2020. augusztus 13., 13:57

Egy abszurd szomorújáték margójára

Bombaként robbant a hír, hogy a kulturális tárca felszámolta a kisebbségi kultúrákért felelős osztályát. S ha már a gőzhenger beindult, elbocsájtották annak magyar nemzetiségű igazgatóját is. Való igaz, a minisztériumi ítészek nem finomkodták el a döntést, se a látszatra, se a formára nem adtak. Dehát így működik a hatalmi arrogancia! Volt időnk megszokni az elmúlt évtizedekben, s eszerint az új hatalom sem engedi, hogy valamiféle komfortérzetbe beletunyuljunk.

Fotó: TASR

És a minisztérium még tovább srófolt a történeten. Már az önálló osztály beszántása is arrogáns lépés, a kisebbségi agenda összevonása a nyelvrendőrséggel azonban mérhetetlen érzéketlenségre vall.

Az pedig, hogy egy magyar munkatársa sincs az új osztálynak, amelynek új vezetője a nyelvrendőrségként elhíresült osztály vezetője volt, már a minősíthetetlen kategóriába tartozik. Így kell a kisebbségeket megalázni, a kisebbségpolitikát beszántani. Mi meg találgathatunk, hogy mindez tudatlanságból vagy tudatosan történt-e. Egyik se kecsegtet sok jóval a jövőre nézve.

Érzékeny kérdéseknél a tudatlanságból fakadó döntés sem mentség. Egy kultúrországban a kulturális tárcának aligha lehetne nyelvrendőrsége, amelynek állítólag az a feladata, hogy a szlovák nyelvet védje az idegen nyelvek behatásától. De nem ezt teszi! A magyar nyelv használatának a megregulázására jött létre, állandó kontroll és bírság fenyegetettsége alatt tartva a magyar intézményeket, önkormányzatokat, sajtót (ahogy azt már kiadónk is megtapasztalta), nehogy egy pillanatra is elfeledjük: a nyelvi jogaink korlátok közé szorítottak.

A tudatalattiba táplált félelem szinten tartásával lehet a legtöbbet tenni az anyanyelvünk ellen.

És most egy átszervezéssel a többségi nyelv rendőre, amúgy mellékesként, védheti a kisebbségi nyelveket is – leginkább maga ellen. Mi ez, ha nem abszurd szomorújáték? 

Még felfoghatatlanabb a másik lehetőség, amely szerint tudatos, átgondolt leépítés zajlik. A miniszter első megnyilatkozásai nem ezt sejtették, de a rögvalóság, a teljes ellehetetlenítés érdekében hozott mostani döntés felülírta a jó kezdetet. A remélt új világ azt feltételezte, hogy elkezdődhet a régi, magyarellenes sztereotípiák és a lelkekben mélyen gyökerező elutasítás lebontása, amiben a kultúrának kulcsszerepe lehetne.   

Már a választás után sejthető volt, hogy az új garnitúra részéről is több lesz a szépen hangzó ígéret, mint a valós akarat, de a leépítés politikáját se feltételeztük. Sokan elhitték, hogy az új hatalom nyitott az irányunkban, fogékony a gondjainkra. Most minden arra vall, hogy a trianoni évforduló kapcsán tett gesztusnak nem lesz folytatása, legalábbis eddig nincs a mindennapok szintjére visszaforgatható hozadéka, a negatív tapasztalat viszont egyre több.

A kisebbségi kultúra a mostohagyerek szerepébe került, a kisebbségi kormánybiztosi poszt jövője is bizonytalan, várhatóan lefokozzák hivatallá.

Az állampolgársági törvényt ugyan liberalizálják, de azt is úgy, hogy a módosítás az itt élő, magyar állampolgárságért folyamodók helyzetét nem rendezi. És szándék sem mutatkozik a Beneš-dekrétumok felülvizsgálatára, a jogfosztó törvények bebetonozva, részei maradnak a szlovák jogrendnek. Ezek után nehéz azzal áltatni magunkat, hogy nekünk most jó.

A kulturális tárcánál történteknek azonban van egy másik oldaluk is. Ismét megmutatkozott, hogy a magyarok jelentős része még nagyon érzékenyen reagál, ha jogaiban sértik. Olvasóink reakciói, a közösségi médiában végigsöpört óriási felháborodás is azt jelzi, a hatalom nem tehet, amit akar, s ez bizakodásra adhat okot. A felháborodásnak ugyanis kényszerítő ereje is van.

Ám legyünk őszinték, a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a megalakulása óta eltelt két évben nem sokat hallottunk a kisebbségi osztályról, az ott végzett munkáról. Az osztály munkatársai, még ha tették is a dolgukat, az a közvélemény számára láthatatlan, értékelhetetlen volt. Ez persze nem azt jelenti, hogy fel kell számolni! Megmaradásunk egyik sarokköve a kultúránk, s annak részeként a nyelvi lehetőségeink.

Hosszú távon az egyik legfontosabb célunk, hogy a magyar nyelv hivatalossá váljon Dél-Szlovákiában, s ebben a gondolat elfogadtatásától a megvalósításig fontos szerepe lehetne a minisztérium kisebbségi osztályának is.

Ennek a hátterét megteremteni már a politika feladata. A magyar politikáé! Az elmúlt időszakban a szétfutó érdekek, az egymás legyőzésére fordított energia, az eltérő értékrendek minden téren megmutatkoztak, és nem vittek előbbre. Most azonban, hogy a pártok hivatalosan, háromoldalú egyeztetésen is megerősítették, egységes, közös pártban gondolkodnak, talán lassan új fejezetet nyithatunk, olyat, amelyben az új párt remélhetően erőt képvisel majd, és eredményesebb érdekérvényesítést hozhat. Azt, hogy a közösségünket érintő döntésekkel ne lehessen átlépni rajtunk. Hogy véget érjen a rólunk, de nélkülünk gyakorlata.

Megjelent a Magyar7 hetilap 33. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.