2021. január 29., 09:53

Az otthoni oltás egyelőre nem lehetséges. Az egészségügyi tárca szerint a döntés csak ideiglenes

A súlyos fogyatékkal élők otthoni oltására egyelőre nincs lehetőség. Ez amiatt van, mert a vakcinákat megfelelő hőmérsékleten kell tárolni.

Fotó: TASR

A döntés csak ideiglenes, ugyanis az egészségügyi minisztérium a jövőben ezt a lehetőséget egyelőre nem zárta ki. A tárca egyelőre azért sem tartja indokoltnak az ilyen személyek otthoni beoltását,

mivel ők úgy sem hagyják el az otthonukat, ezért nincsenek kitéve nagy veszélynek.

A minisztérium sajtóosztálya szerint ezeket az embereket a gondozóik is megvédhetik,

ha betartják a megfelelő óvintézkedéseket, illetve elmennek magukat beoltani.

A tárca hozzátette, a jövőben igyekszik egy tervvel előállni, hogy megszervezze a mozgásképtelenek számára a védőoltást. Ezért majd az önkormányzatokkal és az ambuláns orvosokkal is szeretnének egyeztetni. Az együttműködés egyébként nagyban függ az oltóanyagok kínálatától és a tárolásuk körülményeitől is.

A minisztérium megerősítette, hogy az oltás lehetősége a többi csoportok, illetve más személyek számára akkor lesz lehetséges, ha elegendő vakcina érkezik az országba, a tárolásuk pedig a megfelelő körülmények mellett lesz megoldható.

A betegek jogvédő szervezete (AOPP) kérvényezte, hogy oltsák be a súlyos fogyatékkal élő otthoni betegeket, illetve azokat is, akik őket gondozzák. A kérvénnyel az egészségügyi miniszter, Marek Krajčí (OĽaNO) és a szociális miniszter, Marek Krajniak (Sme rodina) felé fordultak.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.