Rendezzük a sorainkat, és szélesre tárjuk a kapukat

Pomichal Krisztián 2019. szeptember 07., 10:34

A múlt hét folyamán világossá vált, hogy a magyar választók jelentős része által kívánt kiegyezés, a Magyar Közösség Pártja és a Most-Híd között vágyálom marad csupán. Pár nappal a vegyespárt országos tanácsának elutasító döntése után egyértelműnek tűnik, melyik fél okolható mindezért. Menyhárt József, az MKP elnöke ennek ellenére igen udvariasan, sokkal inkább a jövőt szem előtt tartva, semmint a múlton siránkozva nyilatkozott lapunknak Bugárékról, érdekképviseletről és a felvidéki magyar politika jövőről.

Fotó: Rozsár Vince

Elsőre igen megdöbbentő az arány, amellyel a Most-Híd Országos Tanácsa elutasította az együttműködés lehetőségét. Harmincöten szavaztak ellene és mindössze öten mellette. Számított ekkora elutasításra? Volt ennek valami előjele?

Az természetesen felmerült, hogy nemleges választ kapunk, de ekkora méretű elutasításra nem számítottunk. Az MKP-ban is megoszlottak a vélemények az együttműködés lehetőségeiről. Gondoltam, hogy Bugáréknál szintén lesznek ilyenek is, olyanok is, de ilyen különbségre nem számítottam.

Az egész tárgyalás olyan delegációval zajlott, amelynek nem volt megbízása a Most-Híd országos tanácsától a koalícióról tárgyalni, csak arról, hogy ha az MKP embereket kíván küldeni a listájukra, azt milyen feltételek mellett tehetjük meg.

Pedig pontosan tudták, hogy az MKP OT már korábban kijelölte a számunkra elfogadható két utat: koalíció vagy választási párt. Mi ennek ellenére sem álltunk fel az asztaltól, konstruktív és korrekt tárgyalásokat folytattunk, bár ez rájuk is igaz. Nem gondoltam volna, hogy ekkorát bukik a koalíciós elképzelés.

Lát ebben valami szándékosságot Bugárék részéről? Hiszen, mint mondja, tulajdonképpen egy megfelelő mandátummal nem rendelkező delegációt küldtek a tárgyalásokra.

Én nem keresek szándékosságot. Csupán azt próbáltam a saját elnökségünk előtt bemutatni, hogy amennyiben megtaláljuk a megfelelő utat egy koalícióhoz, akkor abba kell hagynunk a gyűlölködést, és neki kell állnunk dolgozni. Azt kell látnunk, ha két olyan párt, mint a Most-Híd és az MKP, amelyek korábban – hogy is fogalmazzak finoman – nem voltak jóban, tárgyalóasztalhoz ülnek, akkor alapvető dolgokat mindenképpen be kell tartaniuk a delegációknak.

Ezért volt az, hogy nem is nagyon kommentálta az MKP Bugár Béla érintettségét a Threema-botrányban?

Beszéltünk róla a tárgyalások során, rákérdeztünk, kaptunk válaszokat. Nyomozóhatóságként nem járhatunk el, ráadásul még mindig nem tudjuk pontosan, mi van azokban az üzenetekben. Rengeteg dolog előjöhet még, sokak szerint több száz oldal kerülhet nyilvánosságra. A mi dolgunk nem ez volt. Azt tekintettük célnak, hogy ha a koalícióért kezdünk munkálkodni, hogyan lehet megteremteni az optimális körülményeket ahhoz, hogy mindkét párt dolgozni tudjon a parlamenti küszöb megugrásához szükséges hét százalékért. Nem arról beszéltünk, hogy ki ne legyen a listán, ezt többször elmondtam, és emellett kitartok ma is. Abban próbáltunk megegyezni, hogy kinek mi legyen a szerepe a listán.

A felvidéki választópolgár szerintem azt várta, hogy egy éveken át húzódó viszálykodásra tegyünk pontot, és megszülessen egy konstruktív, jövőbe mutató megegyezés. Ez a lehetőség múlt hétfőn elveszett, én magam azóta több helyen is elmondtam, őszintén sajnálom, hogy így történt. De nem lehet eléggé hangsúlyozni, a Híd országos tanácsa pártjuk további útjáról döntött, nem a felvidéki magyar közösség jövőjéről.

Úgyhogy kár arról beszélni, hogy most Bugár vagy Menyhárt kezében maradt-e a Fekete Péter. Az a lényeg, hogy ne a felvidéki magyar ember igya meg a feketelevest.

Nézzük az elhíresült 50-50 vagy 70-30 arányt. A Most-Híd szerint az MKP saját szerepét túlértékelve, nem volt hajlandó engedni az elképzeléséből. Ön mit szól ehhez?

Számunkra az 50-50 százalék a kiegyensúlyozott szerepet, az egyenrangú partneri viszonyt jelképezte. Többször elmondtam a tárgyalóasztalnál, hogy ez egy szimbolikus ügy. Mi nem csak a listás helyek felét vállaltuk volna magunkra, hanem a felelősség felét is. Azt a felelősséget, amelyet a felvidéki magyar választóval szemben viselnünk kell. Sőt, legyünk kicsit konkrétabbak: a kampányköltségek felét ugyanúgy átvállaltuk volna.

Beszéljünk azokról a választókról – nincsenek kevesen, azt hiszem –, akik némileg megkönnyebbültek, hogy nem jött létre a koalíció. Akiknek Bugár személye, és most finom leszek, óriási tehertétel volt.

Az EP-választások után is elmondtam, attól, hogy az ő tehenük nagyon megdöglött, a miénk meg csak éppenhogy, attól még nem vagyunk kint a vízből. Nem indulhattunk neki úgy a tárgyalásoknak, hogy eleve kizárunk embereket a listáról, de arról természetesen beszéltünk, hogy kinek milyen szerep juthat a listán. Érzékelem, hogy a felvidéki magyarság körében egy-egy személlyel szemben komoly kritikákat fogalmaznak meg, nyilván ez engem is érint, de hadd ne az MKP elnöke védje meg Bugár Bélát. Viszont azt gondolom, hiba lenne jókra és rosszakra felosztani a magyar érdekképviseletet. Ez óriási általánosítás. Pontosan ez az a megosztottság, ami annyira kiszolgáltatottá tett minket az utóbbi években.

Nehezebb kérdést talán feltenni sem lehet jelen állás szerint, hogy mit gondol, mi most a teendő?

Most egy teljesen új helyzet van. A Magyar Közösség Pártjának egyfelől zárnia kell a sorait. A pártunk alapszabálya alapján a járási elnökségek jelöltállító konferenciákat tartanak majd, ez alapján állít össze egy listát az Országos Tanács. Másfelől ugyanakkor szélesre kell tárnunk a kapukat.

Olyan párbeszédet kell kezdeményeznünk, amely megszólítja mindazokat a közéleti szereplőket, civileket, cselekvő magyar embereket, akik a magyar egység mentén képzelik el a továbbiakat. Hiszem, hogy magyar érdekképviselet felállítható, csak dolgozni kell érte.

Nehogy azt higgyük, vége van a világnak. A Most-Híd párttal kapcsolatban többé nem beszélhetünk koalícióról – pusztán ennyi történt. Ez nem azt jelenti, hogy nem lesz felvidéki magyar képviselet, hiszen az egységnek nincs vége! Vádaskodással, a rosszak és a jók kijelölésével azonban nem érünk el semmit. Az ígéreteknek sincs semmi értelme, négy éve láttuk, mennyit érnek az ígéretek. Ezek helyett egy értelmes és működő programot teszünk le az asztalra, hiteles, becsületes embereket állítva mögé. A konkurenseinkkel szemben is csak egyetlen egy dolgot kell tennünk, egy jobb és hitelesebb programot kell kínálnunk, s akkor teljesen mindegy, hogy melyik pártnak alakul éppen magyar platformja. Ilyen egyszerű!

Képgalériánk:
Fotó: Rozsár Vince

Mi a helyzet a Magyar Fórummal, vagy azokkal a szlovák pártokkal, amelyek még korábban szóba kerültek az MKP kapcsán?

Mi változatlanul nyitottak vagyunk az irányukban. Ami szerintem sokkal fontosabb ennél, hogy mindazok előtt, akik hajlandók a közösségünkért tenni, megnyissuk a sorainkat. Tehát van egy kötött szerkezetünk, ami a pártra vonatkozik, de ahogy négy évvel ezelőtt is, úgy most is számítunk a civil társadalom segítségére.

A gombaszögi civilekére is?

Amióta beléptem a politikába, küldetésemnek tartom összefogni, és összetartani a Felvidéken élő magyarokat, függetlenül attól, hogy politikailag milyen nézeteket vallanak. Ugyanakkor fontosnak érzem, hogy a Magyar Közösség Pártja által képviselt értékeink megmaradjanak, programunk célkitűzései megvalósuljanak, mert e programnak olyan bástyái vannak, amelyek biztosítják az itt élő magyarok megmaradását és boldogulását. Ezt vallottam járási elnökként, országos elnökként, ennek szellemében tárgyaltunk eddig mindenkivel, és a jövőben is így kívánok eljárni. Egy biztos: az összefogás nem szólhat a másik kizárásáról, mert minden dolgos kézre szükség van.

A civil kezdeményezők között vannak jelenlegi MKP-tagok is, mint például Orosz Örs vagy Bauer Edit. Velük mi a helyzet?

Ők továbbra is pártunk megbecsült tagjai.

Platformok ide, mozgalmak oda, nagyobb szerep juthat a civileknek, mint négy évvel ezelőtt?

Én mindig is a megújhodás, az új arcok felbukkanása mellett tettem le a voksom. Nem felejtettem el, hogy jómagam is így kerültem a politikába, némi megyei tapasztalattal a hátam mögött úgy sikerült előre lépnem, hogy az akkori pártvezetés, az akkori pártelnök, Berényi József bizalmat szavazott nekem.

Ezt a bizalmat kész vagyok, készek vagyunk most is megadni azoknak, akik tenni akarnak a felvidéki magyar közösség jövőjéért. Azzal is tisztában vagyok, hogy a mi dolgunk megszólítani, és ha kell, bemutatni ezeket az embereket a választópolgároknak, hiszen rengeteg a rátermett ember, és rengeteg a fontos téma. Most az következik, hogy ezeket összekapcsoljuk. Az MKP nyitni fog a civil szféra, a társadalmi szervezetek, a történelmi egyházak felé is, hogy hiteles jelölteket tudjunk a választók elé állítani.

Vannak emberek, vannak témák. Lesz-e program?

Nagyon fontos, hogy a párt érthető programot tegyen le az asztalra. Mégpedig azért, hogy világos legyen a választónak, hogy a program a felvidéki magyarság és a régió érdekeit képviseli. Ennek a régiónak – értem ez alatt a Csallóköztől kezdve Királyhelmec környékéig az összes magyarlakta területet – jár a képviselet. Úgy gondoljuk, a magyar embereket leginkább a magyar politikusok tudják képviselni, és kiemelt fontosságú, hogy az országos fejlesztésekből a magyarlakta régiók is megkapják a nekik járó részesedést.

Kétségtelen, hogy voltak eredmények az elmúlt négy évben, ezt szeretik is egyesek hangsúlyozni, de nekünk arról is beszélnünk kell, mit nem sikerült elérni, mit nem sikerült kiharcolni, és mit tehetünk, hogy ez ne maradjon így. Látjuk a gondokat az R2-es körül, látjuk, hogy ha Komáromtól keletebbre megyünk, egyre kevesebb a munkalehetőség, a magyar emberek több száz kilométert kénytelenek utazni a munka után, látjuk a gondokat a mezőgazdaságban, és még sorolhatnám.

El kell mondanunk, hogyan él a Felvidék magyarsága, mik a problémái, és azt is, mit tehetünk annak érdekében, hogy azokat megoldjuk. Ha ez megvan, felemelt fejjel várhatjuk a tavaszi választásokat.

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2019/36. számában)

1 HOZZÁSZÓLÁS