A cseh miniszterelnök elmondta, Arenberger leváltását még nem beszélte meg az államfővel, de úgy véli, Zemannak nem lesz ellenvetése.
A méhnyakrák-szűrés júniusban folytatódhat, a vastagbél- és végbélrákszűrés ősszel.
A felmérésben résztvevő vágsellyei (Šaľa)lakosok több mint 40 százaléka elégedetlen a városban nyújtott szolgáltatásokkal, 35 százalékuk megfelelőnek tartja azokat.
Továbbra is tilos a beteglátogatás a kórházakban, de péntektől (május 14.) kivételeket vezetnek be.
Szlovákia lakossága nem nevezhető következetesnek a fogászati kontrollvizsgálatokat illetően, amely 2020-ban, a járvány okán, kivételesen elmaradhatott, ám idén már senki sem kaphat felmentést alóla.
Tavaly az önkormányzat a városi rendőrséggel együttműködve új szociális szolgáltatást indított, melynek lényege, hogy a súlyos egészségkárosodással élők a nap 24 órájában segítséget tudnak hívni egy jelzőberendezés segítségével.
Nincsenek veszélyben a vérhígító gyógyszereket szedő betegek, nem kell magasabb összeget fizetniük.
Minden alkalmat megragadnak, hogy a diákok gyakorlati tudását gyarapítsák.
A mellékhatásoknál előfordult ájulás, ájulásközeli állapot, trombózis, allergiás reakciók, átmeneti bénulás vagy a rövid ideig tartó eszméletvesztés is.
A felújított mammográfiai rendelőben korszerű digitális berendezés áll a rendelkezésükre, s az előzetes bejelentkezést követően csak két-három napig kell várakozniuk.
A horvát orvosi kamara álláspontja szerint az országnak csak abban az esetben sikerülhet legyőzni a járványt, ha az egészségügyi dolgozók egészségesek maradnak.
Az elnök asszonyt azoknak a tudósoknak a javaslatai inspirálták a levél megírására, akiket múlt héten fogadott az elnöki palotában.
Gyakorlatilag nem érkezhet annyi egészségügyi szakember külföldről, amennyit ne tudnának alkalmazni a szorult helyzetbe került szlovákiai kórházak.
Kedden 686, csütörtökön pedig 670 COVID-os páciens szorult kórházi ellátásra.
A világon először távolított el vesedaganatot ébren lévő páciensből egy sebészrobot.
Az orvosok és a szakemberek is megerősítették, a koronavírus-fertőzés sok esetben hosszú távon negatív hatással lehet az egészségre.
A minisztérium sajtóosztálya szerint a fogyatékkal élő embereket a gondozóik is megvédhetik.
A járvány ezen szakaszában nem a kórházi ágyak vagy a lélegeztetőgépek jelentik a szűk keresztmetszetet, sokkal inkább az orvos- és szakápolóhiány.
Már jelenleg is nővérhiány van, most pedig fennáll a veszélye, hogy a nyugdíjkorhatár elérése miatt további 2381 ápolónő távozik az egészségügyi ellátórendszerből.
A találkozón szó esett az egészségügy finanszírozásáról, a kórházak aktuális helyzetéről és az orvosok munkafeltételeiről is.