Továbbra is Forró Krisztián vezeti a Szövetséget, a párt szombaton Paton tartott kongresszusa megerősítette őt tisztségében.
A Fico-kormány megszorító intézkedéseiről és a Szövetség kongreszusának lehetséges következményeiről is szó esik a mai Nagyítóban.
Milyen örökséget hagy maga után felvidéki magyar szemmel a leköszönő államfő, Zuzana Čaputová? Mi a magyar közösség érdeke az államfőválasztáson?
Gyimesi György a Szövetség párt tagja lett.
A Ma7 közéleti magazinműsorának vendége Forró Krisztián, a Szövetség országos elnöke volt.
Egy szeptemberi felmérés szerint az emberek 52 százaléka Szlovákiában szívesen látna több nőt a politikában és a közéletben. A gyakorlat azonban nem ezt mutatja.
Merre tovább, Szövetség? Nagy Dávid jogászt kérdeztük, aki korábban az MKP/Szövetség elnökségi tagja, illetve az érsekújvári alapszervezet vezetője volt.
Hogyan lehet bővíteni a magyar párt szavazótáborát, hogy elérhető legyen az öt százalékos küszöb?
Kiket kell megszólítania a magyar pártnak, hogy újra bejusson a parlamentbe? Tóth Tibor színművészt kérdeztük.
Hogyan lehet újra egységesíteni a felvidéki magyar közösséget? Szabó Ottó festőművészt, a kassai Rovás polgári társulás elnökét kérdeztük.
A Szövetség listáján induló, de párton kívüli Halász Béla szerint túlzott önbizalom uralkodik a pártban. Hogy látja közösségünk helyzetét Gúta első embere?
Kedd este jelentette be (lehetséges) indulását a 2024-es köztársaságielnök-választások Forró Krisztián, a Szövetség elnöke.
Mi jelentheti a jövőt a felvidéki magyarság számára? Kiss Beátát kérdeztük.
Amikor Gyimesi György hátat fordított Matovičéknak, azt gondoltuk, hogy egyenes lesz az útja a Szövetségbe, oda, ahova tartozik.
A kérdésről a párt december 9-i kongresszusa dönt.
Miben kell változnia a Szövetségnek, és milyen fajta politikát kell folytatni ahhoz, hogy a felvidéki magyar választókat egységesen lehessen képviselni a közeljövőben? Marcinkó Adriánt, a Szövetség politikusát kérdeztük.
Maradt-e tere és létjogosultsága az etnikai politizálásnak? Csáky Pál korábbi miniszterelnök-helyettest kérdeztük.
A kormányprogram elszalasztott lehetőséget jelent arra, hogy Szlovákia négy év múlva élhetőbb hely legyen, nemcsak a szlovákok, hanem a magyar közösség számára is.
A szlovákiai magyar politika történetében, csak az 1998-ban létrejött MKP képviselte egészében a felvidéki magyarokat, a jogutódai kudarcra voltak ítélve.
A Szövetség elnökét a Fico-kabinet által hétfőn jóváhagyott kormányprogramról kérdeztük.
Alig dőltünk hátra kényelmesen, rózsaszín álomba ringatózva az önkormányzati választások után, máris jött a keserű ébredés a parlamenti választásokon.
Bár az eredményünk sikernek nem nevezhető, hiszen nem jutottunk be a parlamentbe, de mivel ennyi voksot, karikát korábban sosem kaptunk, ezért az nagyon komoly történelmi eredmény - mondta Forró Krisztián a találkozón.
Együttműködés, fejlődés és ellentétek.
A Szövetség pozsonyi székházában tartott közös sajtótájékoztatót Szijjártó Péter és Forró Krisztián.