A szétválasztott bangladesi ikrek egyikén sürgős műtétet kellett végrehajtani - közölte a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány csütörtökön.
A kórház orvosa úgy operált, hogy közben tudta, talán fertőzött lehet.
Jelentősen gyorsul majd a galántai kórházban az agyi érkatasztrófán átesett betegek ellátásának folyamata.
Az újszülöttek nagyjából egyharmada kerül inkubátorba hosszabb vagy rövidebb időre.
Országos viszonylatban a férfiak körében a leggyakoribb daganatos megbetegedésnek a tüdő-, prosztata- és végbélrák, a nők körében pedig a mellrák számít. Az ellenük folytatott harcban legfontosabb tényező a megelőzés.
Botrányos állapotban van a galántai Szent Lukács kórház ingyenes parkolója.
A vastagbél-, illetve végbélrák a második leggyakoribb daganatos megbetegedésnek számít Szlovákiában.
"A baj akkor válik jelentéktelenné, ha a beteggel egy nagyobbat is sikerül beszereztetni" - Dr. Bubó
Miriama Letovanec, a Kormányhivatal végrehajtásért felelős egységének az igazgatója lesz Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő jobb keze az Egészségügyi Minisztériumban.
Az új komputertomográf beszerelése információink szerint idén márciusban valósul meg.
Az utóbbi hónapokban rengeteg vita zajlott a kórházreformról, ami az egészségügyi tárca prioritásai között szerepelt már 2016-ban is.
Ugyan már ez a különbség is életet vagy halált jelenthet, de az eltérés legfeljebb 3% a gépek javára.
A kormányfő egyelőre nem foglalt állást az ügyben.
Szlovákiában csak három középiskolában folyik magyar nyelvű egészségügyi képzés. Érsekújváron, Rozsnyón és Dunaszerdahelyen, ahol az új tanévet új igazgató vezetésével kezdte meg az intézmény.
Kora hajnali ébredés, toporgás a kórházak orvosi rendelői előtt, „számhúzás” és órákig tartó, türelmes várakozás. A szakorvosi kivizsgálásokra való bejutás gyötrelmei országszerte ismerősek.
Egyre több az influenzás megbetegedés a Besztercebánya megyében: a regionális egészségügyi hivatal szerint ezen a héten 12 százalékkal több beteget regisztráltak, mint az ezt megelőző héten.
Kutatóként a higiéné valamennyi területével foglalkozott, elsősorban a talaj és a különböző vizek higiéniai állapotát vizsgálta, de a bakteriológia, a járványtan és a fertőtlenítés kérdésköre is az érdeklődésének a tárgya volt.
A miniszter szerint a javaslat szakmai szempontból kifogástalan, csak azok bírálják, akik nem értették meg, vagy félre akarják vezetni a nyilvánosságot.
Az óvodákban járvány ellenes intézkedéseket vezettek be. Elrendelték például a gócpontok fertőtlenítését és betiltották a tömeges rendezvényeket.