Ravasz Ábel lemond a Most-Híd elnökségében betöltött pozíciójáról
Ravasz Ábel, a Most-Híd elnökségi tagja a Facebook-on jelentette be, a továbbiakban nem kíván részt venni az elnökség munkájában.

Fotó:
R.A.
Ravasz kilépését azzal magyarázza, hogy szerint olyan irányt vettek a magyar-magyar tárgyalások, amelyekkel ő már nem tud azonosulni, szerinte a Most-Híd önmagát számolja fel ezzel a "parttalan" elképzeléssel.
Úgy látom, pártunk szellemileg felszámolja magát azzal, ha továbbra is részt vesz ebben a parttalan folyamatban. Közben pedig az itteni magyar politikai élet radikalizálódik, Budapesttől függővé válik, elveszti szövetségeseit. A választóink, akik egy évtizeden át szavaztak a korrekt viszonyon alapuló békés együttélésre, jobbat érdemelnek, mint ez az agónia.
Ravasz portálunk megkeresésére közölte, nem készül kilépni a Most-Hídból, a mostani döntése ugyanakkor érik már egy ideje.
Körülbelül egy hónapja jeleztem az elnökségnek, hogy ebben az irányban gondolkozom. Sajnos érzésem szerint a helyzet azóta sem javult.
- mondta Ravasz, hozzátéve, hogy bár "folyamatosan kap megkereséseket a választások óta" más pártoktól, "nem véletlenül" lépett be annak idején a Hídba,
jelenleg is ez a párt áll hozzá a legközelebb.
Címkék