2021. augusztus 6., 19:05

Nekünk Mečiar kell!

Épp egy éve, hogy a történelmünkből sokat megélt gombaszögi völgyben közéleti pikniken találkoztak a magyar közösség képviselői: politikusok, polgármesterek, intézményvezetők, hogy a sikertelen 2020-as választások után megkezdődjön a stratégiai gondolkodás a jövőnkről, mindenekelőtt a magyar politikai egység megteremtéséről.

Fotó: TASR

Emlékszem, három kollégámmal kellő kíváncsisággal, de erős fenntartásokkal vágtunk neki az útnak, s végig azt boncolgattuk, mi lehet ebből? Az árkok betemethetetlenül mélyek, a gyűlölködés közösségünk lételeme lett, több, ami elválaszt, mint ami összeköt. Tíz nehéz év terhes örökségével a hátunk mögött nem sok esélyt adtunk a megbékélésnek, még a józan, higgadt párbeszédnek sem, azt pedig, hogy bármiféle komolyabb közeledés lehetne, szinte kizártnak tartottuk.

Utóbb kiderült, rossz jósoknak bizonyultunk. Mind a három párt elnöke konstruktív volt, nem izmozták le egymást a pulpitusról, nem vádaskodtak, legfeljebb abban emelték a tétet, hogy ki tud hangzatosabbat mondani.

Forró Krisztián azonnali hárompárti tárgyalásokat kezdeményezett, Sólymos László augusztus 20-i szándéknyilatkozat megkötését javasolta, Mózes Szabolcs meg decemberre be is ígérte a nagy összeborulás tető alá hozását. Mi pedig egy hosszú pillanatra még el is hittük, az egység összehozható, mert a szándék őszinte.

Azzal mindenki tisztában volt, hogy nem lesz egyszerű menet, de talán a legpesszimistább forgatókönyvek sem számoltak ennyire szétfolyó, elhúzódó tárgyalásokkal.

Egy év eltelt, és még mindig bizonytalan a sorsa az egyesülésnek.

Annyiszor leírtuk már, hogy mik nehezítik a megállapodást: az ideológiai különbözőség, a szlovák és a magyar kormányhoz való viszony... Pedig elsősorban arról van szó, hogy a két kis párt, a Most–Híd és az Összefogás jócskán felülpozicionálja magát, ez a pozícióharc feszül a háttérben.

A tárgyalás ismét megrekedt. Most éppen azon akadt el, hogy az MKP a nemzeti trikolórt látná szívesen a logóban, a magyar tárgyalási nyelvből sem enged, és a területi önkormányzatiság kérdését is napirenden tartaná. A Most–Híd meg nem! Nem semmi, az ész megáll és egy helyben toporog! – csettintene egy ilyen blődlire a pesti flaszter. Mert milyen érdekképviselet lesz az, ahol ezek egyáltalán kérdések lehetnek?

Az Összefogás viszont a szakmai alelnöki székért harcol. A poszt kulcsfontosságú, komoly ráhatása lesz a Szövetség irányvonalára.

Mózes Szabolcsék kezdettől fogva a pozícióik maximalizálására tettek fel mindent, ami egy nullavalahány százalékos párt esetében finoman szólva is túlzás.

Zsarolópoziciója sem erős, mert mi is lenne egy struktúrák és tényleges tagság nélküli pártnak a potenciálja? Az akarnokpolitika erős háttér nélkül csupán szánalmas erőlködés. Ezért lenne stratégiai hiba, ha az MKP engedne a nyomásnak. A két pártnak ugyanis nincs sok lehetősége, legfeljebb szlovák pártok utánfutói lehetnek. 

Az Összefogás azonban nem adja könnyen, és írt egy újabb görbét, hogy helyzetbe hozza magát. 

A közeledés a párt és Gyimesi György, a szlovák politika nagyhangú benjáminja között látványos. Erről szólt az idei gombaszögi tábor is. Orosz Örsék nem sokat izzadtak azért, hogy a fórumon a leendő Szövetség pártjai kapjanak lehetőséget, ehelyett térképre rakták Gyimesit, és szolga tollnokát, az alakuló egység esküdt ellenségét. Az OĽaNO képviselője el is mondta a haditervet, a Hídra nincs szükség, csak a Híd választóira. Vagyis Sólymoséktól szabadulni kell! Világos üzenet...

És még az örök érvényű oszd meg és uralkodj elv is működhet. (A mondat folytatása vélhetően az lenne, hogy aztán már csak az MKP-t kell leszalámizni...)

Tegyük hozzá, még a politikában is bárdolatlanság, ha egy másik párt – adott esetben szlovák párt –  képviselője mondja meg, mit kellene tenni a szomszédban, főleg, hogy Gyimesi ismét megerősítette, az egyszerűeknél látja magát eztán is.

Persze, az akol melegében nagyokat mondani mégis kényelmesebb, mint kívül utóvédharcot vívni. Csakhogy ez lassan már kevés lesz, előbb-utóbb az eredménytelenség hiteltelenítheti Gyimesit. A magyar politikumnak  pedig nem a magyarságát hirtelen felfedező szlovák párt politikusával kellene foglalkoznia, hanem az egység megteremtésével.

Egyelőre még jósolni sem lehet, létrejön-e a Szövetség, a pártok képesek lesznek-e túllépni önmagukon. A történelmi példák adottak.

Legutóbb, 1998-ban sem az önzetlen testvériség terelte egybe a politikumot, de a mečiari őrületre az akkori képviseletünk – kellő életösztöntől vezérelve – képes volt gyors és racionális választ adni, s tető alá hozni a magyar egységet. Mečiar ugyan a múlté, de a Klusok, Korčokok, Krúpák itt vannak, és mindent megtesznek az ellehetetlenítésünkért, akárcsak a teljes hatalmi garnitúra oľanostól, matovičostól. Elég csak a legutóbbi döntésre gondolni, amellyel a szlovák kormány a nemzeti kisebbségek ellen megy az Európai Bíróságon. A magyarellenesség tovább él, szétforgácsolt erőkkel azonban nem lehet ellene tenni. Ezt kellene tudatosítaniuk a pártoknak. Meg azt, hogy nemcsak az idő kevés, a választók türelme is fogytán.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/31. számában.

Megosztás
Címkék