2021. június 30., 13:30

A képviselők ma is megszolgálták a pénzüket

Nem csoda, hogy a mai nap folyamán nem sikerült dönteni Igor Matovič menesztéséről. A Szlovák Nemzeti Tanács képviselőinek ma nagyon sok dolguk volt. Többször is meg kellett nyomni a szavazógombot, nem egy esetben gazdasági kérdésekben is.

Fotó: TASR
Elhalasztották a költségvetési felelősségről szóló törvény tárgyalását

Úgy tűnik a költségvetési felelősséggel, csupán, mint általános szóösszetétellel értenek egyet a koalíció képviselői, a részleteknél már mindenki másra gondol. Erre utal az is, hogy az (alkotmány) törvény tárgyalását elhalasztották a szeptemberi ülésszakra. Tegyük hozzá, hogy a halasztást Igor Matovič (OĽANO) pénzügyminiszter kérte.

A törvény tárgyalását már eddig is többször elhalasztották. Nem csoda, hiszen ez mindenképp korlátozná a mindenkori kormányzatot.  

Az SaS szeretné, ha ebben visszatükröződne az adósságfék intézménye. Eduard Heger kormányfő viszont nem az adósságfékre helyezné a hangsúlyt, hanem a kiadási limitekre. A törvényben javasolják, hogy határozzanak meg egy felső plafont a közkiadásoknak. Egyben a közszféra adósságának felső határát hozzákötnék a közigazgatás nettó adósságához, ezért javasolná az adósságfék eddigi szankciós zónáinak megváltoztatását.

Az atomlétesítményel engedélyeztetését változtatnák

A második olvasatba utalták az erről szóló javaslatot, amely egyedi eljárást engedélyezne az atomenergetikai felügyeletnek (Úrad jadrového dozoru (ÚJD) SR). Ezzel nem minden atomlétesítményt bírálhatna felül az ÚJD, hanem csak a reaktorokét.

Fontos, hiszen a ČEZ valamit készít Jászapátin. A hírek szerint eddig már 115 millió eurót költött egy új atomlétesítmény előkészületi munkáira.

Megjegyzés:
Az ilyen híreknél meg kell említeni Murphy mestert, akinek egyik törvénye szerint a százdolláros kávépénzről ötször annyit tárgyalnak a képviselők, mint a hárommilliárdos atomerőműről. Az ok egyszerű, a kávépénzt el tudják képzelni.
Elutasították a beltelken lévő állami földek átruházását a községeknek

Peter Pellegrini a Ján Ferenčák független ellenzéki képviselők javasolták a községek beltelkein lévő állami földtulajdonok átruházását az önkormányzatoknak. Persze, hogy nem hagyták jóvá, hiszen a kormánykoalíció pártjai nem igazán vannak jelen az önkormányzatokban, nincsenek polgármestereik. 

A javaslat tevői indoklásukban megemlítették, hogy

ezt az önkormányzatok már 30 éve szeretnék elérni, hiszen az állami tulajdont kezelő Földalap gyakran volt gátja valamely beruházás elindításának. Általános, hogy egy önkormányzati épület állami földön fekszik, és azt nem kell magyarázni, milyen jogi kuszaságok következnek ebből.

A javaslattevők arra nem tértek ki, hogy a kormányzásuk idején miért is nem tettek hasonló javaslatot. Tipikus más szerszámával a csalánba esete.
Az ÁFÁt sem csökkentik a gasztro ágazatnak

Szintén Peter Pellegrini köre nyújtotta be a javaslatát, amellyel csökkentették volna az étel és ital kiszolgálás utáni áfa-tartalmat. Az elutasított javaslat kötődik a COVID-19 járványra, és

ideiglenesen 5%-ra csökkentették volna a vendéglátás áfáját, illetve 2023 után az áfa a szektorban megmaradt volna 10 százalékon.

Nem szokatlan Európában, hogy a gasztro szektor áfa-kulcsa alatta van az ország általános áfa-kulcsának.

Viszont az utazási irodák segélyezését gyorsított eljárásba sorolták

Az utazási irodáknak visszatérítendő pénzügyi segítséget nyújtanának, a kliensek előlegeinek visszafizetésére, amennyiben nem valósult meg az utazás. Minderről gyorsított eljárásban döntenek. Az utazási irodáknak az elmaradt utazások pótlásáról a klienssel augusztus 31-ig kell megegyezniük. Amennyiben ez nem következik be, az irodának 14 napon belül vissza kell térítenie az előleget.

A felmérések szerint mintegy 55 millió euróról van szó. A támogatás, mivel azt vissza kell fizetniük az irodáknak, nem befolyásolja a költségvetést.

Pellegriniék növelték volna a családi pótlékot, és támogatták volna a gyermekek étkeztetését

Természetesen a koalíció ezt is elmeszelte. Pedig populáris lett volna a családi pótlék havi 50 euróra való emelése az eddigi 25,50-ről. A másik javaslatukkal 1,30 euróval támogatták volna naponta az alapiskolások, illetve az iskolakezdés előtti évben az óvodások étkeztetését, amit összekötöttek volna az egészséges étkezésről szóló nevelő programmal.

Jóváhagyták a tavalyi költségvetési elszámolást

Ezek szerint tavaly GDP arányosan a költségvetés 6,2%-os hiánnyal zárt, ami alacsonyabb, minta a 6,9%-os EU átlag.

2019 decemberében, mikor jóváhagyták a 2020-as költségvetést, még a GDP 2,3%-os bővülésével és 0,49%-os költségvetési deficittel (ami 2,77 milliárd euró) számoltak. A járvány miatt is, 2020 augusztusában a költségvetést módosították, a hiánycélt 9,18 milliárd euróval megemelték 11,95 milliárdra. Augusztusban 9,8%-os GDP csökkenéssel és a közszféra 11,58 milliárd eurós hiányával számoltak.

 A Számvevőszék annyit fűzött hozzá, hogy a gazdaság csökkenése 2020-ban végül is csak 4,8%-os lett, viszont

az adósságállományunk 55 milliárd euróra nőtt, ami a GDP 60%-át teszi ki.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy tavaly sem sikerült túllépni a 2014-2024-as időszak EU források merítésének 40 százalékos határát.

Van stabilitási programunk
Persze ez itt már annyi nulla, hogy újra előjön Murphy törvénye a kávépénzről és az atomerőműről.

Így, a kompetens és hozzáértő képviselőinknek sem maradt más, mint tudomásul venni, miképp is mászunk ki a slamasztikából. Az elkövetkező évekre tehát, mindenki megkönnyebbülésére

elkészült a 2024-ig szóló stabilitási program, amelyben még magasabb költségvetési deficitet ígérnek és még nagyobb adósság állományt.

Hogy mire is fogjuk költeni, arról a képviselők sem tudnak, de megnyugtatta őket a többször elszajkózott „strukturális reformok bevezetése” hangzású varázsszó, amely minden esetben univerzális magyarázatnak tekinthető.
Megosztás
Címkék