Balódi László: „Mi járhat most Bugár fejében? Nos, ez engem is érdekelne”

Langschadl Mátyás 2019. szeptember 06., 14:40

„Politikailag hibát követtünk el azzal, hogy mi voltunk azok, akik felálltunk az asztaltól, és azt mondtuk, hogy elég” – mondja az MKP és a Híd közti tárgyalások sikertelenségéről Balódi László. A Híd parlamenti képviselője elismeri, nem tudja, mi járhat most Bugár Béla fejében, ennek ellenére állítja, nem kell még temetni a Hidat. Interjúnk.

Egyik párttársa az MKP-Híd tárgyalások kudarca után azt nyilatkozta, hogy végzetes hiba volt megegyezés nélkül felállni az asztaltól. Osztja ezt a véleményt?

Ahogyan azt legutóbb önöknek elmondtam, leginkább akkor fogom sajnálni, hogy nem sikerült a két pártnak megegyeznie, ha ennek a döntésnek februárban lesz következménye…

…jelen pillanatban nagyon úgy néz ki, hogy lesz.

Mondom még egyszer: ha ennek a döntésnek a választások után megisszuk a levét, akkor azt valóban nagyon sajnálni fogom. Mert nem a pártok, hanem a magyar választópolgárok a fontosak. Még mielőtt azonban rákérdezne:

én úgy, ahogyan az életben is, egyszer házasodtam, vagyis akármi is történjen, nem szándékozom más pártokat vagy a jelen helyzetből kivezető utat másoknál keresni.

Ha majd a pártom egyszer úgy gondolja, hogy nem kívánatos személy vagyok a számára, akkor ezt elfogadom, és távozom, addig azonban maradok.

Meglepő ez a ragaszkodás azok után, hogy miközben ön több alkalommal is kijelentette, az összefogás pártján áll, addig a Híd láthatóan egészen más véleményen volt. Nem érzi úgy, hogy pártjában magára maradt?

Egy másik oldalról közelíteném meg a dolgot. Egy normális, demokratikus pártban lehetnek különböző nézetek. Most is ez történt: a Híd országos tanácsában a többségben lévő kollégák úgy döntöttek, ahogyan én nem döntöttem. Ezt nekem el kell fogadnom, mert így demokratikus.

Harmincheten szavaztak az összefogás ellen, öten mellette. Ön ebbe az ötbe tartozott?

Ugyan titkos szavazásról volt szó, én azonban – ha kérdezték – sehol nem hallgattam el: ebből az ötből az egyik valóban az én szavazatom volt. Továbbra is azt gondolom, hogy miközben ég a ház, mi, magyarok azon tanakodunk, hogy kinek az ismerősét, melyik tűzoltót hívjuk tüzet oltani. Ezen persze – ha a múltat nézzük – nincs is mit csodálkozni.

Rajta lesz a Híd választási listáján?

Ez soha nem rajtam múlott, most sem rajtam fog múlni.

Nagy József, aki bejelentette, hogy nem akar a Híd-listán szerepelni, azt mondja, hogy nem ideológiai, hanem technikai okai voltak annak, hogy nem sikerült az MKP-nak és a Hídnak megegyezni. Egyetért?

Nézze, a Híd továbbra sem lesz etnikai párt, a Híd továbbra is multietnikai alapon fog politizálni. De ennél sokkal egyszerűbb a dolog: ha valaki valóban meg akar egyezni a másikkal, akkor – hacsak nem szorítják sarokba – higgye el, sikerülni fog megegyezni. Úgy látom, hogy az akarat hiányzott ehhez.

De nem éppen ez történt? Az egyik fél azzal próbálta meg sarokba szorítani a másikat, hogy a választási listát 70:30 arányban osztotta volna el – a maga javára.

Nem tartom magam tapasztalt politikusnak, ha a következő mondataimat hallaná egy ilyen politikus, lehet, hogy kinevetne. Mégis el kell mondanom: azt nagyon nagy mínusznak tartom, hogy a Híd volt az, amely elsőként felállt az asztaltól. Elkezdődött ugyanis a két párt között egy olyan tárgyalássorozat, amelyet a magyar választópolgár – talán a végefelé már egy kicsit türelmetlenül, de – szemmel láthatóan végig örömmel értékelt.

Mivel az összefogás gondolatát jól fogadták az emberek, politikailag hibát követtünk el azzal, hogy mi voltunk azok, akik felálltunk az asztaltól és azt mondtuk, hogy elég. Ezt nem lett volna szabad megtenni.

Tovább kellett volna folytatni a tárgyalásokat, már csak azért is, mert meggyőződésem, hogy ezen a 70:30-on tudtunk volna még változtatni.

A Híd miért nem tudta elfogadni az MKP által javasolt 50:50-es elosztást?

Ez számunkra egyrészt azért volt elfogadhatatlan, mert tíz éve ott vagyunk a nagypolitikában, az MKP viszont nincs ott. Másrészt azért, mert a Hídnak jutó helyekből más nemzetiségeknek: szlovákoknak, ruszinoknak, romáknak is szerettünk volna adni. De hangsúlyozom még egyszer: azt el tudtam volna képzelni, hogy a 70:30-on változtatunk, mondjuk megegyezünk 64:36-ban. Ez azt jelentette volna, hogy 150-es listán 100 a Hídé, 50 az MKP-é. Ezt én korrektnek tartottam volna.

Jobban érezte az MKP-ban az együttműködésre való hajlandóságot, mint a saját pártjában?

Nem vagyok abban teljesen biztos, hogy az összefogást az MKP is annyira akarta. És most a teljes pártszervezetre gondolok, mert azt el kell ismerni, hogy az MKP jelenlegi elnöke volt az, aki a legjobban akarta ezt. De talán ehhez a saját pártjában sem találta meg a megfelelő embereket. Talán nem volt meg ehhez a kellő ereje.

Mekkora az elégedetlenség most a pártjában? A Híd volt EP-képviselője fél lábbal már kinn áll a pártból, és több befolyásos hidas politikus zúgolódásáról is hallani. Nagy Józsefnek lehetnek követői?

Abszolút nem érzékelek pánikot vagy puccsszerű hangulatot a pártban, ettől függetlenül még megtörténhet bármi. De higgye el nekem:

egyelőre még nem kell temetni a Hidat.  

Mégis miben bízik most Bugár Béla? Abban, hogy a Híd egyedül bejut a parlamentbe, aligha bízhat, hiszen a helyzet nagyon nem ezt mutatja. Mi járhat most a pártelnök fejében?

Az igazat megvallva ez engem is érdekelne. Amikor erről beszélünk, a párt vezetése és az a 37 ember, aki a közös lista ellen szavazott, azt mondja, hogy még mélyebbre kell ásni, még jobban el kell merülni a munkába, még többet kell bizonyítani, egy erős kampányt kell csinálni, és az elért eredményekről kell világosan beszélni.

És ön mit mond?

A fentiekkel nyilván egyet tudok érteni: dolgozni kell, és világosan elmagyarázni az embereknek, hogy mit tettünk le eddig az asztalra.

Azt készséggel elismerem, hogy nem vagyunk könnyű helyzetben. De ez önmagában nem jelent semmit: az OĽaNO vagy Kiska pártja sincs ezzel másképp. Ők is az öt százalékért küzdenek.

A választások éjszakáján majd meglátjuk, elég volt-e az a munka, amit mindebbe beletettünk. Mindazonáltal olyan emberrel az elmúlt napokban még nem találkoztam, aki azt mondta volna, te, Laci, milyen jó, hogy nem sikerült megegyeznetek az MKP-val. Továbbra is merek bízni abban, hogy az, amit augusztus 30-án lezártunk az MKP-val, még nem az utolsó fejezet. Bízok abban, hogy történik még valami impulzus, amely befolyással lehet az aktuális helyzetre. Lehet, hogy naiv vagyok, de bízok abban, hogy a két párt között lesz még közeledés.

Mégis mire alapozza ezt?

Arra, hogy ha én nem is vagyok az, a két párt vezetésében azért ülnek tapasztalt politikusok, akik láthatják, az Összefogás mozgalommal lassan már öt magyar érdekeltségű párt van, amit a számok azonban egyszerűen nem engednek. És akkor a PS magyar platformjáról még nem is beszéltünk. Nem tudom, talán ennek a belátása lehet az az impulzus, amire az imént utaltam. Meggyőződésem, hogy

vannak olyan szituációk az életben, amikor rossz útra lépünk, de a lényeg az, hogy jó célba érjünk. Ezt kellene most megérteniük a pártvezetőknek és azoknak, akik tanácsokat osztogatnak a pártelnököknek.
0 HOZZÁSZÓLÁS