Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
Ráadásul az államfőválasztás után kiesett a legjobb jelöltjük, Truban csak amolyan „pótjátékos”, mindennemű karizma nélkül, amit a jelenlegi eredményük is tükröz.
"Az MKDSZ-ből való távozásomat nem akarom kommentálni."
Merész stratégia, lássuk beválik-e!
A PS-Spolu parlamenten kívüli pártkoalíció felszólította az SNS-t, hogy vonja vissza a terhességmegszakításról szóló módosító javaslatát, amely szerinte káros és fölösleges.
Donáth Anna a nagy előd, Gyurcsány nyomdokaiban járva azt is kijelentette, hogy a felvidéki magyarok akár büszke szlovákok is lehetnek.
Andrej Kiska döntése, miszerint pártja nem lép be a Progresszív Szlovákia-Együtt hármas koalíciójába, rosszalló reakciókat váltott ki az ellenzéki körökben.
Kiska inkább egyedül próbálkozna?
A Gorilla-hangfelvétel Szlovákia újkori történetében az egyik legfontosabb, korrupciós paktumról készült bizonyíték - mondta Truban.
A kampánytanácsadójukként dolgozó Michal Repa anyacége, a Shaviv Strategy & Campaigns vezetője Aron Shaviv belekeveredett a montenegrói kormány ellen 2016-ban végrehajtott oroszbarát puccskísérletbe. Trubanék várják, hogy tisztázza magát.
A PS, a Magyar Fórum, az Összefogás, a Híd és az MKP képviselőinek részvételével tartottak kerekasztal-beszélgetést október 3-án, a Fórum Kisebbségkutató Intézetben.
Van itt minden, mint a búcsúban! Kétkamarás parlament, új megyerendszer, klímaminisztérium, távolodás a Visegrádi Négyektől és még sok finomság.
Forró Tibor mérnököt, gútai városi képviselőt, a helloGúta elnökét választották a PS Magyar Platformjának elnökévé.
Száraz Dénes jegyzete.
A Za ľudí párt nem akarja, hogy Jankovská bíróként működhessen tovább, illetve hogy Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő a funkciójában maradjon.
A Progressív Szlovákia vezetőjének első konkrét magyar javaslatát a magyar platform nem tartja rossz ötletnek. Az Új Szó később kommentál.
A sajtótájékoztatón elhangzott, Dunaszerdahely után már Komáromban is megalakult, Gútán pedig hamarosan megalakul a PS alapszervezete.
A Progresszív Szlovákia viszont nem sokat vacakolt, nem elégedett meg a szimpátianyilvánításokkal, hétfőn állítólag bejelenti saját magyar platformjának létrehozását.
Az elmúlt hetek igencsak elkényeztették a politikai bulvár hazai kedvelőit.
"Több alkalommal füveztem, és az LSD-t is kipróbáltam."
Truban politikai tudatosságáról csak annyit tudni, hogy valaha libertariánus volt, aki újabban progresszív lett. Azt azonban, hogy ez autonóm fejlődés útján alakult-e így, vagy csak azért, mert ma divatos progresszívnek lenni, nem tudni.
Hlina szerint az előzetes megállapodás a jelenlegi kormánykoalíció alternatíváját jelentheti.
A 2020-as parlamenti választásokra minden párt nagy erőkkel készül. Különösképpen igaz ez a PS és Spolu (Progresszív Szlovákia és Együtt) pártszövetségre, akik nagy eséllyel vágnak neki az országos megmérettetésnek.
A megállapodás konkrét kötelezettségvállalásokat tartalmaz.
A prioritásokat három csoportba sorolták, az első az igazságos Szlovákia, ide tartozik a független rendőrség, a tiszta gazdaság, az erős régiók és a modern demokrácia.