A Szövetség 12 képviselője is letette az esküt.
A kassai zsidó hitközség már hosszú ideje, 1995 óta pereskedik azért, hogy a restitúciós törvény értelmében visszaszerezze az egykori zsinagóga, a mai Művészetek Háza épületét.
Elhelyezték Kassa Fő utcáján a város idei karácsonyfáját, egy 22 méter magas jegenyefenyőt.
Az operatív tervet a városi hivatallal együttműködve dolgozták ki.
Jelentősen átalakul az új választási időszakban a Kassa megyei képviselő-testület.
A múlt heti adatokhoz képest a növekedés 15-20 százalékos.
A kegyeleti ünnepek alatt 380 személyautó befogadására képes ideiglenes parkolókat alakítanak ki.
Képei realista elemeket tartalmaznak, de expresszív ecsetvonásokkal rendelkeznek és absztrakt festékfoltokból indulnak.
A települések pályázhatnak a faluszínház megrendezésére.
A közbeszerzési eljárás lezárulta után a zöldterület-kezelő vállalat azonnal elkezdené a munkálatokat, amelyek a tervek szerint körülbelül 10 hónapig tartanak majd.
Nagy érdeklődés mellett megnyitották Duncsák Attila festőművész Az én Kassám című kiállítását.
A tavalyihoz képest csaknem tíz százalékkal növekedett az idei szezonban a kassai városi fenntartású strandok látogatottsága.
Az omikron variánsokat célzó vakcinát csak azok kaphatják meg, akiket korábban beoltottak az eredeti vakcinákkal.
Kassán a főpolgármesteri posztért nyolcan szállnak ringbe.
Az évad első bemutatója William Shakespeare talán legközkedveltebb komédiája, a Szentivánéji álom lesz.
26 lajtoskocsinyi vizet szállítottak az állatkertbe.
A pártok, melyek 41 fős közös jelöltlistát állítottak, hétfőn együttműködési megállapodást írtak alá.
Balló Andrea szegedi festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás Kassán, a MaJel Rovás Központ FiguratiF Galériájában.
A negyedik oltást az 50 évnél idősebbek, illetve a csökkent immunműködéssel vagy több megbetegedéssel küzdők vehetik fel.