Matovič rájött, hogy túl sokba kerülhet a rossz kommunikáció?
Milan Lučanský egykori országos rendőrfőkapitány múlt szerdai halálának híre óriási indulatokat kavart a szlovák politikai életben. A kormány képviselőinek több mint egy hét kellett, hogy rájöjjenek, kommunikációs stratégiát kell változtatniuk, ha azt szeretnék, ne nőjön túl rajtuk a tragikus esemény.
Hétfőn az igazságügyi miniszter nyilvánosságra hozta azon bizottság tagjainak nevét, amely a rendőrfőkapitány öngyilkossága és a korábbi sérülései körülményeit vizsgálja.
A tizenhétfős bizottságban a kormányoldali és ellenzéki képviselők mellett két újságíró, valamint civil szakemberek is helyet kaptak. Már ez is annak volt a jele, hogy a kormány ugyan késve, de igyekszik meggyőzni a közvéleményt, valóban kiderül, mi is történt néhány hét alatt Milan Lučanskýval.
Az igazi fordulat viszont pénteken, a rendőrfőnök temetése napján érkezett, amikor Igor Matovič saját tábora megdöbbenésére koszorút küldött a búcsúztatásra, és ahogy bejegyzésében fogalmazott, abból nyilvánvalóvá vált, a korábbi hozzáállás nem folytatható. „A koszorút a saját nevemben küldöm, mert így érzem helyesnek, és ebben a pillanatban egyáltalán nem foglalkozom azzal, hogy milyen indíték vezette Milan Lučanskýt, amikor meghozta ezt a szomorú döntést. Annak is örülök, hogy Roman Mikulec (OĽANO) belügyminiszter úgy döntött, kifüggeszti a gyászlobogót a volt rendőrfőkapitány emléke előtt tisztelegve.”
A gyászlobogó tehát legalább a csorbai temetés napján kikerült, s bármennyire is igyekezett a kormánypárti sajtó és néhány miniszter is elhitetni, hogy ők mindent jól csináltak, a miniszterelnök reakciója egyértelmű választ ad arra, átértékelték a hozzáállásukat.
Az ügy ugyanis kicsúszott a kezükből, miközben a baloldali politikát egyértelműen elitélő szavazóbázis egyetértett a belügyminiszterrel, hogy az egykori rendőrfőnök nem érdemel különleges tiszteletadást, a mérsékeltebb jobboldali szavazók nem értették ezt a bosszúálló magatartást. Tegyük hozzá, a kormányfő pénteki fordulata után Matovič kemény kritikát kapott a saját fanatikusaitól, mert szerintük Lučanský nem érdemelt volna semmit.
Egyúttal annak lehettünk tanúi, hogy a lassan feledésbe merülő Robert Kaliňák ismét megjelent a színen, Fico még a kirándulásáról is nagyokat rúgott a kormányba, s olyan törpére zsugorodott, egykor fényáradatban úszó szereplők mint Harabín vagy Danko is újra teret kaptak. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy a videómegosztó oldalak véleményvezérei is rámozdultak a témára, ahogy a kormánnyal nem szimpatizáló portálok is.
Voltak jócskán hoaxok és hamis információk, de azért a mainstream média jelentős része is kiemelt figyelmet szentelt az ügynek a koronavírus okozta óriási problémák közepette. Az információáradatban pedig a Lučanský-ügy különösen érdekes, mert rengeteg kérdést vet fel.
A polgárok bizonyos hányada egyébként is csalódott a kormányzat járvánnyal kapcsolatos intézkedései miatt, ezért könnyen meggyőzhető arról, hogy nem csak ezen a téren hibázott a kabinet.
Az öngyilkosság körülményeire majd a bizottság vizsgálata után lehet válaszokat adni, addig leginkább a politikai következményeit értékelhetjük. Az nyilvánvalóvá vált, hogy Mária Kolíková számára túl nagy falat az igazságügyi tárca,
feltehetően csak azért maradt pozíciójában, mert pártja egyébként is elég rossz helyzetben van, és a kormányon belül minden váltás érzékeny lehet ebben az időszakban. Boris Kollár alakulata igyekezett kimaradni a történetből, ahogy a liberálisok is, bár Juraj Droba kérdései sokatmondónak bizonyultak és hiába igyekezett később terelni, egyértelmű, hogy az SaS és az OĽANO közötti feszültség csak tovább fog fokozódni. Mikulec és Naď erőfitogtató kijelentései csak tovább élezték a társadalmon belül felizzó ellentéteket az ügy kapcsán, s amikor már Matovičnak kell oltania a helyzet, az egyértelmű gondokra utal.
Vélhetően a kormányoldal igyekszik majd kissé lassítani az eseményeket, ha jót akarnak maguknak, s leginkább a történteket vizsgáló bizottság munkájára terelni a figyelmet.
Annak viszont tagjai közt ott van Kotleba vagy éppen Saková, akiket ugyan köt a titoktartás, de vélhetően, ha egy-egy kétes információra fény derül, azt a média is kiszagolja, ahogy történt az elmúlt években is többször.
Addig pedig Kaliňák és Pellegrini sem fog hallgatni, mert érzik a lehetőséget, s ugyan kétségbe vonhatják cselekvésük etikusságát, a szlovákiai politikai kommunikáció már jócskán túlhaladt ezen az epizódon. Sőt, éppen a legnagyobb kormánypárt kommunikációs mutatványai lépték át leginkább az elmúlt évtizedben a jóízlés határát, s teszik ezt napjainkban is, csak éppen a helyzet most megfordult.
