Fotó: webnoviny.sk
2021. január 16., 18:49

A politika mint kínos reality show

Egyes politikai pártok és politikusok rendkívül gyorsan alkalmazkodtak a közösségi oldalak nagy forradalmához. Ennek hatására ma a szlovák politika egyre inkább egy kínos reality show-hoz hasonlít, ahová naponta ingyenes a belépés.

Ma a figyelem lett az új fizetőeszköz a politikában (is), és teljesen mindegy, hogy azt milyen áron éri el valaki. A figyelemközpontú politizálásnak azonban az a hátránya, hogy óriási mennyiségű energiabefektetést igényel. Az illető politikusnak meg kell tartania a követői állandó figyelmét, illetve minét több új követőt magához vonzani.

A napi posztolások, az ellenfelekre és kritikusokra való reagálások sok időt vesznek el, amit az adott politikus akár sokkal hasznosabban is tölthetne (például végezhetné azt a munkát, amiért valójában meg lett választva). Emellett politikusunk egy idő után azt veheti észre, hogy elfogytak az „ötletei”, és már nem tudja mivel felkelteni az emberek figyelmét. Egyszerűen unalmassá, kiüresedetté válik, akit csakhamar új, izgalmasabb karakterek váltanak fel.

Ugyanakkor a figyelemközpontúságban ennél sokkal komolyabb veszély is rejlik. Ha valami a figyelem központjába kerül, akkor mindig van olyan is, ami a figyelmen kívül marad. Ami viszont aktuálisan a figyelem központjába kerül, nem biztos, hogy a legjobb és a leghelyesebb. Ami pedig a figyelmen kívül esik, nem biztos, hogy nem érdemelne több figyelmet.

Ha megnézzük politikusaink sajtóértekezleteit, tényleg az a benyomásunk, hogy az adott történet spontán módon a kamerák és nézők szeme láttára születik. Nem előzi meg semmilyen előzetes megbeszélés vagy egyeztetés arról, mi is fog valójában a sajtótájékoztatón elhangozni. Egyes szappanoperákat forgatnak így, hogy az adott színész egyáltalán nem tudja, milyen szöveget kell majd elmondani, csak várja éppen mit súgnak bele a fülébe.

De szlovák politikusaink sajtói még inkább egy szituációs játékhoz hasonlítanak, ahol az adott politikusnak váratlan improvizációs feladatokat kell megoldania. Ezért is tűnnek nyilatkozataik olyannak, mintha csupán rögtönzés és improvizáció eredményei lennének, nem pedig egy komoly szakmai megbeszélés és mérlegelés végeredménye. Ez az újszerű politikai kommunikáció tehát mindinkább a buta valóságshow-k világához hasonlít.

Szlovák politikai reality-nkben mindenkinek meg van a maga kis szerepe, mint ahogy a valóságshow-kban is, ahol általában teljesen különböző személyiségtípusokat zárnak össze, majd figyelik, mi történik. Nálunk is van bohóc, „fetyák” (szipós), fasiszta, liberális fasiszta, a sötét középkort megjelenítő ultrakonzervatív, oroszbarát, vagy éppen Nyugat és Brüsszel szervilis talpnyalója. Természetesen a karakterskála és temperamentum-típusok eme színes palettája számos vitahelyzetet és konfliktust generál, a nézők nagy örömére.

Mert azért legyünk őszinték, az emberek legtöbbje ma igenis kéri, sőt követeli a botrányokat és a hajcihőt. A visszafogottság, az illem és a tapintatosság unalmassá vált. Kenyeret és cirkuszt a népnek!

Juraj Draxler a Smer-SD egykori oktatásügyi minisztere egy friss interjúban beszélt arról, miért kellett intelligens és visszafogott politikusként mégis „vulgarizálódnia”, vagyis közönségesebbé válnia. „Ma az illedelmességet az emberek a gyengeséggel kötik össze” – fogalmazott.

Mint elmondta, alkalmazkodnia kellett az aktuális politikai környezethez, ugyanis azt tapasztalta, hogy ha illedelmesen és tisztelettudóan kommunikál politikai ellenfeleivel, vagy akár az újságírókkal, ezek azt egyszerűen gyengeségnek könyvelik el.

Ezért is kellett váltania, és ma a közösségi hálókon sokkal expresszívebb (kifejezőbb) és trágárabb kifejezéseket használnia. Véleménye szerint ma az emberek kemény szavakat várnak el a politikusoktól. Az ilyen személyeket energikusabbnak látják, akik képesek akár keményebb politikai ütközetekre is. Draxler szerint Szlovákiában ezt a közönséges politikai kommunikációs stílust Igor Matovič vezette be.  

Mi a titka az efféle politikai reality show sikerének? Régen amikor csak a nyomtatott sajtóból, rádióból, majd később televíziós csatornákon keresztül lehettet a politikai eseményekről értesülni, a néző pusztán passzív befogadója volt az információknak, és maximum nappalijának foteljében hőböröghetett azon, milyen semmirekellők politikusaink.

A közösségi hálók e térén teljesen új dimenziót nyitott meg a hétköznapi ember számára, aki ezeknek segítségével úgy érezheti, a politikai események aktív részesévé válik. Kimondhatja véleményét, megbotránkozhat és hangot adhat nem tetszésének.

A közösségi oldalakon zajló politikai reality show interaktív módon működik, így bárki bármikor bekapcsolódhat. Ennek az lett az eredménye, hogy ma a politikusok nemcsak politikai ellenfeleikkel kénytelenek csatározni, hanem a közösségi hálón keresztül a hétköznapi emberekkel is. Zajlanak is napi szinten a virtuális térben a sárdobálások és marakodások politikusok-politikusok, politikusok-emberek és emberek-emberek között.

De valójában ennek tényleg így kellene zajlani? Ez lenne a modern politikai kommunikációs stílus? Mindez inkább olyan, mintha egy politikus nem a parlamentben, vagyis a törvényhozás intézményesített épületében, hanem egy falusi kiskocsmába terjesztené ki a döntéshozó ülések helyszínét. Ott akarná megoldani az országot sújtó problémákat és ügyeket. A vitázást és véleménycserét aztán meg-meg szakítanák a kocsmában ülő, és már végtelenül unatkozó vendégek beszólásai, megjegyzései, esetleg paradicsomok és üres üvegek is repülnének. Egy idő után a politikus megelégeli a tömeg efféle támadásait, így ő is elkezd meggondolatlanul feleselni, paradicsomokkal és üvegekkel dobálózni.

A politika eme vulgarizálódására nyilván már mindenki felfigyelt. A visszafogott, intelligens, megfontolt politikusokat ma már nagyítóval kell keresni, mivel felváltották őket a harsány, a kulturálatlan, az alpári dumagépek.

Egyesek rájöttek, hogy ha leteszik a lécet és leereszkednek a kiskocsma szintjére, akkor rendkívül népszerűek lesznek. Az emberek ugyanis kedvelik a botrányokat és botrányhősöket, és azok lelepleződését. De méginkább azt, ha mindezzel a stílussal megszűnik, sőt eltűnik a hierarchia köztük és a politikusok között. A politikus, az államférfi szó régen olyan kimagasló képességű embereket jelentett, akik kiemelkedtek társaik soraiból, és akiknek munkáját az egész ország, és utódaik is elismerték. A mai politikai reality show-k sztárjainál ez egyáltalán nem jellemző.

„Ők sem különbek nálunk, sőt még sokkal csapnivalóbbak” – gondolhatják ma sokan a politikusokról. Egyébként a reality show-k pontosan erre építenek, hogy a sok botrány és civakodás láttán megbotránkozzon az átlagember. Kialakuljon a nézőben a felsőbbrendűség érzése, egy lekezelő és megvető attitűd, hogy ő aztán sokkal különb és jobb „ezeknél”. Többek között ez is a titka a valóságshow-knak.

A negatív reklám is reklám, szokták mondani, a botrány pedig nézettséget generál. Ami ma a szlovák politikában zajlik, az tény és való a legnépszerűbb és legnézettebb műsorok sorába emelte politikusaink produkcióit.

Felvetődik a kérdés, helyes-e, hogy a politikai csatározások a népszerű közösségi oldalakra költözzenek át? Olyan szociális csatornákra, amelyek elsősorban az emberek szórakoztatására jöttek létre, de nyilván alkalmatlan felület arra, hogy magasabb eszmecserék, esetleg komolyabb politikai kérdések megtárgyalásának színterévé váljon.

A közösségi oldalakon zajló szlovák politikai reality minden bizonnyal népszerű, viszont szórakoztatónak már egyre inkább nem mondható. Egy mindinkább kínosabb komédiáról, vagy inkább tragikomédiáról van szó. A politikától és annak képviselőitől sokkal több komolyságot várna el az ember.