A pályázati határidők kitolását kéri a kulturális és környezetvédelmi tárcától polgármesterek kezdeményezésére a Most-Híd és az MKP
A COVID alatt lehetetlen a januári és februári pályázati határidőket tartani. A pártok szerint a községek nem lehetnek a szükségállapot újabb kárvallottjai - áll a két párt által kiadott közös sajtóközleményben.

A kulturális minisztérium a napokban számolt be a sikertelen támogatási programjáról, amellyel a kulturális és kreatív szektort kívánta megsegíteni. Annak ellenére, hogy Natália Milanová több ezer pályázatot várt, alig pár száz érkezett és a minisztérium végül mindössze 270 pályázatot támogatott. A támogatásra szánt több millió euró helyett így csak 850 ezret tudtak eljuttatni a kérvényezőkhöz.
- nyilatkozta Horváth Zoltán, a felhívás kezdeményezője.
"Ebben a helyzetben ezek a támogatások a község esetében létfontosságúak lehetnek, ezért támogatom a határidő kitolását," - egészítette ki Zupkó Tamás, a kezdeményezés támogatója. A szaktárcákhoz eljuttatott levélben a Galántai és a Dunaszerdahelyi járás polgármesterei arra kérik a minisztereket, hogy hosszabbítsák meg a kulturális minisztérium által kiírt “Újítsd fel a házad,” illetve a Környezetvédelmi Alap által meghirdetett “Középületek energiahatékonyságának növelése és szigetelése” projektek benyújtási határidejét.
- mondta Sólymos László, a Most-Híd elnöke.
A kezdeményezést támogató polgármesterek szerint a világjárvány kezelésében az önkormányzatok is mindvégig aktívan részt vettek. Maradéktalanul teljesítették Igor Matovič kabinetje ad hoc intézkedéseit. Most azt kérik, a lezárás, illetve a kilátásba helyezett újabb országos tesztelések miatt hosszabbítsák meg az említett pályázatok határidejét.
- tette hozzá Forró Krisztián, az MKP elnöke.