Kinek fáj Kiska döntése?

Dunajszky Éva 2019. október 22., 19:19

Andrej Kiska döntése, miszerint pártja nem lép be a Progresszív Szlovákia-Együtt hármas koalíciójába, rosszalló reakciókat váltott ki az ellenzéki körökben.

Fotó: TASR

A Kereszténydemokrata Mozgalom és a Progresszív Szlovákia/Együtt koalíció olyan patetikus bejegyzésekkel reagálta erre, hogy csak egy fanatikus támogató hiheti, hogy ezt komolyan is gondolják. Pedig Kiska lépése logikus – írja a .týždeň.sk. A portál szerint a Progresszív Szlovákia támogatottsága ugyanis, amely már előre elosztotta a bársonyszékeket a következő kormányban, jobb esetben is stagnál, valójában azonban csökken. Michal Truban kétségkívül tehetséges vállalkozó volt, de politikai vezetőnek csapnivaló, a tévés vitákban sem csillogtatta meg az ebbéli képességeit.

Annak oka, hogy miért csalódtak a KDH, a Progresszív Szlovákia és az Együtt vezetői Kiska döntésében, garantáltan nem az, hogy valóban azt gondolnák, egyedül az ilyen nagy koalíció képes Szlovákiát megváltani. A saját százalékaikról van itt szó. Az Emberekért párt ugyanis a konzervatív választók egy részéért vetekszik a KDH-val. Alojz Hlina a saját szempontjából értékelte tehát a helyzetet, és ezért igyekezett Kiskát a hármas koalícióba szorítani. De a PS/Együtt is küzd Kiskával a választóik egy részéért, csak ők a városi liberálisokért és a nagyobb jövedelmű választópolgárokért – ez a Kiskával szembeni bíráló szavaik valódi oka.

A progresszívok meg a KDH megpróbáltak egy sakkpartit játszani Kiskával, aki időnként nehézkesen mozog a politikában, ám ezúttal sem esett pánikba, és nem engedett a nyomásnak – írja a týždeň.sk.

Másodhegedűsök kerestetnek

A progresszívoknál elsősorban arra megy ki a játék, hogy másik két politikai párt segítségével minél több helyük legyen az új parlamentben, vagyis hogy ők dönthessék el, kit vesznek még be a kormánypartiba és kit nem – írja a Pravda napilap. De amíg Trubannak sikerült Miroslav Beblavýt meggyőznie arról, hogy ki lesz az új kormányban az elsőhegedűs, Andrej Kiskával már nem lesz olyan könnyű dolga. A legutóbbi felmérések szerint a PS/Együtt szimpatizánsai kezdenek átszivárogni Kiskához. A volt államfő önbizalma így megnőtt, és a csábításra nemet mondott.

Az elkövetkező négy hónapban minden bizonnyal lesznek még földmozgások, és Kiska optimizmusa a hatpárti kormánykoalícióról akár túlzásnak is bizonyulhat: örülni fog, ha hármójukhoz a KDH-n, SaS-en és az OĽaNO-n kívül csatlakozik majd Kollár pártja vagy a magyar választási koalíció. Persze, ha egyáltalán bejutnak a parlamentbe – véli a Pravda.

Rossz döntés a hármas koalícióval szemben

Andrej Bán publicista szerint Kiska rossz döntést hozott, mivel csírájában elfojtotta azt az erőt, amely egyedüliként esélyes lett volna legyőzni a Smert. Kiska legfőbb érve, azaz, hogy az AKO ügynökség felmérése szerint a választók 33 százaléka nem kívánja a hármas koalíciót, nem teljesen helytálló. Az október eleji felmérés kis mintán készült, s az, hogy száz megkérdezett egyharmada szeptemberben ezt vagy azt mondta, a jövő szempontjából nem sokat jelent. A választók véleménye ugyanis gyökeresen megváltozott volna, ha látták volna ezt az erős egységet. Az embernek az az érzése – írja Bán a Denník N napilapban, hogy Kiskáéknál előbb megszületett a döntés, és csak azután keresték hozzá az érveket.

Kiska rosszul érvelt

A Postoj.sk szerint Kiska érvei, amelyek alapján a PS/Együtt ajánlatát visszautasította, ellentmondásosak, sőt hamisak voltak. Egyrészről azt állítja, hogy a hármas koalíciónak szinergiahatása lenne, és mondjuk 26 százalékot is szerezhetne más ellenzéki pártok kárára, amelyek nem biztos, hogy bejutnának ezáltal a parlamentbe, és a győztes hármas koalíció így nem tudna kormányt alakítani. Néhány mondattal később viszont azt állítja, az AKO felmérése szerint Az Emberekért választóinak 33 százaléka ellenzi a hármas koalíciót. Vagyis „végeredményben hármas koalícióként kevesebb szavazatunk lenne, mint amennyink ma van önállóként”.

Ráadásul, ha Kiska belépett volna a hármas koalícióba, a KDH számára a veszély, hogy a potenciális szavazóik egy része átpártol, jóval kisebb lenne, mint amekkora jelenleg – véli a Postoj.sk.

De mivel Kiska attól tartott, hogy a PS/Együtt tandem és a liberális kommentátorok azzal vádolják majd, hogy az összefogás helyett tovább oszt, felajánlotta a „Változás Blokkja nevű nagy választási koalícióra” vonatkozó vita megindítását, amelyet öt párt: az Emberekért, a PS/Együtt, az SaS, a KDH és az OĽaNO alkotna. Persze Kiska számára is világos, hogy ez csak egy fikció, amellyel szemben még több komoly érv hozható fel, mint a hármas koalícióval szemben. Ám Kiska számára nem az ötös vagy a hármas koalíció a tét, csak meg szeretné tartani az „egyesítő-atya” imázsát – véli a portál.

0 HOZZÁSZÓLÁS