Gröhling: Előbb tárgyalni kell a szakemberekkel, csak azután döntünk a visszatérésről

2020. november 18., 12:06
ma7 | TASR

A gyermekek iskolába való visszatéréséről szóló döntés megelőzőenaz oktatásügyi minisztérium előbb csütörtökön szeretne tárgyalni a járványügyi szakemberekkel.

Fotó: TASR

A szerdai kormányülés előtt erről az oktatásügyi miniszter, Branislav Gröhling (SaS) számolt be.

Gröhling elmondta, a minisztérium egy átfogó tervet szeretne bemutatni, amely többek között  a járványszemafor rendszerére épülne.

Gröhling kihangsúlyozta, a minisztériumon belül tisztában vannak a jelenlegi helyzet súlyosságával, ezért továbbra is figyelemmel kell kísérni a járványhelyzet alakulását.

Remélem, senki nem hibáztat majd az miatt, hogy a fiatalok oktatását helyezem előtérbe, ugyanis szeretném, hogy mihamarabb visszatérjenek az iskolákba

– mondta Gröhling, aki hozzátette, néhány napot még várni kell, míg a szakértőkkel megbeszélik a helyzetet.

Az alapiskolák felső tagozata október 26-tól november 27-ig távoktatásra tért át. Ugyanúgy a középiskolások is otthonról tanulnak. Az egyetemi hallgatók a téli szemeszter végéig szintén otthon maradnak.
Az egyetlen kivétel az óvodások és az általános iskolák alsó tagozatainak a tanulói, ők továbbra is nappali formában folytatják a tanulást. A szociálisan hátrányos helyzetű tanulók bejárhatnak, kis csoportokban foglalkozhatnak velük. A csoport legfeljebb öt tanulóból és egy tanárból állhat.

Kövesse facebook oldalunkat is!