Agócs szerint generációs súrlódások váltották ki a vitákat.
A párt országos testülete szeptember 25-én dönt a pártegyesülésről.
Pártegyesítésről beszélni már kevés. Olyan kevés, mint árvaházban a szülői értekezlet…Cselekedni kell, de azt is rögtön!
1. Magyar parlamenti érdekképviselet nélkül nincs hosszú távú megmaradás. 2. Most-Hidas szavazók nélkül nincsen parlamenti érdekképviselet. 3. Vegyespárti politikusok nélkül nincsenek vegyespárti szavazók. Tetszik vagy sem, ez a szomorú valóság.
Egyelőre még jósolni sem lehet, létrejön-e a Szövetség, a pártok képesek lesznek-e túllépni önmagukon.
A nemzeti kisebbségek kultúrájával foglalkozó szervezeteket nem kapcsolták be a törvény kidolgozásába.
A Híd üdvözli az MKP-nak és az Összefogásnak az egyesülő Szövetség pártra vonatkozó döntéseit.
A Most-Híd visszautasította Gyimesi állításait és felszólította, hagyjon fel a szlovákiai magyar kulturális élet képviselőinek gyanúsítgatásával.
Ravasz Ábel, a Most-Híd elnökségi tagja a Facebook-on jelentette be, a továbbiakban nem kíván részt venni az elnökség munkájában.
Járványüggyel kapcsolatos sajtótájékoztatót tartottak a Szövetség pártjai.
Egy a szlovák idegenforgalmi szektorban elkölthető motivációs utalvány bevezetését javasolja a Szövetség. A 100 eurós utazási támogatást azok kapnák, akik hajlandóak beoltatni magukat.
A párt úgy véli, Eduard Heger (OĽANO) miniszterelnöknek rendet kell tennie.
A TASR hírügynökség megkeresésére Gyimesi György reagált azokra a magyarországi sajtóban felröppent pletykákra, amelyek szerint ő lenne a formálódó közös magyar párt elnöke.
Küszöbön a régóta várt megegyezés? A három párt elnökét kérdeztük.
Tömeges antigéntesztelés helyett több információ a lakosoknak, a pozitív esetek követése, valamint vitaminok és reszpirátorok osztása.
Szélesre nyitják a kapukat mások előtt.
A közleményben leszögezik, a Híd február 15-ig folytatja a háromoldalú egyeztetéseket.
A lehető leggyorsabban létre kell hozni a szlovákiai magyarok és más nemzetiségek közös politikai képviseletét.
Lockdown alatt a műemlékek és középületek felújítását célzó pályázatokat nem lehet úgy előkészíteni, hogy esély is legyen a sikerre - mondják a polgármesterek.
A kormány még a járvány leple alatt sem fogadhat el olyan törvényt, amely vagy nem veszi figyelembe a Szlovákiában élő magyarok érdekeit vagy diszkriminálja őket.