A megbízott kormány javasolta három témáról kellett volna pénteken döntenie a szlovák parlamentnek.
Újra megpróbálják.
A legtöbb törvényt, illetve törvénymódosítást az utolsó, júniusi ülésszakán hagyta jóvá a törvényhozás.
Boris Kollár, a parlament elnöke ma hivatalosan bejelentette, mikor foglalkozik a parlament a leváltását célzó javaslattal.
A honatyák megtörték a köztársasági elnök vétóját.
A kormányprogramról annak megvitatása után kellene szavazni, 19 órakor.
Megkezdődött a parlamenti ülés, először a kormányprogramot vitatják meg.
Nem a munkáról szólt.
A parlament egy új programpontról is vitázni fog.
Jobban járnának a gyermeket nevelő anyák és fiatalok.
Akár már május végén kezdődhet a kampány.
Szlovákia elítéli a semmivel ki nem provokált és elfogadhatatlan orosz katonai agressziót.
Szegény parlamenti képviselők! Elveszik kedvenc játékszerüket!
A halasztást a parlament csütörtök délutáni határozatképtelensége miatt rendelték el.
A jelenlévő 119 képviselőből 37 tartózkodás mellett 48-an IGEN-nel, 28-an NEM-mel szavaztak.
Pro és kontra érvek vasárnapi boltzár ügyben.
A publicista szerint szerencsésebb lenne a korábbi, akár nyár előtti időpont, mert nem lehet tudni, hogy a szeptemberi választás után milyen politikai viszonyok alakulnak ki.
Szerinte június 24-ig elegendő idő van a választás megfelelő előkészítésére.
A koalíció azt javasolja, hogy szeptember 30-án tartsák meg a választást. Az ellenzék elutasítja ezt az időpontot.
34 képviselő írta alá az ehhez szükséges indítványt.
Kollár: „Meggyőződésem, hogy a parlamenti cirkuszoknak vége.“
Már jövőre új összetételű parlament lesz?
A költségvetési provizórium, vagyis az ideiglenes költségvetés megfojtaná a szlovák gazdaságot.
Még a legrosszabb költségvetés is jobb a semmilyennél, a provizóriumnál, mert azt az emberek nem élik túl!