Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
Egy fejlettebb politikai kultúrában elképzelhetetlen az ilyenfajta kommunikáció, és ha hasonló eset történik, akkor az adott személy vagy kormány felvállalja a felelősséget.
Visszatalálunk-e arra a keskeny ösvényre, amely a kultúra templomába vezet bennünket?
Teszteléssel vagy más módon, de vissza kell vinni a gyerekeket az iskolába. Különben nem sok jóra számíthatunk.
Elmarad a jobbra tolódás a vezető német kormánypártban.
Nem ez volt az első pofon, amit Európától kaptunk, nem is az utolsó. Ez azonban nem állíthatja meg a folyamatokat.
Biztos azért lett szkrining most az országos tesztelés neve, hogy formai szempontból másnak tűnjön, mint az őszi.
Az is tiszta haszon, vélheti a kormányfő, hogy amíg a jónépet pálcikázzák, kevesekben merül fel, mi van a lassan a rétestésztává nyúló oltással.
Aki soha nem hazudtolja meg magát és nem hallgat senkire. A járványügyi szakemberekre sem!
Egyes politikai pártok és politikusok rendkívül gyorsan alkalmazkodtak a közösségi oldalak nagy forradalmához. Ennek hatására ma a szlovák politika egyre inkább egy kínos reality show-hoz hasonlít, ahová naponta ingyenes a belépés.
A (természetesen nem létező) háttérhatalom még hivatalosan a nyakába sem ültette az amerikai népnek a futkározó öregembert, amikor egyik elődje, Barack Obama már üzengetésbe lendült.
Az egyesült felvidéki magyar párt nevére tett javaslatban már kéznyújtásnyira van a megegyezés, a forma ezúttal megelőzi a tartalmat.
Egy év sem telt el, s rá kellett jönnünk, az elsőbbségi rendszer megmaradt, de társult hozzá az amatőrizmus legmagasabb foka.
Vajon képesek és eléggé elszántak vagyunk-e arra, hogy összefogjunk, kiegyenesedjünk?
A kormányfőnek semmilyen felelőssége nincs a kormánytagok cselekedeteire vonatkozóan?
Nagyon reméljük, hogy nem ragadunk le az országos vagy masszív tesztelésnél!
Talán fel kellene fognunk, hogy az intézkedéseket a mi érdekünkben hozzák.
Élezzük ki fülünket a jó hírekre is!
Elnézést a durva, triviális kifejezésért, de ami Szlovákiában zajlik napjainkban, aligha fejezhető ki szolid, szalonképes, de egyben pontos szóval.
A kormány képviselőinek több mint egy hét kellett, hogy rájöjjenek, kommunikációs stratégiát kell változtatniuk.
Részünk lett a félelem, az emberi élet és halál rettegett statisztikává zsugorodott.
Globális léptékben talán 1945 óta nem volt ennyire rossz éve az emberiségnek.
A naptári rend szerint Vízkeresztkor kezdődik a farsang. Nem lesz nehéz előkészíteni a maszkokat.
A volt rendőrfőkapitány talán olyan titkokat vitt magával a sírba, ami miatt most már soha nem kapunk megnyugtató válaszokat folyamatban lévő büntetőügyekben. Legalábbis tőle nem.
Megint a saját kormányfészkébe piszkított Igor Matovič kormányfő, nem első ízben tesz. Saját FB-oldalán akarja megoldani a kormánykoalíciós feszültséget, és nem első alkalommal. Ott teregeti ki a szennyest, mint általában mindenkor.