2022. október 20., 08:15

Kassáról érkezett a szerelem fuvallata Pozsonyvezekényre

Pompás sanzonestet tartottak a kassai Thália Színház művészei a mátyusföldi Pozsonyvezekényen. Márai és Köves Károly költészete, valamint a boldog békeidők kassai hangulata szerelmes, langyos fuvallatként érkezett meg Vezekényre. Az előadás Nagyszombat megye faluszínházakat támogató megmozdulásának köszönhetően jött létre.

Kassa Thalia
Médialapozó
Fotó: Szomolai Andrea
Kassa, a szerelem városa

Ritka vendégnek számítanak a kassai Thália Színház művészei a Mátyusföldön. Ezúttal Nagyszombat megye faluszínházat és színházkultúrát támogató projektjének köszönhetően sikerült elhozni egy szép és könnyed előadást Kassáról a Mátyusföld egyik kis falujába, Pozsonyvezekényre. A rögtönzött színházban Zupko Tamás, a falu polgármestere köszöntötte a Kelet-Szlovákiából érkezett művészeket és a közönséget. Elmondta, nagy öröm számára, hogy a hazai színpadon az ország legjobb művészei lépnek fel, ezt a színpadot használják sokszor a vezekényi Görbe-Tükör színjátszócsoport próbáihoz és előadásaihoz is, így a kisközség számára nem idegen a színjátszás és a faluszínház gondolata sem.

Kassa Thalia
Fotó:  Szomolai Andrea
Kassa, a szerelem városa - sanzonest Pozsonyvezekényen

Illés Oszkár, színművész elárulta, a Kassa, a szerelem városa című sanzonest közel tíz éve született olyan céllal, hogy egy könnyed lelki sétára invitálják a nézőket Kassán.

Szeretnék elbájolni azokat is, akik ismerik a várost, és azokat is, akik még nem jártak Kassán, Márai városában. Érdekes történeteket, kis pikáns szerelmi civódásokat mutatnak be a boldog békeidők vers és táncdal darabjainak felhasználásával.

A Kassai Thália Színház 1969-ben alakult, elsősorban tájolószínházként.

Nekünk Nagykapostól Pozsonyig kell lefedni a felvidéki magyarság színházkultúra iránti igényét,

szerencsére az utóbbi években sokat pályázhatnak a községek faluszínházi előadásokra a Kultminornál. Így el tudunk jutni olyan helyekre is, ahol nem biztos, hogy a község megengedhetné magának az előadást. Egyébként én imádok kis településeken játszani, sokkal romantikusabb, személyesebb, szeretetteljesebb a hangulat, mint amikor bemegyünk a nagyvárosok művházaiba” – magyarázta Illés Oszkár, aki a kilencvenes években kezdte a színjátszást a Tháliában.

Kassa Thalia
Fotó:  Szomolai Andrea
Kassa, a szerelem városa

A Thália Színház érdekes évad elé néz. Éppen próbálják a Szentivánéji álmot, amelynek november közepén lesz a bemutatója. Az Ágacska mesejátékot Illés Oszkár rendezi, azzal a céllal, hogy a koronavírus után ismét sikerüljön visszaszólítani a gyerekeket is a színházba. Egy teljesen új darabbal, Ábrahám Pál operettszerző életét bemutató darabbal is készülnek, Az angyal álma címmel. Az I love you musical is színpadra kerül.

„Vissza kell csábítanunk a nézőket, ezért lett az évad könnyedebb. Az emberek jobban ki vannak éhezve a könnyedségre jelenleg” – mondta a színművész, hozzátéve, hogy a Pozsonyvezekényen játszandó darab is a könnyedebb kategóriából való.

Kassa Thalia
Fotó:  Szomolai Andrea
Kassa, a szerelem városa
A tíz évvel ezelőtt bemutatott darab egy érzelmes, felindult, szórakoztató, kalandos, meglepetésekkel és nosztalgiával teli virtuális séta Kassán, amely Márai Sándor városa, olyan fénytörésben, ahogyan kevesen ismerik. Helyszínek, szerelmek, dalok, történetek. Rendhagyó utazás történelmi korokon keresztül, érzelmi viharok, meghökkentő történetek, önfeledt bolyongás a szerelmek Kassáján. Az előadás alatt egy letűnt boldog, szerelmes kor elevenedik fel olyan sanzonokon és táncdalokon keresztül, mint például az Orchideák, a 2x2 néha 5 vagy az Énmellettem elaludni nem lehet. Megelevenedik Márai, Köves Károly, Mezey Mária vagy Salkaházi Sára alakja is. A szerelem legkülönbözőbb alakváltozatai jelennek meg a színpadon. Az egymásra találás és a beteljesülés, a kiábrándulás és a szakítás, a rajongás és a féltékenység, szenvedélyek és szenvedések, sírás és nevetés, árulások és sebek, ábrándok és vágyak, diadalok és kudarcok, és talán a legfontosabb, a pillanatnyi boldogság. Pozsonyvezekényen Illés Oszkár,Madarász Máté, Nádasdi Péter, Ollé Erik, Dégner Lilla,Varga Lívia és Nagy Kornélia szerepelt a darabban.

 

Kassa Thalia
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.