Két év múlva mindenről beszámolok! - Interjú a magyar ügyekkel megbízott kulturális államtitkárral

2020. november 28., 15:53
Somogyi Szilárd

Zuzana Kumanovát nevezte ki a kormány a kulturális minisztérium megüresedett államtitkári helyére. Kumanová beszélgetésünk idejében még csak harmadik hetét töltötte az államtitkári pozícióban, s a magyar olvasók többsége számára még ismeretlen lehet a neve, így mindenekelőtt egy rövid szakmai bemutatkozást kértünk tőle, hogy aztán rátérhessünk a magyar közösséget is érintő témákra.

Fotó: Somogyi Szilárd
Zuzana Kumanová államtitkár, aki a kisebbségek ügyét is felügyeli a minisztériumban.

Az önéletrajzában az áll, hogy történelem-etnológia szakon szerzett diplomát és doktori címet a pozsonyi Comenius Egyetemen. De hogyan került kapcsolatba a politikával és hogyan lett önből kulturális államtitkár?

A diplomám és a doktori fokozat megszerzése után társadalmi szervezetekben kezdtem el foglalkozni a kisebbségek, s ezen belül a romák, pontosabban a roma nők helyzetével, valamint 2005-től különálló nagy témaként a roma holokauszt feltárásával. Itt említeném meg az egyik kutatásunkat, amely Dél-Szlovákiához kötődik, az ógyallai romák legyilkolását a háború végén. Erre a szörnyűségre Vásárút községben került sor, közvetlenül a felszabadulás előtt, amikor a nyilasok már nem tudták, hogy merre szállítsák az összegyűjtött romákat és inkább a Kis-Dunába ölték őket. Ma is vannak még helyi emlékezők, s általában véve a lakosság nagyon nehezen viselte ezt az esetet.

Van ennek helyben emléktáblája vagy más mementója? Ez a téma egy külön cikket is megérdemelne.

Nem, ezidáig még nem került sor ilyenre, viszont még az idén is beszéltem helyiekkel, akik támogatnák egy emléktábla elhelyezését. Általában véve a dél-szlovákiai események nincsenek kellően feldolgozva, ennek egyik oka, hogy nincs olyan magyarul is beszélő történészünk, aki a roma holokauszt témájára specializálódott volna.

Ez akár egy kihívás is lehetne egy végzős történész hallgató számára! De térjünk vissza az ön karrierjéhez. Hogyan jutott el a mostani államtitkári pozíciójáig?

Ahogy említettem, non-profit szervezeteknek dolgoztam különböző kutatásoknál, majd a romaügyi kormánybiztosságnál dolgoztam három évet, ezt a kisebbségügyi kormánybiztosság követte, közben pedig volt egy kitérőm még a legkevésbé fejlett régiók kormánymegbízottjának hivatalában is.

Ezek szerint az államapparátus működése a kisujjában van!

Bizonyos tapasztalatokat szereztem, igen. Fontosnak azonban azt tartom, hogy ezekkel az intézményekkel külső szemlélőként is kapcsolatba kerülhettem, még a társadalmi szervezeti munkám során.

Akkor az íróasztal mindkét oldalán ült már.

Igen, pontosan így van. Ennyit tehát a szakmai munkámról. Azt még el szeretném mondani, hogy a legutóbbi parlamenti választásokon a Za ľudí párt listáján indultam.

Említette, hogy a roma közösségen belül a nők helyzetét vizsgálta. Elmondható, hogy a roma közösségen belül a nők szintén hátrányos helyzetben vannak?

Akárcsak a társadalom többi szférájában, a nők a roma közösségen belül is többszörösen hátrányos helyzetben vannak. A társadalom peremén élő roma közösségekben a férfiakkal összehasonlítva a nők jóval alacsonyabb iskolázottsággal rendelkeznek, a családon belül pedig jóval nagyobb teher van a vállukon, hiszen a tradicionális roma családokban a nők egy mindenes szerepét töltik be. 5-6 évig tartó projekt keretében foglalkoztunk konkrét személyekkel, s nagy öröm, hogy iskolázottsági és munkahelyi előrelépést is jelentett ez a számukra. Külön öröm, hogy ilyen hosszú ideig foglalkozhattunk egy témával, ez sajnos keveseknek sikerül a civil szférában. Fontosnak tartom, hogy mintegy tíz évig foglalkoztunk kisebbségi fesztiválok szervezésével a pozsonyi Fő téren, amelyeken az idők során a folklórtól eljutottunk egészen a napjaink kisebbségi művészetéhez vagy a világzenéhez.

A többségi társadalom gyakran éppen csak a folklórral és a népművészettel azonosítja a nemzeti, etnikai kisebbségeket. Bár a kisebbségek helyett pontosabb, ha közösségeket említek.

Igen, egyetértek. El kell mondanom, hogy meglepő, ha egy-egy ilyen fellépés után a közönség rácsodálkozását látjuk, hogy létezik ilyen kultúra is, hiszen lássuk be, hogy a kisebbségi kultúrát leginkább csak a kisebbséghez tartozók keresik. Nagyon fontosnak tartom a kultúra ilyen, nem erőszakos terjesztését.

Ha a magyar közösséget nézem, akkor látom, hogy egy része automatikusan beolvad a többségi társadalomba, egy része viszont éppen a saját identitásának a megtartását helyezi előtérbe. Hasonló tendenciák vannak a roma közösségen belül is?

Attól tartok, hogy a romáknál ez összetettebb, mivel jóval nagyobb a társadalmi megbélyegezettségük. A roma identitás létezését 1945-1989 között kétségbe vonták, nem lehetett romákról beszélni, csak cigány származású emberekről. Az akkori vezetés arra helyezte a hangsúlyt, hogy ha materiálisan egyenlő körülményt teremt ezeknek az embereknek, akkor azok elhagyják roma identitásukat. Ezért nem is léteztek roma kulturális intézmények, amelyek a kultúrát, a folklórt, illetve magát a nyelvet ápolták volna. Ezért 89 után kerülhetett csak napirendre a roma kultúra vagy kisebbségi politika.

Ha jól értem, nem is a nulláról, hanem mínuszból, a nulla alól kezdték.

Igen, pontosan. A romákat csak 1991-ben ismerték el mint nemzetiségi kisebbséget, innét kezdődik csak minden intézményesített kisebbségi munka. Nagy tehát az aránytalanság, hiszen azóta harminc év telt csak el, a romák társadalmi megbélyegezettsége viszont ennél jóval korábbi időkre nyúlik vissza. Ez tehát a kiindulási alap. Ezért például a romák közül sokan nem beszélik a roma nyelvet. Sokan be akarnak olvadni a többségi társadalomba, amely viszont romaként tartja számon őket.

Annak ellenére, hogy ők ezt nem szeretnék.

Igen, annak ellenére. Elhagyják a nyelvüket, a kultúrájukat, nem öltöznek feltűnő módon és szeretnének beolvadni, a többségi társadalom ellenállása viszont sokkal nagyobb, mint más kisebbségek esetében, hiszen bizonyos antropológiai jegyek miatt azonnal észrevehetők. Hozzé kell tennem, hogy sok roma szociálisan kirekesztett körülmények között él, amely szintén meghatározó az identitásra. Van viszont már egy középréteg, illetve egy főleg a mostani fiatalok alkotta réteg, amely egyre inkább odafigyel a roma identitás fejlesztésére, ápolására és prezentálására.

Térjünk vissza az ön hivatali megbízatására, amelybe beletartozik a szlovákiai magyar közösség kultúrájának a témája is. A kinevezése előtt volt önnek kapcsolata az itteni magyarokkal?

Személyes kapcsolatot éveken keresztül az egyetemi szobatársam, Terebessy Marika jelentette, aki most a dunaszerdahelyi gimnázium tanárnője. Rajta keresztül sok magyar ismerősre tettem szert, bár magyarul nem beszélek. Egyszer még egy színházi előadásra is elvitt, és vette a fáradságot, hogy közben folyamatosan fordított nekem. Szakmai kapcsolatot a kormány kisebbségi hivatalában szereztem, ahol sokat foglalkoztam a kisebbségi támogatások elosztásával és azok értékelésével.

Önt a minisztériumban a magyar témák legfőbb felelőseként emlegetik, tisztában van azzal, hogy előbb-utóbb elvárásokkal fog ebből kifolyólag találkozni?

Tudatában vagyok ennek, de egyben nyitott is arra, hogy találkozzam a magyar közösséget képviselő intézmények, civil szervezetek képviselőivel, hogy közösen találjunk megoldásokat a kultúra, a művelődés, a nyelvhasználat kérdéseiben. De ez vonatkozik az új kisebbségekre is.

Új kisebbségekre?

Szlovákiában jelenleg hivatalosan 13 nemzetiségi kisebbség létezik, amelyek megfelelő módon tudták igazolni ezt a státuszukat. Legutóbb talán 15 éve bővült ez a kör, akkor a szerbekkel. Az élet viszont megy tovább és megjelennek olyan emberek, akiket mi új etnikai kisebbségekhez tartozóknak nevezünk. Ezek a kisebbségek nem őshonosak ugyan, de nincs semmilyen hivatalos elismertségük sem és így nem folyamodhatnak támogatáshoz. Az ajtóm ennek ellenére előttük is nyitva áll.

Nem tart attól, hogy ellenreakciókat vált majd ki az őshonos kisebbségek részéről, ha velük egyenrangú szintre helyezi az új kisebbségeket, például a vietnamiak közösségét?

Korai még ennyire előrefutni, hogy milyen jogállásuk lenne az új kisebbségeknek, azt viszont tudomásul kell venni, hogy itt vannak ilyen közösségek, s az, hogy az ajtóm nyitva áll előttük, elsősorban ennek a kezelését jelenti. Eddig keveset foglalkoztunk ezzel, most elővehetjük ezt a témát is. Ebben nincs semmi, ami az őshonos kisebbségeket veszélyeztetné. A tolerancia és a multikulturális környezet építése csak javára válhat a társadalomnak.

A jelenlegi miniszterasszony, Natália Milanová kinevezése után azt nyilatkozta, hogy szeretne egy magyar ügyekben jártas tanácsadót. Ön tervez ilyen munkatársat maga mellé venni?

Az államigazgatásban szerzett tapasztalataim azt mutatják, hogy nem is olyan egyszerű megfelelő embert találni tanácsadói vagy akár munkavállalói pozícióba. Belépésem után az elsők között találkoztam a kisebbségügyi, valamint a romaügyi kormánybiztossal, illetve a kisebbségek kultúráját támogató alap vezetőjével, s azon a véleményen vagyok, hogy a mostani lehetőségeinket kell először megfelelőbb módon kihasználnunk, hogy jobban tudjuk meghatározni az állami kultúrpolitikát, ezen belül a kisebbségek tagjainak a megfelelőbb érvényesülését. Itt mindjárt meg is említeném a nemzetiségi kisebbségekről szóló törvényt, amelynek elfogadása a kormányprogram része. Ez a következő nagy kihívás a kisebbségi kormánybiztos és mi számukra is.

Említette a Kisebbségi Kulturális Alapot (KKA), amelyről a miniszerasszony nekünk úgy nyilatkozott, hogy olykor visszásságokkal találkozott a támogatások elosztásánál, amikor egymás igényeit bíráltálták el a döntéshozók. Terveznek valamilyen optimalizációt végezni ezekben a folyamatokban, vagy ezt teljesen a Alap autonóm ügyének tartják?

Az Alappal kapcsolatban fontos tudni, hogy a kisebbségi támogatások kérdése korábban mindig valamilyen állami hivatal döntési körébe tartozott. Azzal, hogy 2017-ben elkezdte munkáját az Alap, a kisebbségek sokkal nagyobb jogköröket kaptak a döntéshozatalnál. A tapasztalatok természetesen különbözőek lehetnek, hiszen az igények is különböznek. Például a horvát kisebbséget nem lehet összehasonlítani a magyarral, amelynek professzionális kulturális intézményei, színházai vannak. Nehéz egy olyan törvényt alkotni, hogy minden kisebbségnek megfelelő legyen, így a hangsúlyt arra helyezném, hogy a támogatások elosztását hogyan tudjuk a különböző igényeket kielégíteni. 

Nagyon diplomatikus a válasza. Ezt érthetjük úgy, hogy nem változásokat tervez, hanem a meglevő lehetőségeket szeretné jobban kihasználni?

Pontosan így, hiszen hiba lenne, ha a fürdővízzel a gyermeket is kiöntenénk. Az érdekünk az, hogy az adott kereteken belül hatékonyabbak legyenek a már meglevő lehetőségek, illetve, hogy a kisebbségek jobban tudják ezeket a folyamatokat befolyásolni és működtetni.

Az ön jogkörébe tartozik a nyár végén megalakított többpólusú politikák osztálya is, amely feszültségeket váltott ki, egyrészt mert ide fokozták le a kisebbségi részleget, illetve az új osztály vezetőjévé az ún. nyelvrendőség (államnyelvi részleg) vezetőjét nevezték ki, a minisztérium szerint ideiglenes jelleggel. Hogy látja ön ezt a helyzetet?

Ezekre az átalakításokra még a kinevezésem előtt került sor, tág tere van azonban a kompromisszumkeresésnek. Azt viszont, hogy a kisebbségi témákkal csak két alkalmazott foglalkozik, rendkívül kevésnek tartom. Azt, hogy a két részleg most egy osztályon belül létezik, azt nem látom nagy problémának, hiszen a kormányprogram az államnyelv területén is számol változásokkal, így talán még jobb is, hogy ilyen multikulturális környezetben kerülhet erre sor, és így jobban sikerülhet a kölcsönös súrlódási felületeket elsimítani.

Egy másik, a minisztérium munkatársainak személyi összetételét érintő kérdés, hogy kisebbségi részlegen az egykori négy helyett mára egyetlen olyan alkalmazott sem dolgozik, aki magyar nemzetiségű lenne. Nem gondolom, hogy ezt a munkát csak magyarok tudják jól elvégezni, viszont ha egy sincs, az igencsak negatív jelzésértékkel bír. 

Bevallom, ezzel most meglepett. Nem vizsgálom, hogy melyik alkalmazottnak milyen a nemzetisége és nem is ebből a szempontból közelíteném meg ezt a kérdést. Viszont annak, ha a kisebbségi részlegen dolgozó kollégák beszélik a magyar nyelvet, annak örülnünk kell! Jelenleg viszont mindkét állás be van töltve, így a mostani kollégákkal fogjuk elvégezni a ránk váró feladatokat, hogy kölcsönösen jó eredményeket érjünk el. Természetesen bármilyen, kívülről jövő együttműködésnek is örülünk.

A nyelvrendőrség nagyon sok magyar intézménynek nehezítette meg a munkáját, miközben itt, a minisztérium közvetlen szomszédságában tucatnyi olyan felirat van, amely csak egynyelvű, angol vagy német. Ezek úgy tűnik, már nem zavarják a nyelvrendőrséget.

Még rövid ideje vagyok itt ahhoz, hogy hozzá tudjak ehhez szólni, így csak azt mondhatom, hogy figyelmesen fogom hallgatni az ilyen jelzéseket. Roma kisebbségiként annyit tudok, hogy a mi közösségünkben ilyen jellegű problémák nem akadtak, az anyanyelv nyilvános használatában viszont látok bizonyos szimbolikát, így ha toleráns társadalmat akarunk építeni, akkor kölcsönösen elfogadható hozzáállást kell találnunk. 

A következő probléma a közszolgálati televízió magyar műsorideje, amely távolról sem közelíti meg a magyar lakosság arányát, sőt sokszor, a tíz percnyi magyar hírműsor is kikerül a programból, ha aznap valamilyen sporteseményre kerül sor. Kíván, illetve tud-e ebben valamilyen változást kezdeményezni?

Ezzel a problémával már találkoztam, amikor a kisebbségi kormánybiztos hivatalában dolgoztam. Nem csak magyarok, de más kisebbségek is rámutattak, hogy a televízióban és rádióban nincs megfelelő terük. Erről mihamarabb szeretnék a közszolgálati tv és rádió (RTVS) vezetőivel beszélni. Az RTVS-szel a jövő évi népszámlálás miatt is egyeztetni szeretnék, a szabad nemzetiségválasztás ismertetése, illetve egy felvilágosító kampány ügyében. 

Ön el tudja azt képzelni, hogy az RTVS-ben, szlovák nyelven arra buzdítanák az embereket, hogy bátran vállalják a nemzetiségüket?

Mindenesetre megpróbálnám (nevet). Nagy változásokat látok ugyanis abban, hogy most már elektronikus lesz az adatszolgáltatás, illetve változás lesz a nemzetiséghez való hovatartozás megjelölésében is. Ezért mindenképpen helyénvaló egy felvilágosító, magyarázó kampány. Gondoljon csak az idősebb, kisebbséghez tartozó emberekre, nekik a változások gondot is jelenthetnek.

Beszéljünk még a feliratozás szükségességéről, ami teljesen lehetetlenné teszi a magyar nyelvű élő adások közvetítését. Most a járvány alatt úgy közvetítettek élő magyar misét, hogy a papnak írásban előre le kellett adnia a szöveget, hogy mit fog majd mondani.

Ez viszont már egy olyan probléma, amellyel a kinevezésem után is találkoztam, ha jól emlékszem Gyimesi képviselő úrnak volt ebben törvénymódosítási kezdeményezése, vele szeretnék is találkozni, hogy pontosabban megbeszéljük ezt.

Ön a múltban határozottan bírálta az OĽaNO-párti kormánybiztos, Peter Pollák munkáját. Az OĽaNO most a kormány meghatározó ereje. Mennyiben befolyásolja, szűkíti jelenlegi munkáját ez az önök közti súrlódás?

Remélem, hogy semennyire! Ez még a korábbi választási időszakot érintette és nem Pollák személyét, hanem egy szakmai kérdést, az uniós alapokhoz való hozzáállást bíráltam. Azóta már többször beszéltünk, és nem hiszem, hogy bármilyen problémánk adódna még ebből. Ravasz Ábellel, a későbbi biztossal is voltak véleménykülönbségeink, s azt hiszem, hogy az ilyesmi a fejlődés egyik záloga.

Ön most az előző választási időszak államtitkárának, Rigó Konrádnak (Most-Híd) az irodájában dolgozik, aki panaszolta, hogy a Smer párt gyakran kihagyja őt a minisztériumi döntéshozatalból. Ön nem tart attól, hogy mivel más pártból érkezett, szintén mellőzve lesz és így a kisebbségi témák megint kimaradnak?

Egyezzünk meg abban, hogy két év múlva felteszi nekem ugyanezt a kérdést, ha még két év múlva itt leszek, és akkor konkrét tapasztalatok alapján tudok majd válaszolni rá. Jelenleg mindenki barátságosan és kedvesen fogadott. Én azt hiszem, hogy ez a kormány a változás kormánya. Szívesen dolgoznék egy stabil politikai környezetben, ahol a kisebbségeknek is stabil helyük van.