Az első és legfontosabb, megszólítani a magyar választókat

A múlt héten az Összefogás mozgalom közel 18 ezer támogató aláírást adott le a belügyminisztériumban. Mikorra várható a mozgalom bejegyzése, biztosan megtörténik ez még a választási jelöltlisták leadásának a határidejéig?

Az ilyenkor szokásos eljárás szerint megvizsgálják a leadott aláírások hitelességét, erre legfeljebb harminc napja van a belügyminisztériumnak. Mivel a szükséges tízezernél jóval több aláírást nyújtottak be, minden valószínűséggel meglesz a kellő számú érvényes szignó. Elvileg a belügyi tárca formai okokra hivatkozva visszautasíthatná a petíció elfogadását, ebben az esetben az újbóli benyújtástól számítva ismételten harminc nap mérlegelési ideje lenne a belügynek. Az eddigi tapasztalatokból kiindulva, ha ez a petíció sem különbözik a korábbiaktól, a bejegyzésnek meg kell történnie harminc napon belül, vagyis jóval a választási jelöltlista leadásának november végi határideje előtt.

A módosított választási törvény szigorúbb feltételekhez köti a pártok indulását a parlamenti választáson. Képes megfelelni ezeknek a feltételeknek egy újonnan bejegyzett választási párt?

Egészen biztosan, hiszen a módosított jogszabály is nagyon alacsony minimális taglétszámot követel meg. A választási pártnak persze rendelkeznie kell a megfelelő testületekkel, alapszabállyal, programmal. Ezeknek a feltételeknek azonban könnyen eleget tud tenni.

Mindez azért lényeges kérdés, mert még nem dőlt el, hogy milyen formában valósul meg a magyar együttműködés. Az elmúlt napokban az MKP is arról döntött, hogy biztosan elindul a választáson, az Összefogás mozgalommal pedig egy új szereplő lépett színre, azzal a szándékkal, hogy megmérettesse magát. Hogyan oldható fel ez az ellentmondás?

A felvetés jogos, csakhogy értelmezésem szerint az Összefogás mozgalom kezdettől választási pártként határozza meg magát, vagyis nem olyan hagyományos értelemben vett párt, mint az MKP vagy a Híd. Egy választási párt ugyanis nem rendelkezik tömeges tagsággal, nincs meg minden szerve, csak a legfelsőbbek, ráadásul ezeket a szerveket a tagszervezetek delegálják. A tagszervezetek közötti megegyezés például kiterjedhet arra is, hogy a megszerzett szavazatok után milyen arányban részesüljenek az állami támogatásból. Sikeres szereplés esetén a tagszervezetek vélhetően a parlamentben is együtt fognak politizálni. Ha választási pártról beszélünk, ez a formáció erre az egy alkalomra szól, a többi választásokon ebben a formában nem fog indulni. Fontos megjegyezni, hogy a választási pártot alakító szervezetek nem olvadnak össze, a kampány során továbbra is a saját hangjukon szólalnak meg, persze a közös siker érdekében. Vagyis annyi történik, hogy a pártok nem külön-külön indulnak, hanem együtt a választási párt listáján, feltételezve, hogy így sokakat összefogva több szavazatot tudnak szerezni.

Mi lehet a sorsa egy választási pártnak a választások után? Átalakul hagyományos párttá?

Volt rá példa, de ez esetben nem hinném. Annál is inkább, mert várhatóan számos társadalmi szervezet is felsorakozik a választási párt mögé – ezek a szervezetek pedig egészen biztosan folytatni szeretnék a működésüket, nem akarnak párttá alakulni.

Mindez azt jelenti, hogy az Összefogás mozgalom a februári választásokat követően nem működne pártként, vagyis az alapítói, ha volt ilyen, visszatérhetnének korábbi pártjukba?

Sőt, ha a választási párt átlépi a parlamenti küszöböt, olyan jelöltek is sikeresek lehetnek, akik korábban nem tartoztak egyik párthoz sem. Feltételezem, hogy a választási pártot alkotó tagszervezetek azért indulnak közösen, hogy a parlamenti munkát is közös frakcióban folytassák. Ugyanakkor a tagszervezetek tovább működnének, hiszen például egy helyi választáson nincs különösebb értelme, hogy a jelöltek a választási párt színeiben induljanak. Viszont ott lennének a parlamentben, már amennyiben képesek elérni a szükséges eredményt.

Tekintsük át, milyen lehetséges előnyei vagy hátrányai lehetnek annak, ha az MKP mellé sorakozik fel a többi párt, vagy az Összefogás mozgalom által életre hívott választási párt égisze alatt indulnak.

A fő különbség abban van, hogy az MKP, még ha nevet is változtatna, nem alakulna át választási párttá, hanem megnyitná a listáját a többiek előtt. Erre már történt próbálkozás, a 2016-os választásokon nem hozta meg a kívánt eredményt. Ez elméletileg persze nem zárja ki, hogy ez a konstrukció jövő februárban sikeres lehet. Ezzel kapcsolatban a kérdés az, vajon sikerül-e tömegesen megszólítani olyan választókat, akik korábban nem szavaztak a pártra, vagy már a politikából is kiábrándultak, valamint az elsőválasztó fiatalokat. A siker egyetlen mércéje a parlamenti küszöb átlépése, de ugyanez igaz az Összefogás mozgalomra is. Esetükben pedig az a legfőbb kérdés, vajon az MKP törzsválasztói tudnak-e azonosulni egy általuk életre hívott párttal. Ez elképzelhetetlen az MKP felvilágosító együttműködése nélkül, ugyanakkor olyan kommunikációt feltételez az Összefogás többi szervezete részéről, ami ezt elősegíti. Azt is látni kell azonban, ha megvalósul az együttműködés, minden bizonnyal lesznek olyan témák is, amelyekben a tagszervezeteknek más-más hangon kell megszólalni, hiszen rendkívül heterogén választói csoportokat akarnak egyidejűleg megnyerni. Mindez nem példa nélküli, hiszen Nyugat-Európában vagy a tengerentúlon sok esetben egy-egy párt úgy működik, mint egy állandósult szövetség, amely felölel egymástól eltérő hangsúlyokat használó szervezeteket. A siker akár néhány szavazaton is múlhat, így valóban mindenki támogatása számít.

Miközben az együttműködés formájának a keresése zajlik, kevesebb szó esik a választási programról. Nem vagyunk máris elkésve ezzel?     

Dehogynem, nagyon is! Ha az adventi időszakot leszámítjuk, négy hónap van a választásokig. Most már annak kellene elsődlegesnek lenni, hogy mi az, amivel megszólítják a választókat. Mivel és hogyan tudnak az eddigieknél jobb ajánlatot adni az oktatástól a mezőgazdaságig, a külpolitikától a belpolitikáig? Nem lehet megtakarítani a programalkotást, mert ugyan nem fogja minden választó elolvasni a sok-sok oldalas dokumentumot, de a részleteiben kommunikált elemeit, a gondjaira, bajaira megoldást kínáló elképzeléseket figyeli. Éppen ezt várja a képviselettől.

Kisebbségi léthelyzetben az értékrendbeli különbségek ellenére is kialakítható közös program. Kérdés azonban, hogy a választók elfogadják-e, hogy az együttműködés listáján törvényszerűen szerepet kapnak más világnézetű, számukra elfogadhatatlan politikusok is.

A februári választás sorsdöntő lesz abból a szempontból, hogy a magyar választók tudnak-e alkalmazkodni a helyzethez. Ha továbbra is aszerint választanak, hogy csakis hozzájuk hasonlóan gondolkodó jelöltek lehetnek a listán, az általuk favorizált pártok sohasem fogják elérni a parlamenti küszöböt. A felvidéki magyaroknak meg kell tanulniuk elfogadni, hogy csakis konszenzussal lehetünk sikeresek. Az európai politikában is igaz, hogy a nagy eszmerendszereknek egymás mellett létezik egy militáns és egy konszenzuskereső ága. Az európai értékek is az eszmerendszerek szintéziséből jöttek létre, ezt nekünk is meg kell tanulnunk a saját viszonyainkra alkalmazni. Ha szeretnénk, hogy legyen parlamenti képviseletünk, nem azt kell keresnünk egymásban, ami szétválaszt, hanem azt, ami összeköt.

A februári választás egyik nagy kérdése lesz magyar szempontból, hogy vajon mennyi olyan magyar választót szólítanak meg a szlovák pártok, akik eddig a Most-Hídra szavaztak, gondolok elsősorban a progresszívekre. Őket hogyan tudja megszólítani a magyar összefogás?

Biztosan számolhatunk olyanokkal, akik a Hídtól elfordulva fontolóra veszik, hogy szlovák pártokat támogassanak. Az igazi kérdés tényleg az, hogy hányan lesznek. Azt is tudhatjuk persze, hogy ez a választói csoport sem homogén, szép számmal lehetnek köztük olyanok is, akik megszólíthatók egy jó kampánnyal. Akiket azonban már a kisebbségi jogok védelmére hivatkozva nem lehet az urnákhoz hívni, azokról értelemszerűen le kell mondani.

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2019/40. számában.)