be a rendőrség, és vetnek véget az előadásnak.

Fotó:  Somogyi Szilárd

A kommunista hatalom ideje alatt megismert magyar barátai ugyanazok voltak, akikkel ’89 november 17. után együtt dolgozott?

Ez a két kör csak kevésbé volt azonos, a szlovákiai magyar ellenzékről szinte semmit sem tudtunk. Akárcsak az előbbi történetben, én elsősorban a megengedőbb diktatúrák felé fordultam. Magyarország és Lengyelország ilyen volt a számomra, ahol a történelmi előzmények miatt némileg szabadabb volt a légkör, mint a csehszlovákiai teljes kilátástalanságban. Engem nem csak a látszólag nagyobb gondolati szabadság nyűgözött le, hanem a magyarországi maszekvilág is. Magyarországi, budai családi gyökerekkel rendelkező emberként a maszek boltok kinálatát többször is élvezhettem.

Tudja, hogy az ön neve a Budaj, éppen a „budai” szóból alakulhatott ki?

Persze, persze (ezt magyarul mondja).

Beszél ennél többet is magyarul?

Nem. A pozsonyi családokban bár három nyelven beszéltek, a szülők tudatosították, hogy a magyar és a német nyilvános használata veszélybe is sodorhatja az embereket, hiszen mindkét nemzetet bűnösnek nyilvánították a világháború után. Így ezeket a nyelveket nem adták tovább a gyerekeknek. Ettől függetlenül Pozsony egyedisége a háromnyelvűség. Hiszen hármas határ van több helyen is, de hogy ez egyben három nyelv határát, illetve találkozását is jelentse, az már egyedi. Így ’89 novemberében egyáltalán nem volt meglepő a magyarság részvétele.

Mikor került sor az első tényleges találkozásra az ön köre és a szlovákiai magyar másként gondolkodók között?

Egy olyan találkozót emelnék ki, amelyen csak a barátaim képviseltek, de a jelentősége nagy volt, hiszen akkor ismertük meg jobban Duray Miklóst. Ez még jóval ’89 novembere előtt volt, és a szlovák értelmiség részéről Milan Šimečka és Rudolf Kusý vett részt rajta. Duray ugyanis inkább a cseh ellenzékhez kötődött a Chartán keresztül, és számunkra is nagy élmény volt, hogy megismerhettük. De ekkor még senki sem tudta, hogy hamarosan forradalom lesz.

És ’89 novemberében kivel találkozott először a magyarok közül?

Azt hiszem, Grendel Lajossal, bár aztán rövid időn belül többeket is megismertem a Független Magyar Kezdeményezésből (FMK). Ők voltak az egyetlen politikai szervezet, amelyiknek a Mozart-házban, a VPN központjában irodákat biztosítottunk. Teljes önállóságot élveztek. Ez abban is megmutatkozott, hogy bár az egész épületben tilos volt a dohányzás, az FMK irodáiban vágni lehetett a füstöt. Magyar barátaink nem tudtak elképzelni semmilyen politikai megbeszélést kávé és cigaretta nélkül.

A dohányzáson túl volt önök között jelentősebb elvi különbség?

Annyira jó volt a kapcsolat és közös a gondolkodásmód, hogy én magam javasoltam, hogy Duray Miklós kapjon helyet az első szövetségi kormányban. Ezt aztán cseh barátaink megtorpedózták, de annyira szerencsétlenül, hogy Duray már öltönyben, nyakkendőben várt az előszobában a kinevezésére, amikor kiderült, hogy a posztját egy kommunistákkal való paktum részeként Havelék kihúzták a listáról. Szerintem ez negatív élmény volt Miklós számára. Ez lehetett az egyik oka annak, hogy szakított velünk, és komolyan fontolóra vette a pártalapítást.

A pártalapítás be is következett.

Pontosan. Duray viszont volt annyira korrekt, hogy először tőlem kért időpontot, és nekem mondta el, hogy megalapítja az Együttélés Mozgalmat. Nem örültem neki, mert az igazi együttélés az lett volna, ha velünk marad. Szerintem ez volt az első ék a magyar közösségen belül. De ez már magyar belügy, nem rám tartozik.

Fotó:  Somogyi Szilárd

Befolyásolta ez a továbbiakban a magyarokhoz fűződő viszonyát?

Egyáltalán nem. Itt volt Tóth Karcsi, Szigeti Laci, Grendel Lajos... Ezek az emberek a mi vércsoportunkhoz tartoztak, és sokszor jobban fel voltak készülve, mint mi. Ez, gondolom, a Magyarországon tapasztalható szabadabb információáramlás miatt lehetett így.

Fedor Gál, a VPN másik vezetője a ma7-nek adott interjújában elmesélte, hogy a szlovák soviniszták önök ellen fordították azt a koalíciós szerződést, amelyet az FMK-val kötöttek. Ez önt mennyiben érintette?

Fedor Gál elég naivan járt el ezzel a szerződéssel. Úgy illett volna, hogy bemutatja nekünk, a szélesebb vezetésnek. Nyilván nem lettem volna ellene, de mégis úgy korrekt, ha tudjuk, hogy miről van szó benne. Ehelyett ő habozás nélkül aláírta, ami aztán visszaütött. Nekem például azt kiabálták, hogy „Budaj za Dunaj”. Tapasztalatlanok voltunk.

Változtatna így utólag valamit az akkori hozzáállásán?

Volt ugyan néhány félreértés, például a magyar egyetem ügye, amely váratlanul és felkészületlenül ért bennünket. De ahogy említettem, az ilyesmit a tapasztalatlanságunk számlájára írom csak. Bíztam benne, közösen rakhatjuk le az intézményes együttműködés alapjait. Ez olykor még jobban is sikerült, mint a csehekkel való egyezkedések. Pozsonyban a hely szelleme, a genius loci már évszázadok óta azt diktálja, hogy nekünk itt együtt kell élnünk, s mi is csak ennek alapján jártunk el.

Ján Budaj
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.

Hozzászólások

Fehér István 2019. 11. 24., v - 19:36
Mindig is tudtam, hogy Havel finoman szólva sem volt egy "jellem bajnok". Fő, hogy őt és a családját kárpótolták! És tudta azt is előre, hogy ő Csehszlovákia utolsó elnöke. A németektől bocsánatot kért a deportálásokért, kitelepítésekért, de tőlünk magyaroktól nem, ahogyan senki más sem, a mai napig sem!