2021. április 22., 10:39

Nagy Dávid a parlamentben: a szlovák állampolgársági törvény alkotmányellenes és diszkriminatív

Az MKP politikusa szerint a szlovák állampolgársági törvény legújabb módosítása továbbra is alkotmányellenes, diszkriminatív és kivitelezhetetlen. Szerinte a megoldás a 2010 előtti állapot visszaállítása lenne. Nagy Dávid jogász mindezt egy olyan havonta sorra kerülő nyilvános parlamenti bizottsági ülésen mondta el, ahol az alkotmányjogi szakbizottság által felkért szakértők véleményezik az előterjesztett törvényeket.

Az alkotmányjogi szakbizottság egy évvel ezelőtt határozott úgy, hogy – gyakorlatilag kibővítve magát – létrehoz egy szakértőkből álló albizottságot annak érdekében, hogy még hatékonyabban működjön. Az albizottság munkájának célja végeredményben az, hogy a szakma is kifejezhesse és elmondhassa véleményét egy-egy készülő törvénytervezetről. Az itt kifejtett vélemények jegyzőkönyvbe kerülnek, a jegyzőkönyv pedig az alkotmányjogi szakbizottság asztalára – mondta el a ma7.sk megkeresésére Nagy Dávid, aki állandó tagja a szakmai albizottságnak.

Az MKP politikusa az ülésen több pontban is kifogásolta a belügyminisztérium által előterjesztett állampolgársági törvény módosítását.

Szerinte a törvény alkotmányellenes, hiszen akarata ellenére fosztja meg az embereket szlovák állampolgárságuktól, valamint diszkriminatív, hiszen egyértelműen „a felvidéki magyarokra lett írva”. Ráadásul kivitelezhetetlen is, hiszen Szlovákiának nincs hozzáférése más országok adatbázisához, így ellenőrizni sem tudja, ki vette fel más ország állampolgárságát.

Nagy Dávid szerint egyértelmű, hogy a szlovák állampolgársági törvény egy „reakciótörvény” és ez a mostani – módosított – formájában is az marad. „Meg kell nézni, hogy honnan indult 2010-ben ez az egész ügy. Senki nem titkolja, hogy a szlovák törvény válasz volt a magyar kormány egyszerűsített honosításról szóló törvényére” – magyarázta a politikus, aki szerint az is joggal kifogásolható, hogy a törvényt rövidített eljárásban fogadták el, miközben ezt a szlovák parlament tárgyalási rendje – legalábbis ilyen kérdésekben – nem teszi lehetővé.

Nagy Dávid szerint a megoldás a 2010-ig érvényes állapothoz való visszatérés lenne, amely szerinte „mindenkinek megfelelt egészen addig, míg Mečiarék nem kezdtek el vele kampányolni.”

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.