Beérett a munkánk gyümölcse
A roma felmentő sereg és a betelepülők
Valahol utat tévesztettek
Elhalasztja a kulturális minisztérium a Szlovák Televízióról és Rádióról (RTVS) szóló törvénytervezet előterjesztését, amíg nem foglal állást azzal kapcsolatban a kormány törvény-előkészítő tanácsa.
A kulturális tárca szembemegy mindazon ígérettel, amely a választások előtt, illetve után elhangozott és a kisebbségi nemzeti közösségek kultúráját érintené.
Jelenleg úgy fest, a minisztérium pusztán praktikus okból keresett egy befogadó alapot a viszonylag kis költségvetésű hátrányos csoportok támogatási rendszerének.
Lockdown alatt a műemlékek és középületek felújítását célzó pályázatokat nem lehet úgy előkészíteni, hogy esély is legyen a sikerre - mondják a polgármesterek.
Aki a pénzt osztja, annál a hatalom.
Így mindenekelőtt egy rövid szakmai bemutatkozást kértünk tőle, hogy aztán rátérhessünk a magyar közösséget is érintő témákra.
Új szubvenciós programot indít a kulturális minisztérium
A Híd politikusa a perspektíva hiánya miatt is bírálta leginkább a miniszter asszonyt.
A kisebbségi kultúra a mostohagyerek szerepébe került.
Teljesen abszurdnak tűnik, hogy akinek eddig az államnyelv betartásának ellenőrzése volt a feladata, ezentúl a kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvény betartását is esetleg ügyelnie kell.
Natália Milanová (OľaNO) kulturális miniszter találkozni szeretne Bukovszky László kisebbségi kormánybiztossal.
Újabb, a magyar kultúra kormányzati kezelését hátráltató intézkedés lehetőségéről kaptunk hírt.
Hosszabb ideje húzódnak a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház új épülete elé tervezett villamosközlekedés bővítéséről szóló viták. A városvezetés szerint ez az útvonal az egyetlen elfogadható megoldás.
Ez a hír csak úgy előbukkant. "Van benne valami végzetes."
Hétfőn megkezdődnek a kulturális minisztérium új stratégiáját előkészítő kisebbségi munkatalálkozók.
Végül is a színház olyan, mint a politika meg a foci, mindenki ért hozzá, aki elvégezte a kisegítőt.
A bevezető jelentés már készen van, jövő héten indulnak a régiós munkacsoportok ülései.
Szerintük a miniszter asszony nem kompetens, nem ismeri a tárca problémáit.
A szabálysértő feliratok leggyakrabban magyar és angol nyelvűek voltak.
A kulturális minisztérium ellenzi az aktualizált és kiegészített helységnévlistát.