Ha szűrővizsgálatnak hívjuk, könnyebb lenyomni az orrunkon az országos tesztelést?

Államférfihoz méltóan igazi vizionárius, fájó, hogy az ő képzeletének horizontján legfeljebb az országos tesztelést akadályozó elvetemült huhogók táncolnak a járvány áldozatainak sírjain. S bár a kormányfő nyelve olykor megbotlik, s ilyenkor első tévedésünkben azt gondolhatnánk, hogy éppen ízeset magyarozott, vagy öblöset cigányozott, valljuk be, nyelvújítónak sem utolsó.

Amikor lassan egy egész országot ver ki a hideg verejték az országos tesztelés hallatán, két dolgot tehet az ember gyereke, ha történesen kormányfő.

Vagy belátja, hogy a demokráciának nevezett, sokszor kényelmetlen kormányzati rendszerben nem kifizetődő a többség akaratával szemben kormányozni, ebből eredően behúzza kormányfői fülét, farkát, s kényszer szülte vigyori miniszterelnöki ábrázatot vág a helyzethez. Ha azonban az ember gyermeke Szlovákia kormányának feje, s tesztfüggőségét egyhetes, kormányülésnek álcázott intenzív csoportterápiával sem sikerült feloldani, zsebből nyúl a kommunikációs varázsfegyverhez.

Így lesz az országos tesztelésből szűrővizsgálat, az is külföldiül, hogy lehetőleg minél kevesebben értsék.

Abban az országban, ahol a szürke hétköznapokban nyelvrendőrök óvják az államnyelvet a megrontási kísérletektől, járványhelyzetben a polgárokat lockdown-nal kötik gúzsba, és screening-et nyomnak le a torkán, helyesebben, ha már antigéntesztről van szó, az orrán. Igazi kommunikációs bravúr, felidézi a nyolcvanas évek árhivatalának gyöngyöző homlokú dolgozóit, akik az áremelést árrendezésként próbálták eladni a fejlett szocializmus tökéletesítésén hasztalan fáradozó tömegeknek.

A nyelvi lelemény előtt fejet hajtva, csak megfogalmazódik az emberben a kérdés,

ha a kilencnapos össznépi pálcikázást szűrővizsgálatnak hívjuk, s nem országos tesztelésnek, máris biztosított, hogy ne az őszihez hasonló fejetlenségbe és tiszteletet érdemlő tűzoltásba torkolljon az újabb nekibuzdulás?

A jelek nem erre utalnak: összeomló regisztrációs rendszer, tanácstalanság, egymásra mutogatás, a másik oldalon pedig megint a helyzetet megmentő önkormányzatok és önkéntesek serege. S mindez miért?

A kormányfő láthatóan máig képtelen volt kiheverni, hogy novemberben kénytelen volt meghátrálni, s elmaradt az országos tesztelés újabb fordulója.

Cserében hathetes sértődött vállvonogatás következett, aminek következtében december végére már a súlyossá váló járványhelyzetben összeomlás szélére került a szlovák egészségügy. A folytatást ismerjük, szilveszterkor következett a szigorú(bb) lezárás, amelynek hatása két héttel később még éppen csak láthatóvá vált a laposabbá váló járványgörbében.

Ideális helyzet arra, hogy Igor Matovič, kezében az antigénteszthez használatos pálcikával, novemberhez hasonlóan újra megmentőként tüntesse fel magát.

Mivel a járványhelyzet a lezárás miatt a következő hetekben, könnyen megjósolhatóan, továbbra is javulni fog, kis kockázattal nagy politikai sikert vár a szerénységéről közismert miniszterelnök a szkríningnek átfazonírozott országos teszteléstől.

Csak legyen, aki a munka végét megfogja a „szlovák nemzeti felkelés” újabb fordulójában, ahogy az őszi tesztelést ugyancsak szerényen, Marek Krajčí egészségügyi miniszter elnevezte.

Az is tiszta haszon, vélheti a kormányfő, hogy amíg a jónépet pálcikázzák, kevesekben merül fel, mi van a lassan a rétestésztává nyúló oltással.

Persze épp Matovičtól tudjuk, az is hülye, aki az ilyen vakcinaínséges időkben az oltástól várja a helyzet jobbra fordulását, amikor nekünk ilyen utolérhetetlen szlovák járványügyi atombombánk van, mint az országos tesztelés, akarom mondani, általános szűrés.