A hiányzás természetesen éles kritikát kapott az ellenzéki padsorokból, a koalíció azzal védekezik, a kabinet tagjainak kormányülésre kellett mennie.
Elkezdődött a parlamentben az a rendkívüli ülés, amelyen az ellenzék javaslatára Roman Mikulec belügyminiszter visszahívásáról döntenek a képviselők.
A kabinet a hétfői ülésén döntöttek erről.
A parlamentnek sűrű napja lesz kedden. Aznap tárgyalják például a régóta halogatott, a vizsgálati fogság és az előzetes letartóztatás körülményeit szabályozó törvénymódosítást.
Az ülést vezető Grendel Gábor kénytelen volt Suja mikrofonját kikapcsolni, a képviselőt kiküldte a teremből és félbeszakította az ülést.
Ján Mičovský földművelésügyi miniszter távozik a pozíciójából, hivatalosan hétfőn nyújtja be a lemondását.
A törvénymódosítás által annak beterjesztői szerint lehetővé válik a veszélyhelyzet korábbi megszüntetése, hiszen a gazdasági mozgósítás intézkedései ezután már nem csupán veszélyhelyzet idején foganatosíthatók.
A tervek szerint az ülésen Eduard Heger (OĽANO) miniszterelnök beszédet mond, és ismerteti az átalakított kormány programját.
Szerinte a megoldás a 2010 előtti állapot visszaállítása lenne.
A március és április fordulóján, a Markíza televízió felkérésére, a Focus által készített közvélemény-kutatás szerint a Szövetség 5%-os támogatottsággal a parlamentbe jutna.
A 96 jelen lévő képviselő közül 78 szavazott a javaslat mellett, 15-en ellene.
Az ülés egyhetes felfüggesztése után folytathatják a programot.
Jubileumi, 25. ülésén dönthet kedden a parlament - további öt tucatnyi programpont mellett - az állampolgársági törvény módosításáról.
Bár a képviselők a kritikus infrastruktúrába tartoznak, átengedik a vakcinákat azoknak, akik erre jobban rászorulnak.
A parlamenti képviselők ezúttal sem választották meg Marian Kotlebát (ĽSNS) a katonai hírszerzés tevékenységét felügyelő különleges parlamenti bizottság élére.
Valaki nagyon bepöccent....
Többen is távoznak a pártból.
Az OĽaNO parlamenti képviselői közül senki sem élne a koronavírus elleni oltás korábbi beadásának lehetőségével.
Jóváhagyta a parlament a veszélyhelyzet meghosszabbítását.