Átmeneti időszak.
Az intézmény névadójának egykori tanítványa, Szabó Sándor professzor kezdeményezése nyomán jelenleg a hosszadalmas folyamat előkészítési fázisánál tartanak.
A kassai L. Pasteur Egyetemi Kórházban hat Covid 19-cel fertőzött kismama is életet adott már gyermekének. Szülés után az újszülöttek ezekben az esetben is mamáik közelében maradhattak.
Az egészségügyi intézményben december 1-jén délután egy COVID–19-pozitív kismama adott életet gyermekének.
A belgyógyászati osztályon, ahol a COVID-19-pozitív betegeket látják el, továbbra is válságos a helyzet. Az osztály már csaknem megtelt.
A kamara rámutat, hogy az orvosoknak Ján Mikas országos tiszti főorvos rendelkezése szerint kell eljárniuk.
A látogatók ezen keresztül lépnek az épületbe. Ez a válogató sátor reggel 7 órától 15.00-ig működik majd.
A minap egy további újdonságot jelentett be az AGEL csoport által működtetett egészségügyi intézmény.
Marian Kollár felszólította a külföldön dolgozó szlovákiai orvosokat, hogy a súlyos járványhelyzet miatt térjenek haza.
A gasztroenterológia területén belül komplex ambuláns ellátást nyújt nem csupán a háziorvosuktól vagy más specialistától érkezőknek, hanem beutaló nélküli pácienseknek is.
Úgy mint a járvány első hulláma idején, október 1-jei hatállyal újra lehetővé teszik a beutaló nélküli szakorvosi vizsgálatot.
Részegen rendelt egy 64 éves orvosnő szerdán, október 7-én. Tudatmódosító szer hatása alatt elkövetett általános veszélyeztetéssel gyanúsítják.
A tárca felhívta a figyelmet, hogy a vádaskodás és a támadás nem segíti elő a helyzet békés rendezését.
Korai arról beszélni, hogy megfertőződött orvosoknak is dolgozniuk kelljen.
A palesztin fiatalember 17 évvel ezelőtt érkezett Szlovákiába.
A cserét a vezetőség súlyos hibáival, törvénysértésekkel és a pénzügyek helytelen kezelésével indokolta.
Dél-Koreában a hatóságok a sztrájk beszüntetésére szólították fel az orvosokat.
A lévai kórház egészségügyi dolgozói szimulálták egy COVID-19-pozitív páciens szülését.
Minden olyan egészségügyi alkalmazott, aki a járvány kitörése után kockázatos körülmények között, az ún. élvonalban dolgozott, az orvosokkal együtt pénzjutalomban részesül.
Jelképes kalapácsütésekkel kezdődött el július 8-án az AGEL csoporthoz tartozó komáromi kórház sürgősségi betegellátó osztályának építése.