A belügyminisztérium javaslatáról gyorsított eljárásban tárgyalnak, mert az anyagot sürgősen be kellett nyújtani a kabinetnek.
Minden marad a régiben. A maszkviselés továbbra is sok helyen kötelező!
A reszpirátor mellett szájmaszkot, kendőt és sálat is lehet használni.
Olaszországban bevezették a Szicíliára és Szardíniára érkező turisták szigorúbb ellenőrzését, mert az idegenforgalom újraindulásával romlottak a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos mutatók, és ismét városokat kellett lezárni.
A delta variánst komolyan kell vennünk.
Június 10-én a Komáromi járásban már csak 10 aktív Covid-esetet tartunk nyilván.
Ami a fertőző betegek számára fenntartott ágyakat illeti, közelítünk a normális szinthez.
Megvitatják azt is, hogyan támogathatók azok a fiatalok, akiket hátrányosan érintett a válság.
Remišová szerint a járványhelyzet javul, ezért lehet nyitni az iskolákat, majd fokozatosan a gazdaság egyes területein is lehet enyhíteni.
Húsvéthétfőtől elegendő lesz kéthetente tesztelésre járni.
Húsvétra semmi különleges döntést nem hoznak. Ján Mičovský felszólította az embereket, hogy az ünnepek alatt tartózkodjanak otthon, feleslegesen ne utazzanak, hogy ezzel se terjesszék a vírust.
Az új koronavírus elleni küzdelemben a vízválasztó a húsvéti időszak lesz.
Szlovákiában eddig összesen 785 049 adag oltóanyagot használtak fel. A második adagot eddig 241 259 személy kapta meg.
A miniszter szerint jottányit sem szabad lazítani, különben rosszabbodik a helyzet.
Korábbi ígéretének megfelelően Marek Krajčí egészségügyi miniszter sajtótájékoztatót tartott kedden este az aktuális járványhelyzetről. A tárcavezető azt mondja, a továbbiakban minden kedden kiáll majd az ország elé.
A kórházak a járvány okozta leterheltségük mellett sokszor az elsődleges ellátásból is kiveszik a részüket.
A 2021-es új évre vonatkozó tervek megvalósulását Dunaszerdahely polgármestere egyelőre bizonytalannak tartja.
A tízévesnél idősebb vendégeknek 72 órásnál nem régebbi negatív PCR- vagy antigéntesztet kell felmutatniuk, a sífelvonóban egyszerre csak egy személy, vagy egy család tagjai tartózkodhatnak.
A Bisnode tanácsadó cég adatai szerint azonban ez még mindig kevés, nem haladja meg a 2019-es évi rekordot.
A minisztérium egy átfogó tervet szeretne bemutatni, amely többek között a járványszemafor rendszerére épülne.