Fontos a rendszeres fogászati kontrollvizsgálat

2021. május 6., 20:31
Zsebik Ildikó

Szlovákia lakossága nem nevezhető következetesnek a fogászati kontrollvizsgálatokat illetően, amely 2020-ban, a járvány okán, kivételesen elmaradhatott, ám  idén már senki sem kaphat felmentést alóla. Szlovákia Fogorvosi Társaságának kassai származású elnöke, Jozef Minčík egy interjúban arról beszélt, a fogorvosok és pácienseik hogyan élték meg az elmúlt évet, miért drágák a fogászati beavatkozások, illetve miért veszít vonzerejéből a fogászati turizmus. Az alábbiakban a Korzárban megjelent interjúból szemezgetünk.

Fontos a fogászati kontrollvizsgálat
Fotó: Zsebik Ildikó
Fogászati kontrollvizsgálat

Milyen hatással lehetett az egyéves kihagyás az ország lakóinak fogazatára?

Aki rendszeresen eljár a preventív vizsgálatra, betartja a higiénia szabályait, annak az egyéves kihagyás nem okozhatott különösebb gondokat. Az igazi gond azokkal volt, akik nem jártak rendszeresen fogorvoshoz. Akut panaszokkal  az elmúlt évben elsősorban velük találkozhattunk  a rendelőintézetekben. Egyébként a pandémia ellenére 2020-ban a paciensek fele abszolválta a megelőző vizsgálatot.

Ön helyesnek tartja, hogy az egészségügyi miniszter a 2020-as kontrollvizsgálat elmaradását tolerálja a pacienseknek?

Epidemiológiai szempontból egyértelműen. Ráadásul a veszélyeztetett csoportba tartozó kollégák egy része nem is dolgozott, tehát a vizsgálatot sem lett volna kinek elvégeznie. Ám az egészségügyi biztosító az idei vizsgálat elmaradását már nem fogja tolerálni.

Igaz az, hogy a kontrollvizsgálatot a paciensek többsége év végére halasztja?

Nálunk már-már népszokás mindent az utolsó pillanatra hagyni. A legtöbb vizsgálatot novemberben és decemberben végezzük el. De már léteznek olyan  programok, amelyek automatikusan SMS-ben értesítik a pacienst a kötelező kontrollvizsgálat időpontjáról.

A betegek sokszor érzik azt, hogy a biztosító által támogatott ill.nem támogatott kezelés ára között alig észrevehető a különbség. Mennyibe kerül például egy nagyörlőfog szuvasodásának komplikációmentes ellátása, vagy egy foghúzás?

Ezt cáfolom. A biztosítással rendelkezők jóval kevesebbet fizetnek, körülbelül az összköltség felét. Például a biztosítással rendelkező beteg számára egy tömés ára 40 euró körül van, míg a biztosítással nem rendelkezők esetében 80 euró. Foghúzás esetén a biztosítással rendelkező beteg 20, a nem biztosított 40 eurót fizet. Ráadásul minden biztosítótársaság bónuszt is kínál az alapbiztosítás mellé a megelőző ellenőrzéssel rendelkező betegek számára. Tehát, ha a beteg odafigyel a higiéniára és ápolja fogait, a bónusz gyakorlatilag a betegek teljes évi kiadását fedezi. Ilyen esetben a kezelés gyakorlatilag ingyenes. Ez alól természetesen kivételt képeznek a kiemelt protéziskezelések (kerámia, fémkerámia, rögzített protézisek). Ezek nem tartoznak az alapkezelések sorába, ezért teljes egészében a beteg téríti.

A szlovákiai fogászoknak külföldi paciensei is vannak, ugyanakkor a hazai betegek szívesen kezeltetik magukat Ukrajnában. Egy hazai átlagpolgár számára a fogászati kezelések ára nálunk elérhetetlennek számít?

Ha a beteg odafigyel fogai higiénéjére, nem fogyaszt túl sok cukrot, résztvesz a megelőző vizsgálatokon, a biztosítótársaságok bónuszai mellett számára a fogászati  kezelés gyakorlatilag ingyenes. A biztosítótársaságok a professzionális foghigiénéhez is hozzájárulnak, ami különösen fontos a fogínybetegségek szempontjából. Olykor azonban a a genetika bizonyul erősebbnek, és képes olyan helyzeteket produkálni, amellyel a fogászati kezelés árát megemeli. Például néhány fogínybetegség esetén nem tudjuk megállítani a bajt, csupán  lassítani. A fogak teljes elvesztésekor lehetőségünk van azokat kivehető protézisekkel helyettesíteni, ezek árát a biztosítótársaságok részben fedezik. Ám az implantátum beültetését már a beteg téríti. Ami pedig az Ukrajnába irányuló fogturizmust illet: ami olcsóbb, nem biztos, hogy jobb is. Ott is vannak elismert egyetemek és gyengébbek egyaránt. Ha az ott elvégzett munkát itthon kell korrigálni, akkor nem volt sok értelme az egésznek. Azt látom, hogy a fogászati turizmus népszerűsége hanyatlik.

Általában mi az oka annak, hogy a fogászati kezelések drágák, ill. miért nem téríti a biztosító a teljes költséget ugyanúgy, mint más betegségek esetében?

Egy rendelőintézet teljes felszerelése nem olcsó .Már az alapfelszereltség ára meghaladja  az 50 ezer eurót. Egyre drágulnak a felhasznált anyagok is. Egyre nagyobb teret hódít a digitális technológia is. Ezen műszerek ára kifejezetten magas. Ugyanakkor a fogszuvasodás és a fogínybetegségek megelőzhetőek, ezért nem lenne igazságos azokkal szemben, akik példásan ápolják fogaikat.

Meg tudja erősíteni azt a tényt, hogy a betegek nem szívesen vetik alá magukat hosszadalmas fogászati kezelésnek, inkább a foghúzás mellett döntenek?

Ez a tény a páciens gondolkodásmódját minősíti. Igaz, van anyagi vonzata is, hiszen egy gyökérkezelés viszonylag drága. De  ha a beteg odafigyel fogai állapotára, évente átesik a megelőző vizsgálaton, a biztosítótól kapott bónuszokkal a kezelés ára elérhetővé válik  számára.

Önök hogyan élték meg a pandémia egy évét?

Nehéz év áll mögöttünk, hiszen veszélyeztetett körülmények között dolgoztunk. Tudtommal a rendelőintézetek egyharmada zárva is volt. Bevételeink 80 százalékkal csökkentek, hiszen csak az akut betegségeket gyógyítottuk.

Kompenzációképpen kaptak állami segítséget?

Csak a saját nevemben tudok nyilatkozni: a biztosítótársaságok és az állam segítségét megfelelőnek és gyorsnak tartom. Ebben a második hullámban 70 százalékon dolgozunk, néhány kolléga csökkentette a munkaidejét is, ám elbocsátásokról nem tudok.

Kövesse facebook oldalunkat is!