2021. június 13., 10:30

Maratoni parlamenti ülésnapra készülhetnek a képviselők, mintegy 80 pont kerül a törvényhozás elé

A szlovák parlament aktuális ciklusának 32. ülésére kerül sor jövő hét kedden, de csak azt követően, hogy a törvényhozás dönt Roman Mikulec belügyminiszter további sorsáról. 

szlovák parlament
Fotó: TASR/AP

Mikulec menesztésére valószínűleg nem kerül sor, hiába igyekszik Robert Fico a Smer-SD elnöke, pénteken hosszas töprengés után már Boris Kollár is úgy nyilatkozott, pártja, a Sme rodina nem szavaz az ellenzékkel - két képviselőjüket leszámítva. A letartóztatott SIS-igazgató, Vladimír Pčolinský bátyja és felesége is ott ül a Sme rodina széksoraiban, ők szabad kezet kaptak Kollártól, így minden bizonnyal Mikulec távozása mellett voksolnak.

A parlamentnek ezen kívül is sűrű napja lesz kedden. Aznap tárgyalják például a régóta halogatott, a vizsgálati fogság és az előzetes letartóztatás körülményeit szabályozó törvénymódosítást. Talán olvasóink is emlékeznek, ez volt az, amely miatt kisebb koalíciós perpatvar tört ki Mária Kolíková igazságügyi miniszter és a Sme rodina között. Hivatalosan még a Sme rodina képviselője által beterjesztett, hasonló módosító javaslatot nem vonták vissza, Kollár és Kolíková között ugyanakkor néhány hete megszületett a megegyezés, valószínűleg erre még az ülés kezdete előtt sor kerül.

Változás jöhet az iskolák és óvodák finanszírozásában is, egyszerűsítésre számíthatunk. Jelenleg mind a  belügyi, mind az oktatási tárca illetékes bizonyos, állami iskolákat érintő finanszírozási kérdésekben, ezzel a faramuci helyzettel akarnak most kezdeni valamit.

Elvileg kedden kerül második olvasatba a kommunista funkcionáriusok állami nyugdíjának csökkentéséről szóló javaslat is, de most döntenek a Szlovák Nemzeti Felkelés veteránjainak egyszeri, 630 eurós jutalmazásáról is.

Első olvasatban van számos képviselői indítvány is. Tárgyalják az ásványi olajokra vonatkozó adóösszegek módosításának lehetőségét, bizonyos minisztériumi tisztségviselők hatáskörének kiterjesztését, néhány környezetvédelmi törvénymódosítást, egy a politikusok felelősségvállalásával kapcsolatos javaslatot és még vagy négy tucat másik módosítást.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.