Szemezgetünk a díjazottak névsorából.
A feladat megtalálni az utat azokhoz a fiatalokhoz, akik pontosan értik, mi államalapító királyunk üzenete, intelmeinek tartalma.
Díjakat adtak át és testvértelepüléseikkel együtt ünnepeltek Tardoskedden.
A pillérnek nem csak egy fa vagy kő oszlopnak kell lennie, hanem annak a tudatnak is, hogy az Isten sok mindenben részesít bennünket, s ezért hálát kell adjunk neki.
A magyar határhoz közeli falunak Szent István a védőszentje, a templomot is az ő tiszteletére emelték.
Az esemény ünnepi szónoka Pánczél Károly volt, aki a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás bizottságának elnöke.
Szent királyunk nem köntörfalazott. Egyenesen, már-már nyersen fogalmazott, gondolatai azonban mégis üdítően hatnak napjaink meghasonult valóságában.
Széchényi György főtéri szobra körül gyülekeztek tegnap délután a kicsi, ám szívós érsekújvári magyar közösség tagjai, hogy államalapító királyunkra, Szent Istvánra emlékezzenek.
Államalapító királyunk komáromi lovasszobránál kenyérszenteléssel egybekötött ünnepi megemlékezést tartottak.
A somorjai Szent István napok utolsó felvonásaként megkoszorúzták az államalapító szobrát.
Az Istenbe és a nemzetbe vetett hit megőrzése a megmaradás záloga - hangzott el a nemzeti ünnep alkalmából a Szenci járásban lévő Rétén.
Meglelni a közöst egymásban - ez a Szent István-i ünnep mai üzenete.
Augusztus 20-a, nemzeti ünnepünk alkalmából az idén is kitüntetéseket adtak át Magyarország Pozsonyi Nagykövetségén.
Magyarnak lenni csodás érzés, magyarnak lenni ünnepnapon, még csodásabb.
"Ők most a jelenkori nemzetépítő kis Szent Istvánok, amiért köszönettel és hálával tartozunk nekik!"
A keresztségben az István nevet elnyerő Vajk Magyarországot a keresztény Európához, történelmi léptékben a nyugati civilizációhoz kötötte.
Augusztus 19-én a Szent István napi ünnepségen szabadtéri szentmisét tartottak Királyfiakarcsán, a cserkészligetben. Az ünnepi beszédet Dr. Papp Lajos mondta, a rendezvény a Petőfi Baráti társulás szervezésében valósult meg.
Ipolyságon a Magyar Közösség Pártja helyi alapszervezetének kezdeményezésére második alkalommal tartották meg háromnapos rendezvénysorozat keretében Szent István király emlékünnepét.
A Magyar Közösség Pártja kálnai alapszervezete is megemlékezett államalapító királyunkról.
A Iuvenes Neogradiensis, a füleki Via Nova ICS és a Kultikon PT, barátaik, önkéntesek, civilek segítségével rendezte meg Szent István-napi családi fesztiválját.