Bensőséges augusztus 20-a Érsekújvárott
Széchényi György főtéri szobra körül gyülekeztek tegnap délután a kicsi, ám szívós érsekújvári magyar közösség tagjai, hogy államalapító királyunkra, Szent Istvánra emlékezzenek.
Az ünnepség a Himnusz eléneklésével kezdődött , majd Hollik István a Fidesz-KDMP szóvivője lépett a mikrofonhoz.
" A magyar államalapítás ünnepe egyaránt alkalmas a múltra való emlékezésre és a jövőbe tekintésre. Szent István keresztény és független államot alapított. Keresztényt, mert érezte, hogy csak a hitnek van teremtő ereje és függetlent, mert a szuverenitásában sérült állam nem tudja ellátni legfőbb feladatát, nem tud megfelelő védelmet nyújtani és biztonságot adni. Ezek olyan erős fundamentumok, hogy ma sem kell mást tenni, mint ezeket megőrizni" - kezdte beszédét a szónok.
Hollik István elmondta, hogy az elmúlt néhány évben olyan erőkkel kerültünk szembe, melyeknek a nemzet, a nemzeti identitás kevesebbet jelent, mint nekünk magyaroknak. Ezek az erők arról akarnak minket meggyőzni, hogy meg kell haladni a nemzetet, a kultúrákat össze kell keverni és nem megvédeni kell magunkat, hanem kinyitni a határokat mindenki előtt. A 2010 óta eltelt időszak azonban azt bizonyítja, hogy ha megvédjük függetlenségünket és értékeinket, akkor Magyarország erősödik és gyarapodik.
Hangsúlyozta: a mindenkori magyar állam nem nyugodhat addig, amíg határainkon túl élnek olyanok, akiknek magyarságuk még ma is hátrányt jelent az életükben.
"Minden országnak el kell ismernie, hogy a területükön élő őshonos nemzeti közösségek államalkotó tényezők, és ezeket a közösségeket megilletik mindazon jogok és önigazgatási lehetőségek, amelyek biztosítják anyanyelvük és kultúrájuk megőrzést. Ha így teszünk egy évszázados, mindenki életét megkeserítő viszály és konfliktus forrását lehet kiiktatni. Magyarország ebben a szellemben cselekszik, elismeri magyar államalkotó tényezőnek a területén őshonos nemzeti közösségeket, így a Magyarországon élő szlovákokat is. Nem tiltja, nem bünteti nem akadályozza, hogy magyar állampolgárság mellé megszerezzék egy másik ország állampolgárságát is, vagy hogy zavartalanul éljenek az állampolgársággal együtt járó szavazati jogukkal . A viszonosság alapján ezt várjuk el Szlovákiától is " - zárta beszédét a szóvivő.
Az ünnepség végén a jelenlévők koszorúkat helyeztek el Széchényi György szobránál, Tóth Lehel meghitt gitárjátéka mellett. A program a plébániatemplomban szentmisével folytatódott, majd az est folyamán az Ifjú Szívek Táncszínház fergeteges műsorával lett kerekké a Szent István napi ünnepség.